Bonyolódik a felvételi-helyzet, erre egy diák sem számított: sokan nem juthatnak be választott egyetemükre?

Pénzcentrum2024. július 19. 09:45

Több diák is panasszal élt, amiért tévesen számolták ki a felsőoktatási felvételin elért pontjaik számát. Az eduline-hoz eljuttatott levelekben a legtöbben azt kifogásolták, hogy nem a legjobb emelt szintű érettségi eredményét vették figyelembe.

Az elmúlt napokban több diák is kifogásolta, hogy az új felvételi rendszer nem a legjobb emelt szintű érettségit veszi figyelembe a pontszámításnál. A diákok az érintett egyetemekkel és az Oktatási Hivatallal is felvették a kapcsolatot, de nem kaptak érdemi segítséget. A ponthatárok közeledtével egyre jobban aggódnak, hogy megkapják-e a jogos pontjaikat.

2024-től a felvételi pontszámításba az egyetemek több beleszólást kaptak, mint ami a korábbi években jellemző volt, ez pedig úgy tűnik, problémákat okoz. Az egyetemek eldönthetik, mely tárgyakat fogadnak el, kérnek-e emelt szintű érettségit, és milyen tárgyakból, mit ismernek el ötödik érettségi tárgyként, valamint előírnak-e minimumponthatárt. Ezért előfordulhat, hogy ugyanazon képzésre jelentkező diák három különböző egyetemen három különböző pontot kap. A dokumentumok pótlási határideje és a sorrendmódosítás határideje is lejárt még július közepén, ráadásul az intézményi pontokat mindig az adott egyetem rögzíti.

Az új rendszer bevezetése döcögősen indult. Például egy felvételiző esetében a rendszer minden egyetemen jól számolta a pontjait, kivéve az ELTE-n, ahol a legjobb és legrosszabb érettségi eredményt vették figyelembe. A diák és szülei felvették a kapcsolatot az ELTE-vel és az Oktatási Hivatallal, de nem kaptak érdemi segítséget. Más diákok is hasonló problémákkal szembesültek, és az Oktatási Hivatalhoz fordultak, de a pontszámuk nem változott, így egyre idegesebbek a ponthatárok közeledtével.

Címkék:
egyetem, iskola, diák, tanuló, elte, felvételi ponthatárok, oktatási hivatal,