Fontos határozatot adott ki Orbán Viktor: ez áll benne, 1,7 milliárd forintot csoportosítanak át

Pénzcentrum2024. június 21. 09:02

1,7 milliárd forintot kap a Belügyminisztérium arra, hogy ellenőrizze a gyermekvédelmi intézményekben dolgozók előéletét.

A bicskei pedofilügy miatt kirobbant kegyelmi botrány következményeként a kormány úgy döntött, hogy tesztelni fogják a gyermekotthonok vezetőinek és szakembereinek pszichológiai alkalmasságát, hogy kiszűrjék azokat, akiknek élettörténete nem mentes például a szexuális devianciáktól. A vizsgálatok tavasszal indultak most a kormány a gyermekvédelmi feladatok ellátásához szükséges források biztosításáról döntött - írja a 24.hu.

A Magyar Közlönyben megjelent határozat alapján pénzt különítettek el annak érdekében, hogy a nevelőszülők a kollégista gyermek után teljes díjazást kapjanak, és a gyermekvédelmi intézmények vezetőinek és szakembereinek pszichológiai alkalmassági vizsgálatát, valamint kifogástalan életvitelük ellenőrzését elvégezhessék.

Varga Mihály pénzügyminiszternek egyszeri jelleggel 92 millió forintot kell biztosítania a nevelőszülők díjazására. Több mint 1,7 milliárd forint jut idén egyszeri jelleggel a gyermekotthonokban végzett vizsgálatok többlettámogatására, melyet a Belügyminisztérium három tételben kap meg júliusig. A határozatból az is kiderült, hogy a kifogástalan életvitel ellenőrzését a Nemzeti Védelmi Szolgálat végzi majd. Varga Mihálynak – Pintér Sándor belügyminiszter bevonásával – arról is gondoskodnia kell, hogy jövőre több mint kétmilliárd forint jusson hasonló célokra, és a 2025-ös költségvetési törvénybe beépítsék az NVSZ ellenőrzésére szánt több mint 750 millió forintot is.

Az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt határozat szerint a gyermekvédelmi intézményekben végzett pszichológiai alkalmassági vizsgálatokhoz és a kifogástalan életvitel ellenőrzéséhez szükséges eszközökre nem vonatkozik beszerzési tilalom.

Címkék:
ellenőrzés, kormány, oktatás, költségvetés, nevelőszülő, gyermekvédelem, belügyminisztérium, orbán viktor,