Ezt nem ússzák meg a magyar szülők: százezrekbe kerülhet, hogy ne bukjon meg a gyerek matekból

Szopkó Zsófia2024. szeptember 30. 10:03

Az eddigi évek statisztikái alapján a matematika érettségi nem erőssége a magyar fiataloknak, minden évben 50% körül mozog az országos átlag, ez az őszi érettségi esetén 30 százalék körülire esik le. Az emelt érettségikre viszont látványosan többet készülnek a diákok, az eredmények rendre 60-70% körül alakulnak, de az sem titok, hogy sokan nem sajnálnak költeni a jó eredmény érdekében a húzós áron elérhető külön felkészítőkért. A matematika különórák ára az egyéni órák esetén jellemzően 6 000 és 12 000 forint között mozog óránként, ami évenként már 432 ezer forint is lehet átlagosan. Míg egy egyetemista oktató már 4 500 forintért is vállalhat órát. 

Már több ízben foglalkoztunk a különórákkal idén. Megírtuk, hogy mennyibe kerülnek a nyelvi különórák és külön cikket szántunk a sportoknak is. Azonban talán sokan nem is gondolnák, hogy a reál tudományok esetén is meglehetősen népszerű az iskolán kívüli foglalkoztatások aránya. Bár ezek közül jóval nagyobb arányban van szükség felzárkóztatásra, korrepetálásra és csak kisebb arányban tehetséggondozásra. Ezen a helyzeten pedig nem segít az sem, hogy a tanárhiány a legnagyobb mértékben pont a reál tudományokat érinti.

Ezt erősítette meg korábbi cikkünkben Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) országos választmányi tagja is. Ugyanis arra vonatkozóan, hogy mely tantárgyi területek a legkritikusabbak -nem meglepő módon- elmondta, hogy

továbbra is a természettudományos tárgyakat tanítók, az idegen nyelv- és az informatikatanárokból van a legkevesebb, de nagyon sok óvodapedagógust és tanítót is keresnek

- hangsúlyozta. Megnéztük az Oktatási Hivatal oldalán elérhető adatokat az elmúlt évek matematika érettségijeire vonatkozóan. A következő ábrán összegeztük az elmúlt 5 év átlagos középszintű érettségi eredményeit, külön vizsgálva a tavaszi és őszi vizsgaidőszakot. 

Loading...

Jól látható az ábrán, hogy 2020 és 2024 között nincsen olyan nagy szórás az országos eredményekben. Nagyjából mindegyik évben 50% körül teljesítettek a diákok átlagosan, ami a közepes osztályzatnak felel meg. Két évszámot érdemes különösen megvizsgálni a fenti ábrán, a 2020-as COVID évet és a 2024-es évet, amikor bevezették az új érettségi módosításokat.

Ami különösen érdekes, hogy a 2020-as eredmények, amikor a diákok nem tudtak az érettségi előtt bejárni a középiskolába, így online oktatás keretében készültek a vizsgára nem mutat különösen kiingást semmilyen irányba sem. Így elmondható, hogy nem volt különösebb hatással a gyerekek eredményeire az online oktatás (sem pozitív, sem negatív értelemben). 

A 2024-es év pedig azért érdekes, mert idén számos újítást hajtottak végre az érettségiken, amiről több szakértőt megkérdeztünk. A matematika tárgy kapcsán dr. Csapodi Csabával beszélgettünk, az ELTE TTK adjunktusa és az ELTE TKK főigazgatója arra a kérdésünkre, hogy nehezebb vagy könnyebb lett-e az új típusú matematika érettségi elmondta, hogy 

ezt így nem lehet kijelenteni. Gondoljunk a Pitagorasz-tételre, annak megértése sem nehéz, mégis lehetne olyan feladatot adni, aminek a megoldása nem lenne egyszerű. A követelmények összeségében valóban csökkentek, de nem lehetünk biztosan abban, hogy idén szignifikánsan jobban fognak sikerülni a feladatsorok, ugyanúgy fel kell készülni az érettségire idén is.

És valóban az Oktatási Hivatal által elérhető eredmények is ezt igazolják, mivel az idei 53,67%-os átlagos eredmény abszolút nem tér el a többi évtől. Ami viszont szembetűnő, hogy az őszi érettségin markánsabb rosszabbul teljesítettek a diákok, ugyanis az átlagos eredmények rendre 30 vagy az alatti százalékot érték el (az idei évre még nincsenek eredmények). Ami az emelt érettségit illeti ott is nagyon hasonló a helyzet, egyik évben sincsen kiugró érték és a tavaszi érettségik sokkal jobban sikerülnek, mint az ősziek.

