Énekes Gábor • 2023. június 6. 05:30
Új elnököt választott a Pedagógusok Szakszervezete. Totyik Tamás 2023. július 1-től öt évig tölti be a tisztséget. A szakszervezet májusban tizenegy pontban fogalmazta meg követeléseit a kormány felé. Ennek leghangsúlyosabb pontja a státusztörvény visszavonására vonatkozik. A március másodikán bemutatott törvénytervezet széleskörű felháborodást váltott ki a pedagógusok körében, de a kormánynak azóta sem sikerült megegyezni a szakszervezetekkel. Totyik Tamással a státusztörvény kritikus pontjairól, a pedagógusbérek körüli huzavonáról és az egyre súlyosbodó tanárhiányról beszélgettünk. A jövendőbeli elnök arról is beszámolt, hogy miért olyan nehéz ma mozgósítani a pedagógustársadalmat Magyarországon.
Pénzcentrum: Az utolsó adatok szerint összesen több mint 18 ezren jelentkeztek idén pedagógusképzésre, ami hatezerrel több, mint 2022-ben. Ez adhat okot valamiféle bizakodásra?
Totyik Tamás: Részben igen, részben nem. Az osztatlan tanárképzéssel (ahol a közismereti, vagyis például magyart, történelmet, matematikát stb. oktató tanárokat képzik – a szerk.) továbbra is nagyon nagy gond van, különösen a természettudományos tantárgyak terén. Alig jelentkeztek fizikára, kémiára, de a matematikánál is minimális emelkedés tapasztalható. Növekedés a gyógypedagógusok, fejlesztő pedagógusok, pszichológusok és az óvodapedagógusok képzésében mutatkozik. De az eddigi információk szerint az emelkedés fő gerincét az adja, hogy eltörölték a minimális ponthatárokat. Így nehéz megállapítani a jelentkezők pontos összetételét, hiszen azt majd a felvett hallgatók száma fogja meghatározni. Továbbá a 3-4. évben tapasztalható egy nagyobb lemorzsolódás is - ez után lehet majd pontos képet kapni a valós létszámról.
Az eddigi tapasztalatok alapján mégis nagyjából hány fővel lehet számolni?
Általában a felvett hallgatók egyötöde jut el a minősítő vizsgáig, amit a pályakezdés első, illetve második évében kell letenni. Abból a 18 ezer jelentkezőből, akik első helyen jelölték meg a pedagógusképzést, nagyjából 2-4 ezer fő marad majd a pályán, miközben hat év múlva kb. 8000-en fognak nyugdíjba vonulni. Ebből pedig komoly feszültségek lesznek a későbbiekben. Azt gondolom, hogy a természettudományos tanárképzésben teljes megújulásra lenne szükség: az általános iskolákban be kellene vezetni a természettudomány tantárgyat, melyben összevonnánk a fizikát, a kémiát, a biológiát és a földrajzot. És csak a gimnáziumokban lenne tantárgyspecifikus a kémia, fizika, biológia tanítása. Ezzel párhuzamosan meg kellene kezdeni a pedagógusok átképzését, ezzel némiképp lehetne enyhíteni a természettudományos tanárok hiányán. Mert ha így folytatjuk, lassan orvosok sem lesznek, mivel nincs, aki általános iskolában biológiát, kémiát tanítson a diákoknak, és ha nincs megfelelő alapozás, akkor szép lassan hallgató sem lesz az orvosi egyetemeken.
A ponthatármódosítás miatt olyanok is jelentkezhettek, akik korábban nem feleltek volna meg a feltételeknek. Ez esetleg nem jár együtt azzal a veszéllyel, hogy felhígul a szakma?
