Pénzcentrum • 2016. november 11. 12:04
Bár otthonukkal alapvetően elégedettek, a magyar háztartások 85 százaléka tervez a jövőben valamilyen lakásfelújítási munkálatot, közel háromnegyedük három éven belül készül ilyen lépésre - derül ki egy friss felmérésből. A legtöbben festést, illetve tapétázást terveznek, de gyakori cél a háztartási gépek, bútorok cseréje, illetve a konyha, fürdőszoba felújítása is. Az ehhez szükséges összeg átlagosan 670 ezer forint a válaszadók szerint, banki kölcsönt negyedük venne igénybe. A lakásvásárlás után a lakásfelújítás a legelfogadottabb hitelcél a magyarok körében.
A magyarok 43 százaléka elégedett otthonával, és 56 százalék jelenlegi lakásában a legboldogabb - derült ki a CIB Bank és az NRC reprezentatív kutatásából. 28 százalék egy korábbi otthonában érezte magát jobban elsősorban annak környéke, hangulata, elosztása, vagy az ott vele lakó személyek miatt. Mindössze 16 százalék nyilatkozott úgy, hogy még egyik otthonában sem érezte igazán jól magát. Az otthon központi szerepet tölt be a mindennapokban: 89 százalék szerint fontos, hogy az ember otthon érezze magát ott, ahol lakik. Így nem véletlen, hogy lakásuk csinosítgatása, fejlesztése folyamatosan foglalkoztatja a magyarokat: a megkérdezettek 91 százaléka már hajtott végre felújítást a múltban is, míg a jövőben 85 százalékuk tervez ilyen munkálatokat. 68 százalék kimondottan szereti szépíteni, csinosítgatni otthonát.
Ami az egyes tervezett felújítási műveleteket illeti, a legnépszerűbb a festés/tapétázás - ezt a válaszadók 83 százaléka tervezi, három éven belül pedig 61 százalék -, ezt a nagyobb háztartási gépek, bútorok cseréje, illetve a konyha, fürdőszoba felújítása követi a sorban. Népszerű művelet a burkolás is - ezt a megkérdezettek 68 százaléka tervezi a jövőben, 27 százalék pedig már három éven belül -, de a tervbe vett munkák sorának első felében található a nyílászárók cseréje is. A válaszadók nem egészen fele nyilatkozott ugyanakkor úgy, hogy a tető felújításával, illetve cseréjével kívánna foglalkozni, új klímaberendezés beépítését pedig csak a megkérdezettek harmada kívánja valamikor napirendre tűzni.
670 ezer forint a felújítás ára
Ami a lakásfelújítás finanszírozását illeti, saját bevallása szerint a megkérdezettek 25 százaléka vesz igénybe banki hitelt a munkálatokhoz, az átlagos költségvetés pedig 670 ezer forint környékén mozog. Azok ugyanakkor, akik hitelből is finanszírozzák a felújítást, már átlagosan 685 ezer forintot igényelnek a pénzügyi szolgáltatóktól, miközben a saját erő mértéke 30 százalék körüli: ez azt jelenti, hogy ők átlagosan közel egymillió forintot fordítanak ingatlanuk felújítására.
- mondta Balás Zoltán, a CIB Bank hitelezési szakértője.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 173 855 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el, havi 141 413 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a K&H Banknál 6,64% a THM, míg a CIB Banknál 6,68%; a MagNet Banknál 6,75%, a Raiffeisen Banknál 6,79%, az Erste Banknál pedig 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Figyelemre méltó megállapítása a felmérésnek az is, hogy a lakásfelújítás, mint hitelcél a lakásvásárlás után a legelfogadottabbnak számít Magyarországon: a megkérdezettek 73 százaléka véli úgy, hogy lakás vásárlásához indokolt lehet hitelt felvenni, és 58 százalék gondolja ugyanezt a felújítás esetében is. Viszonylag széles körben elfogadott - 53, illetve 49 százalékos arány mellett - az orvosi kezelés és a tanulmányok banki finanszírozása is, miközben a gépjárművek, és egyéb tartós fogyasztási cikkek kölcsönből vásárlását már jóval kevesebben látják indokoltnak.
A hitel felvételénél - nem meglepő módon - a legfontosabb szempont a kamat és a teljes hiteldíj mutató (THM) mértéke, illetve a futamidő hossza, amit a válaszadók hozzávetőlegesen kilenctizede figyelembe vesz a döntésénél. A megkérdezettek 69 százaléka figyel emellett az előtörlesztési lehetőségekre, és 57 százalék számára a hitelt nyújtó pénzügyi szolgáltató is fontos szempont a választásnál.