Loading...

Az is igen látványos, hogy az emelt érettségik jelentősen jobban sikerülnek átlagosan, mint a közép. Ennek pedig több oka is lehet, de elsősorban az, hogy akik bevállalják a matematika emelt érettségit, kellően felkészülnek a megmérettetésre. Ehhez pedig sokan külön iskolán kívüli segítséget is igénybe vesznek és különböző különórákat fizetnek ki, hogy elnyerjék a felvételt a kívánt képzésre. 

Mennyibe kerül a matek különóra?

A fenti adatok fényében (is) elmondható, hogy a matematika mindig is az egyik legnagyobb kihívást jelentő tantárgy volt az iskolában, és úgy tűnik, hogy az elmúlt években egyre többen keresik a különórák segítségét. Az órák népszerűsége mögött különböző okok húzódnak: egyesek a tehetséggondozás miatt vesznek részt rajtuk, mások pedig korrepetálásra szorulnak, hogy felzárkózzanak vagy felkészüljenek az érettségire.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Korrepetálás és felzárkóztatás és érettségi felkészülés céljából

Sok diák azért keres matematika különórákat, mert nehézséget okoz nekik a tantárgy megértése. Ez különösen igaz lehet a középiskolás évekre, amikor a tananyag egyre összetettebbé válik. A korrepetálás célja, hogy segítsen a diákoknak felzárkózni a tananyaggal, megérteni az összetettebb témákat.

Nem meglepő módon a matek érettségi előtti hónapokban különösen megnő a kereslet a különórák iránt, hiszen a sikeres vizsga kulcsfontosságú a továbbtanuláshoz.

Tehetséggondozás és kiválóságra törekvés

Azok a diákok, akik kifejezetten érdeklődnek a matematika iránt, és kiemelkedő teljesítményt nyújtanak, gyakran nem elégednek meg az iskolai oktatással. Számukra a különórák lehetőséget adnak a tehetségük kibontakoztatására, versenyekre való felkészülésre, és mélyebb matematikai tudás megszerzésére. Ezek az órák gyakran komplexebb, elmélyültebb anyagokkal foglalkoznak, amelyek túlmutatnak a szokásos iskolai tananyag keretein.

A matematika különórák árai széles skálán mozognak attól függően, hogy csoportos vagy egyéni oktatásról van szó, illetve milyen tapasztalattal rendelkezik az oktató. Az egyéni matematika különórák általában drágábbak, hiszen a diák személyre szabott figyelmet kap. Az árak városonként és oktatótól függően változhatnak, de a nagyobb városokban egy tapasztalt tanár óránkénti díja általában 6 000 és 12 000 forint között mozog. Egyetemisták vagy kevésbé tapasztalt oktatók esetében ez az összeg alacsonyabb lehet, körülbelül 4 500–6 500 forint/óra. Ami igen jelentős eltérés.

Ha kicsit utánaszámolunk látható, hogy ha az átlagos értékekkel számolunk egy tapasztalatlanabb, egyetemista oktató egy hónapban akár már 22 ezerből is kijöhet, míg a tapasztalt oktató 36 ezer forint (4 hetes hónapokkal számolva, heti egy különóra).

Ez egy évben már 432 ezer forint, míg a kedvezőbb ár 264 ezer, tehát 168 ezer forint is lehet a különbözet.

Ez is jól mutatja, hogy lehet érdemesebb bizalmat szavazni a fiatalabb, tapasztalatlanabb egyetemistáknak. De ha valaki mindenképp biztosra akar menni maradhat a drágább, de biztosabb(nak tűnő) opció mellett.  A csoportos matematika különórák kedvezőbb áron elérhetők, mivel több diákkal osztozik a figyelmen és a költségeken.

Ezeken az órákon jellemzően 3-6 fős csoportokban tanulnak a diákok, és az árak óránként 2 500 és 6 000 forint között mozognak fejenként. Tehát egy hónapban 10 ezer és 24 ezer, egy évben 120 és 288 ezer forint.

Címkék:
oktatás, érettségi, matematika, különóra, számolás,