Minden hallgatónak örülünk, aki szeretettel fordul a gyerekek felé, érti a nyelvüket. Minden emberre szükségünk van jelenleg a pályán, aki alkalmasnak bizonyul a feladatok ellátására. Abból, hogy alacsonyabb a ponthatár, nem szeretnénk prejudikálni, ennél sokkal fontosabb lesz, hogy a tanárképzés fel tudja-e zárkóztatni a lemaradt tantárgyismeretekkel rendelkező kollégákat arra a szintre, amivel alkalmasak lesznek a feladatok ellátására. És az is fontos tényező, hogy az első gyakorlatok után mennyien fognak megijedni és elszaladni - a tanárképzésnek ugyanis ez az egyik legnagyobb rákfenéje, hogy
zárt burokban vannak a tanárszakos hallgatók, és amikor kikerülnek például egy halmozottan hátrányos településre, nem biztos, hogy hosszú távon ott akarnak maradni.
Ráadásul a jelenlegi munkaterhelés nemhogy növelné, hanem még csökkenti is a pálya vonzerejét. Azt a munkát, amit bele kell tenni a felkészülésbe egy-egy tanórához, meg a gyerekekkel történő foglalkozásra, azt az oktatásban nem fizetik meg, a versenyszférában töredék energiabefektetésre jóval magasabb fizetést kapnak a dolgozók. Pl. Romániában heti 18 óra a tanítással lekötött munkaidő, és nettó 50 euróval magasabb egy pályakezdő fizetése. Ennek ellenére ott 150 ezren kimentek az utcára, ez is mutatja, hogy nagyon komoly gond van. Azt is tudjuk, hogy Békésből átjárnak Arad megyébe tanítani magyar pedagógusok, mert megéri nekik.
Említette, hogy az elkövetkező években több ezren mennek nyugdíjba. Ha a jelenlegi pedagóguskorfát nézzük, mekkora jelentkezőszám tenné lehetővé, hogy pótoljuk a hiányzó pedagógusokat?
Legalább a mostani jelentkezőszám másfél-kétszeresére. Viszont nem is a jelentkezők száma az igazán érdekes, hanem az, hogy hányan maradnak a pályán. Ha a végzett tanulók számát tudnánk megduplázni, akkor talán elegendő lenne. A következő öt évben 22 ezerrel többen fognak nyugdíjba menni, mint ahányan pályára állnak majd. Ez egy nagyon komoly érvágás lesz. Elsősorban a pályaelhagyókat kellene visszacsábítani.
Mikor jöhet el az a pont, hogy a tanárhiány fenntarthatatlanná válik?
Két irány van: az egyik az, hogy iskolákat zárnak be, ami egyébként a kormány feltett szándéka. Erre uniós forrásokat is kaptak azért, hogy kipróbálják az iskolaközpontok létrehozását. 35 iskolát fognak kijelölni erre. Ezzel azonban nem lehet gyökeresen megoldani a problémát. Itt jön képbe a másik irány, vagyis az, hogy a versenyszférához hasonló fizetéseket kell adni a köznevelésben a munkaterhek csökkentése mellett. Ezzel a pályaelhagyókat is vissza lehet csábítani. Ezzel párhuzamosan a kormánynak el kell gondolkodni azon is, hogy a mostani tantervi szabályozás nagyon elavult, és egy teljesen új, modern felfogású tantervet kellene létrehozni, ahol a tanulók munkaterheit drasztikusan csökkentik. Ezek mellett pedig ott a lakhatás kérdése, ami szintén égető problémát jelent. A múlt év egyik szomorú szenzációja volt számunkra, hogy egy pályakezdő pedagógus lakásvásárlásra akart hitelt felvenni, de hitelképtelennek minősítették, mert a nettó jövedelme nem érte el azt a szintet, ami alapján a törlesztőrészletet le tudták volna vonni. Amíg egy pályakezdő a saját lakhatását nem tudja megoldani, addig hiába várjuk, hogy vonzóvá váljon ez a hivatás. Ha ez a négy feltétel együttesen megjelenik, akkor lehet csak arra számítani, hogy a pályaelhagyók visszatérnek, a pályakezdők és a leendő hallgatók pedig nagyobb bizalmat szavaznak ennek a szakmának.
