Pénzcentrum • 2024. július 24. 21:45
Az új műegyetemisták elsöprő többsége legalább 90 pontot szerzett az elérhető 100 intézményi pontból.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) szeptemberben újabb kiváló hallgatókkal gazdagodik. Az idei felvételi eljárásban az újonnan felvett jelentkezők túlnyomó többsége kiemelkedő eredményeket ért el: az elérhető 100 intézményi pontból legalább 90 pontot szereztek. Összesen 4772 hallgató kezdi meg tanulmányait ősszel, közülük 3694-en alapszakon, 868-an mesterszakon, és 210-en osztatlan képzésben.
Az új felvételi rendszer ellenére is jól látható, hogy a BME továbbra is a legjobbak választása. Az alapképzési és osztatlan szakokra felvett hallgatók átlagos pontszáma meghaladja a 400-at, több esetben pedig 430-at is.
Emellett a felvételizők több mint 90 százaléka olyan kiemelkedő pluszteljesítményeket nyújtott, mint például nyelvtudás vagy versenyeredmények, amelyekkel megszerezték a maximális 100 intézményi pontot.
A felvett jelentkezők kiegyensúlyozott középiskolai teljesítménye és elhivatottsága elismerésre méltó. Kétharmaduk tanulmányi és érettségi pontok összegzésével számított felvételi pontszámmal jutott be a Műegyetemre, ami azt mutatja, hogy egyenletesen magas szintű teljesítményt mutattak középiskolai tanulmányaik alatt
– emelte ki Bihari Péter oktatási rektorhelyettes. Rámutatott arra is, hogy a jelentkezők nagy része két tantárgyból is emelt szintű érettségit tett, ami még magasabbra emeli a felvételi pontszámaik értékét.
JÓL JÖNNE 2,6 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 584 927 forintot igényelnél 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 57 984 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 13,10 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 58 104 forintos törlesztőt (THM 13,20%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Bihari Péter emlékeztetett rá, hogy akár százezres pluszt is jelenthet a fizetésben a BME-n szerzett diploma. Több szak végzőseinek elhelyezkedést követő jövedelmi helyzetét vizsgálva ugyanis az látható, hogy mérhetően többet kerestek a BME-sek, mint az ugyanolyan végzettséggel rendelkezők átlagosan. Az Oktatási Hivatal Diplomás Pályakövetési Rendszerében szakonként is nyilvántartják a bruttó béreket, így összehasonlítható, hogy egy adott intézmény egykori hallgatói milyen tárgyalási pozícióban vannak az álláspiacon.
A műegyetemi diploma értékét a nemzetközi elismertsége is növeli. A brit rangsorkészítő, a QS legfrissebb európai listája szerint a Műegyetem a régióban a 12. legjobb és a hazai felsőoktatási intézmények között két mutatóban is az első helyre került, jelesül a fogadott cserediákok és a publikációk számában. Második lett a munkáltatói hírnév és a küldött cserediákok terén.
Címlapkép: MTI/Czeglédi Zsolt