Újból szavaztak az iskolai mobiltiltásról: egyértelmű az eredmény, pont került az ügy végére

MTI2024. szeptember 3. 17:01

A felmérések szerint a megkérdezettek többsége egyetért az okostelefon-használat iskolai korlátozásával és az ezzel kapcsolatos rendelettel – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten.

Rétvári Bence közölte: az osztályteremben, tanítási idő alatt a készüléket csak akkor lehet használni, ha az kifejezetten a tanórát segíti.

Ezt a a kormány is erősítette az elmúlt időben – tette hozzá -, hiszen 450 ezer laptopot osztottak ki a diákoknak, az idén pedig további 100 ezret osztanak ki azért, hogy minden diák készségszinten megismerje a különféle eszközöket és a tanulást szolgáló tartalmakat.

A legutóbbi felmérések szerint az alsó tagozat esetében a megkérdezettek 94 százaléka, a felső tagozatban 89, míg a középiskolában 73 százaléka támogatta a mobiltelefon használatának tanítási idő alatti korlátozását – ismertette Rétvári Bence. A mobileszközök iskolai időben történő korlátozásával nagyban megelőzhetők az iskolai online zaklatások is – emelte ki az államtitkár.

Címkék:
okostelefon, iskola, oktatás, iskolakezdés, rétvári, idő, használat, szülők,