A kormány által előrevetített béremelési ciklusnak biztosítania kéne, hogy a köznevelésben dolgozó pedagógusok átlagbére 2025-re elérje a diplomás átlagbér 80 százalékát, és 2030 végéig meg is maradjon ezen a szinten. Mit gondol, ennek a bérrendeznek van akkora ütőképessége, amivel már vonzóvá lehet tenni a tanári pályát?
Azt fontos látni, hogy szép számok vannak a státusztörvény-tervezetben, de nem látjuk a 2024-re benyújtott költségvetési tervezetben ennek a béremelésnek a nagyságrendjét. A kormány állítása szerint legalább 25 százalékról lenne szó, ezzel szemben 9 százalékos növekedés van a Klebelsberg Központ bérelem-kiadásainál meghatározva. Több mint 20 százalékos inflációnál ez nevetséges, ráadásul az Európai Bizottságnak (EB) tett ígéretét sem tudja tartani a kormány.
A másik fontos elem, hogy a kormány tett egy vállalást, miszerint a pályakezdők átlagkeresetét 10 százalékkal magasabb szintre kell megemelni ahhoz, hogy a pálya vonzó legyen. Csakhogy a fiataloknál nagyobb emelésre van szükség, mert jelenleg a diplomás átlagkereset 58 százalékán áll a pedagógusok átlagkeresete. A pályakezdőknél pedig még alacsonyabb, 55 százalék körüli értéket mutat. Ez egy hihetetlenül nagy lemaradás, miközben a versenyszférának olyan elszívó ereje van, hogy ennyiért informatikatanárt nem fogunk találni a piacon. Bruttó 390 ezer forintért senki nem fog idejönni, mikor egy IT cégnél egymillió forint feletti bért ígérnek neki, ha tud programozni. Ezzel nem képes felvenni a versenyt az oktatás.
A másik, hogy a béremelést kiszámíthatóvá kellene tenni a kollégák számára. A bértáblát kellene visszaállítani azzal a kritériummal, amelyet az EB is meghatározott a pályakezdőknél: vagyis, hogy mindig a diplomás átlagkeresetek arányában kellene emelni a pályakezdők bérét. Viszont, ha a diplomás átlagkeresetek 80 százalékára akarja feltornászni két éven belül a kormány a pedagógusok fizetését, akkor kb. 70 százalékos béremelés kellene. Nagyon rizikósnak tartjuk, hogy egy bizonytalan rendszert akar a kormány bevezetni, ráadásul nem is egyéni béralkuval, hanem az intézményvezető mondja meg, hogy mennyi a fizetésed.
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára már május elején kijelentette, hogy Magyarország az Európai Uniónak tett minden eredeti vállalását teljesítette, így már nincs akadálya az uniós forrásokhoz való hozzáférésnek és ezzel együtt a pedagógus-béremelésnek. Ezzel az államtitkár a jogállamisági mechanizmushoz kapcsolható pénzekre utalt, de a pedagógusbérekre szánt összegeknek ehhez nincs sok köze, mivel azok az EFOP Plusz részeként kerülnének kifizetésre. Akkor pontosan milyen tényezők akadályozzák a beígért pénzek folyósítását?
Az a nagy probléma, hogy a kormány béremelési terve nincs összhangban az EU-val folytatott kommunikációval. Sőt, nekünk úgy tűnik, mintha nem is akarná lehívni ezeket a forrásokat. Tavaly december óta hozzáférhetnének ehhez a forráshoz, csak annyit kellett volna megtenni, hogy a költségvetési törvényt módosítását benyújtsák. Erre márciusban is lehetőségük lett volna, de nem történt semmi. Mi meg is kaptuk ezt a jogszabálytervezetet véleményezésre és elfogadtuk. A kormánynak csupán előfinanszíroznia kellett volna, majd az első kifizetések után az Európai Bizottságtól le tudták volna hívni ezeket a forrásokat. Röviden: nem látjuk a politikai szándékot és akaratot a kormány részéről. Ráadásul a kormány - az orvosok esetéből tanulva - ígéretet tett arra, hogy a béremelést nem köti össze a pedagógusok számára hátrányos jogállásváltással. A státusztörvény tervezetébe viszont bele van csempészve néhány ilyen csapda.
Május elején a PSZ arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány által előkészített státusztörvény bevezetése is veszélyeztetheti a béremelésre szánt uniós források megérkezését. Ezek szerint akkor mégis visszatarthatja az EU az EFOP Pluszos forrást?
A kormány a státusztörvény tervezetében olyan jogszabályokat próbál becsempészni, amelyek az általuk tett ígéretekkel nincsenek összhangban. Márpedig, ha az EFOP Plusz-os pályázatokban tett ígéretek nem valósulnak meg, akkor ott le is állíthatják a kifizetéseket. Itt a munkavállalókat érintő joghátrányból és a szakszervezetekkel történő egyeztetés hiányából van probléma. Tehát nem a baloldal és nem is a brüsszeli bürokraták, hanem éppen a kormány veszélyezteti ezeknek a pénzeknek a lehívását. Gyakran hangoztatják, hogy az oktatás a nemzetek belügye, amiben teljesen igazuk is van, csak éppen
azok a jogszabályi változások, amelyek most a státusztörvénybe bekerültek, nem az oktatási nemzeti hatáskörhöz tartoznak, hanem a munkavállalói érdekek és a bér kérdéséhez, amihez viszont EU-s normatívák vannak.
Itt például a munkaerő szabad áramlásának a korlátozását, a munkavállalókat hátrányosan érintő munkaidőkereteket kéne a kormánynak kiküszöbölnie ahhoz, hogy ne jelentsen problémát a pénzek lehívása. Viszont, ha belegondol, decemberben még szó nem volt a státusztörvényről - ebből egyenesen következik, hogy decemberben a kormány már lehívhatta volna ezeket a forrásokat.
Rétvári Bence szerint a státusztörvény lényege, hogy a pedagógusoknak is legyen saját, önálló köznevelési jogviszonyuk, amely speciálisan az ő munkájukra vonatkozik. Tehát egy új, teljesítményalapú rendszer bevezetéséről van szó, ami elmondása alapján azt jelenti, hogy aki jobban tanít, és többet foglalkozik a gyerekekkel, az jobban is kereshessen. Önök kaptak arra vonatkozó információt, hogy a teljesítményt milyen eszközökkel kívánja a kormány felmérni? Továbbá valóban szükséges ez a köznevelési foglalkoztatotti jogviszony?
Mi a módosított terveket kaptuk meg, így nem tudjuk, milyen anyagot küldtek ki azokba az intézményekbe, ahol most tesztelnek. Viszont önmagában az, hogy a hozzáadott értéket akarja a kormány mérni, hibás kiindulópont. Sem Európában, sem máshol a világon nincs kidolgozva egy ilyen típusú rendszer. A másik alapvető probléma, hogy a teljesítményértékelési rendszerben nagyon sok szubjektív elem van, így rettentően kiszolgáltatottak lesznek az igazgatóknak a pedagógusok. A harmadik súlyos probléma, hogy a státusztörvény önkizsákmányolásra próbálja rászorítani a pedagógusokat. Vagyis minél több ingyen munkát kell vállalniuk, abban a hitben, hogy majd a teljesítményértékelési rendszerben ezért pluszpénzt fognak kapni. Ez teljesen nonszensz, mert csak a legjobb 20 százalékot teljesítőnek akarnak pénzt adni. Ráadásul a költségvetési források kétségessé teszik azt, hogy ez miként fog működni.
A pedagógusok munkájának ellenőrzése már 2015 óta bevett gyakorlat. A korábbi rendszert nem lehetett volna folytatni?
Valóban, eddig is volt egy belső önértékelési rendszer, emellett külső szakértők végeztek tanfelügyeleti ellenőrzést. Ha ezek eddig nem működtek, akkor az EU-tól kapott forrásokat kidobott pénznek kell tekinteni. Ez pedig azt jelenti, hogy csődöt mondott a kormány korábbi, pedagógusminősítési rendszerre vonatkozó oktatáspolitikája. Egyébként maga a belső önértékelési rendszer is működhetett volna, ha megfelelően számonkérhető lett volna intézményvezetőktől. Csak az adminisztratív terheken kellett volna valamennyit csökkenteni. Viszont egy új minisztert kapott Pintér Sándor személyében a köznevelés, és úgy tűnik, ő a rendőrszemléletet szeretné meghonosítani. Csakhogy ami a rendvédelemben működik, a közoktatásban nem fog. Ezt tudomásul kellene venni. Ha a pedagógusokra kirótt pluszmunkákat rendesen kifizetnék, az sokkal jobban működő ösztönzőrendszer lenne, mint az, hogy majd esetleg a teljesítményértékelés alapján kapsz valamennyi pluszpénzt.
Jellemzően mik azok a pluszmunkák, amelyeket a pedagógusok ingyen végeznek?
Például, ha elviszik a gyerekeket este színházba, ha kirándulást szerveznek, ezekért nem kapnak semmit. Mi azt javasoltuk a kormánynak, hogy ezekre a feladatokra az összbérkeret 10-15 százalékát különítsék el, és célfeladatként fizessék ki a pedagógusoknak. Az egyes intézmények pedig saját maguk kialakíthatják azt a szempontsort, ami alapján ezeket a pluszfeladatokat kifizetik. És akkor ide tartozhat az, ha egy tanár tanulmányi versenyre készíti fel a diákokat vagy hétvégén egy települési rendezvényen részt vesz a gyerekekkel, műsort adnak vagy bekapcsolódnak a futóversenybe. Ilyenkor a felkészítő pedagógusoknak, továbbá azoknak, akik részt vesznek a feladatokban, honorálhatnák a munkáját, amivel máris jobban tudnák őket ösztönözni a jövőben. A jogszabályi keret erre még most is lehetőséget adna. Nem szükséges státusztörvény ahhoz, hogy ezt a keretet létrehozzák. Ha a belső önértékelési rendszert rendesen működtették volna külső szakértői értékeléssel, akkor ehhez a minőségi munkát is értékelni lehetett volna. De helyette az történt, hogy adminisztratív szintre süllyesztették az önértékelési rendszert, nem a valós munkát próbálták értékelni, ennek pedig az lett a következménye, hogy mindenkinek odaadták egységesen a pénzt. Nagy valószínűséggel ugyanez fog történni megint.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ha a jelenlegi formájában hatályba lép a státusztörvény, mekkora a valószínűsége annak, hogy a pedagógustársadalom hallatni fogja a hangját?
Akik nagyon harciasak ebben a kérdésben, azoknak a döntő többsége összecsomagol, és elhagyja a pályát, sok esetben ez meg is történt. A lábukkal fognak szavazni a kollégák. Ebben az esetben pedig az EB-nek tett ígéretét sem tudja majd tartani a kormány, miszerint ezer fővel emeli a pedagógusok létszámát. Ezzel végeredményben az uniós források lehívását veszélyezteti. A státusztörvény másik nagy problémája, hogy az „átvezényelhetőséget” most már csak járási szintre akarják korlátozni, de akkor is komoly veszteségek érhetik a pedagógusokat, mert az útiköltség töredékét térítik meg nekik. Ezenkívül vannak más visszásságok is: a visszafoglalkoztatást a versenyszférában büntetik, a pedagógusoknál lehetővé teszik - itt is az önkizsákmányolás mértékét akarja növelni a kormány ahelyett, hogy túlóraként kifizetné tisztességesen a pedagógusoknak ezt a többletmunkáját.
És amit még nagyon komoly veszélynek tartunk, az a vidéki kis iskolák bezárásának előkészítése a státusztörvénnyel. Bekerült ugyanis a tervezetbe a csoportos létszámleépítés: annak a lehetősége, hogy a tantestületek a főállású pedagógusok számát 70 százalékról 50-re csökkentsék. A kis iskolák esetében nagyon sok helyen megtörténhet, hogy nem lesz annyi főállású pedagógus, ahány osztály. Ezzel pedig okot szolgáltatnak arra, hogy ezeket az iskolákat bezárják.
Ez nem eredményezheti azt, hogy még több gyerek hullik ki az oktatási rendszerből?
Új iskolaközpontokat akarnak létrehozni. Itt az lesz a fő probléma, hogy a bezárásra váró kis iskoláknak a döntő többsége szegregált intézmény. 30-40 százalék feletti a hátrányos helyzetű tanulók aránya, míg a roma tanulóké sokszor 70-80 százalékos. Ha ezeket a gyerekeket az iskolaközpontba viszik, a lemorzsolódás aránya is meg fog nőni. De hangsúlyozom, hogy a szegregációval sem értünk egyet. Amikor ezeket az iskolaközpontokat létre akarják hozni, a feltételek megteremtése létfontosságú. Megfelelő számú szociális munkásnak és pedagógiai asszisztensnek kellene lennie, akik a pedagógusoknak tudnak segíteni. Minden iskolaközpontban dolgoznia kellene főállású iskolapszichológusnak, aki segíti a diákok átállását, mert az biztos, hogy nagyon komoly megrázkódtatással fog járni számukra az iskolaváltás. Új pedagógusok, utaztatás, arról már nem is beszélve, hogy ezek a gyerekek a családi háttér miatt nagyon sokszor elkéshetnek. Ha az iskolabusz elmegy, hogyan fogják őket bevinni az iskolaközpontba? – ezeket végig kell gondolni, különben
félő, hogy a szegregáció felszámolására tett kísérlet egy másik szegregációs folyamatot okoz: nevezetesen azt, hogy az iskolaközpontból a problémás gyerekek miatt megindul egy újabb elvándorlás.
Májusban tizenegy pontban fogalmazták meg a követeléseiket a kormány felé. Milyen egyéb eszközei vannak a PSZ-nek, amivel nyomást tud gyakorolni a kormányra, ha az nem teljesíti a követeléseket?
Az első és legfontosabb a nyilvánosság felvilágosítása. Ha így folytatja a kormány, akkor a mostani anyukák Skype-nagymamák lesznek, mert a fiatalok elhagyják az országot. A másik a gazdaság szereplőinek a felvilágosítása, mert hosszú távon az nem megoldható, hogy az alacsony színvonalú oktatás miatt külföldi vendégmunkásokat hívjunk, és a jogalkotást is ennek rendeljük alá. Tessék megnézni, Tiszaújváros mellett egy 3000 fős konténerváros van. Pedig, ha megfelelő képzést nyújtottunk volna a környékbeli embereknek, akkor a munkaerőpiacra az alulképzett diákokat is be lehetett volna vonzani.
A másik nagyon komoly veszély a jövőkutatók szerint az, hogy akik a PISA-mérésben négyes alatt teljesítenek a hétfokú skálán, azoknak a munkáját a következő 20 évben a robottechnológia, illetve az MI ki fogja váltani. Magyarországon ma ez a tanulók 60 százalékát jelenti. Mit fog kezdeni a munkaerőpiac ezzel az alulképzett tömeggel? Ennyi közmunka nem lesz az országban. Ezen a versenyszféra képviselőinek is nagyon gyorsan el kell gondolkodniuk. Ismereteim szerint a Német-Magyar Iparkamara már szóvá is tette, hogy
a magyar gazdaság célkitűzései és az oktatás színvonala nincsenek igazán szinkronban.
De a szakszervezeteknek is van feladatuk. Fontos ugyanis, hogy tudatos munkavállalókat tudjunk nevelni, mert ezt az elmúlt 30 évben elhanyagolták a szakszervezetek. Az Audi esetében szembesültünk mi is azzal, mennyire fontos az, hogy képzettek legyenek a szakszervezeti titkáraink. Éppen ezért képzést szervezünk, hogy ne legyen ennyire hatástalan a sztrájk, amivel az utóbbi időben próbálkoztunk. És az is fontos, hogy ha sztrájk van, a szülőket és a társadalmat az eddigieknél is jobban meg kell nyerni, és közösen fellépni nyomásgyakorlás gyanánt a kormánnyal szemben, mert egymagunk ezt nem tudjuk megoldani. Rendkívül irigylem a román kollégákat, hogy 150 ezres tömeget tudtak mozgatni, ott sokkal többen sztrájkoltak, mint nálunk, de hozzáteszem, keleti szomszédunknál nincs sztrájkjogot korlátozó törvény.
Az oktatás mégiscsak a teljes társadalmat érintő intézmény, tehát, ha valamilyen ügy mellett érdemes állást foglalni, akkor ez olyan, ennek ellenére nem látunk hatalmas megmozdulást, pedig már 2022 óta folyamatosak a megmozdulások. Gondolja, hogy ez a fajta apátia a sztrájkjog megnyirbálására vezethető vissza?
A sztrájktörvény is egyértelműen korlátozó tényező. A másik, amivel sokáig sem mi, sem a társadalom nem számolt - a kormány viszont nagyon is tisztában van vele -, hogy minél kisebb településre megyünk, annál alacsonyabb a sztrájkhajlandóság. Ennek két oka van. Az egyik, hogy még ez a nyomorúságos fizetés is áhított bér ezeken a kistelepüléseken. Nagyon elszántnak kell lenni, hogy valaki beleálljon a sztrájkba, mert a helyi társadalom elég komoly megvetést gyakorol. A másik, hogy
ezeken a hátrányos helyzetű településeken a röghöz kötöttség az úr.
Ha az ingatlanjaikat eladnák a kollégáink, hogy Budapestre vagy egy megyeszékhelyre költözzenek, ahol a munkaerőpiac számukra jobb lehetőséget kínál, az eladott lakásuk ára egy új lakás árának egyötödét, egyhatodát érné csupán. Én Hajdúszoboszlón lakom, a szomszédos településen egy 10x10 méteres Kádár-kocka 7 millió forintnál többért nem adható el. Debrecenben egy 32 nm-es panellakás most 35 millió forint körül van. A különbözetet hogyan fogja előteremteni a pedagógus házaspár, ha el akar mozdulni? Teljes röghöz kötöttség alakult ki, így a pedagógusok nem tudnak a munkaerőpiaci lehetőségek szerint elvándorolni.
Aztán legyünk őszinték, a pedagógusok között is vannak olyanok, akik a kormánypárttal szimpatizálnak, számukra teljesen mindegy, hogy milyen munka- és életkörülmény van, ők akkor is vállalják ezt a hátrányos munkavállalói állapotot, és nem hajlandók megmozdulni. Mert ezt kormányellenes lépésnek tekintik, holott nem a kormány ellen lép fel a szakszervezet, hanem az oktatáspolitika jobbá tételéért. És végül van egy nagyon szűk réteg: nekik jobb módú párjaik vannak, és csak bejárnak valahová dolgozni, hogy otthon ne unatkozzanak.
Ez a megosztottság nagyon keményen jelen van a pedagógustársadalomban. A kormány ügyesen alkalmazta az „oszd meg és uralkodj” technikáját.
Például, ahol egy óvoda és egy bölcsőde együtt üzemel, a bölcsődei dolgozók sokkal magasabb jövedelemhez jutnak, mint az óvodai kollégáik, ez pedig belső feszültséget gerjeszt. Ugyanez lesz a teljesítményértékelési rendszer bevezetésével is. Mivel nem objektív a rendszer, újabb viták alakulnak majd ki, a tantestületeket megosztják, és még inkább szembeállítják egymással a kollégákat. Mindezen szempontok együttes hatása okozza azt, hogy nem egyszerű feladat ma a közoktatásban sztrájkot szervezni.