Megszólalt az IBS rektora: Az a felsőoktatás, amit ma ismerünk, 15 év múlva nem fog létezni

Pénzcentrum: Mi a véleménye a jelenlegi magyarországi felsőoktatási rendszerről?

Dr. Láng László: A felsőoktatás nagyon konzervatív mindenütt a világon. Ebbe fog belebukni. Hatalmas változások történnek a világban, és az intézmények mégis úgy csinálnak, mintha őket nem érintené a vihar. Most például a mesterséges intelligenciától kicsit megijedt mindenki, de csak abból a szempontból foglalkoznak vele, hogy jaj, miként védjék ki, hogy a diákok ne plagizáljanak az MI segítségével. Mintha bármi különbség lenne aközött, hogy strómanokkal íratják meg a diplomamunkákat vagy az MI-vel. Nem a hallgatók értékelésének elemét kellene csak körbejárni, hanem el kellene gondolkodni, hogy az MI megjelenése hogyan hat a teljes intézményi, sőt, rendszerszintű működésre.

De a felsőoktatás ugyanígy hiszi azt is, hogy a diploma értéke örökkévaló. Szó nincs róla. Az IBS területe a gazdasági, üzleti, társadalomtudományi oktatás, és bizony ezeknek a diplomáknak a piaci relevanciája már az elmúlt években is zuhanórepülésben volt. Azt látjuk, hogy egyre kevesebb cégnek kell a diploma, mert tudják, hogy ha a delikvens megfelelő képességekkel rendelkezik, a többit ők meg tudják neki tanítani. Ez nem illeszkedik a felsőoktatás önmagáról alkotott elképzelésébe, ami viszont vajmi kevéssé érdekli a vállalati szférát. Őket nem a felsőoktatás önnön fontosságába vetett hite, hanem sokkal inkább az érdekli, hogy olyan munkavállalót találjanak, aki képes felszívni azt a tudásanyagot, amire az adott cégben szükség van. Aki képes – akár angolul is – érvelni, elemezni, írni és beszélni, adatokat feldolgozni és értékelni, csapatban dolgozni.

A felsőoktatás egy 800 éves intézményrendszer, ami évszázadokig jól el is volt, és nem nagyon akar változni. Márpedig a környezet ki fogja húzni a talajt a lába alól. Szent meggyőződésem, hogy az a típusú felsőoktatás, amit ma ismerünk, 15 év múlva nem fog létezni.

Mennyiben más az IBS, mint az első hazai magánintézmény helyzete?

A mi régiónkban a felsőoktatás mindig is nagyon nehezen akart beengedni magánszereplőket a területére. Mint annyi mindenben, a rendszerváltás itt is nyitott, de a felsőoktatásban ma is nagy az ellenérzés a magánszereplőkkel kapcsolatban. Németországban például már nagyon sok a magánegyetem, de Magyarországon nagyon kevés olyan intézményt látok, amely nem csak egy kis házilagos intézményecske, és állami pénz nélkül is képes működni. Az IBS pontosan ilyen, soha nem kértünk és nem kaptunk adófizetői pénzt. Mi a tandíjainkból élünk, teljesen piaci a létezésünk, és ebben 32 éve egyedülállóak vagyunk a hazai felsőoktatásban.

Mekkora a verseny a tanárokért?

Mivel kevesen vannak az angolul oktatni képes jó szakemberek, nagy a verseny értük. Nekem alapelvem, hogy akinek nincs releváns szakmai háttere, és sohasem lépett ki egy egyetem falai közül, az ne tanítson egy business school-ban. Persze ez oda-vissza működik, attól, hogy valaki nagyon jó szakember, egyáltalán nem biztos, hogy tanítani is az általunk elvárt szinten képes. Igazi sztárok voltak itt az iparból, a bankvilágból, akiket örültünk, hogy be tudtunk hozni, de aztán kiderült, hogy képtelenek megszólítani a diákokat. Ráadásul, ugye, angolul.

Például a jó IT-sok egy felsőoktatási intézmény által nem megfizethető javadalmazásért dolgoznak valamelyik nagy cégnek. De ha elegük is van a nagyvállalati környezetből, akkor elmennek startupolni, szabadúszók lesznek vagy szakmát váltanak. Nagyon kevesen ambicionálják a tanári pályát. Azt meg még kevesebben, hogy PhD-t szerezzenek, márpedig a magyar felsőoktatásban előírja a törvény, hogy az oktatók hány százalékának kell doktori fokozattal rendelkeznie. Az IT szakemberek nem PhD-ző típusok, de a könyvelők és a kontrollerek sem.

Arányaiban mennyi magyar és külföldi oktatójuk van?

15-20 százalék a külföldiek aránya. Elfogytak a Magyarországon elérhető, magyar, de a mi követelményeinknek megfelelő oktatók. Néhány éve kezdtünk el toborozni külföldön is.

Akár távolabbról is?

Ó, igen. Most például Pakisztánból tervezünk hozni informatikus oktatót. A jelenlegi külföldi oktatóink zömmel Magyarországon élő, beházasodott emberek, akik sokszor befejezve egy karriert a tanítás mellett döntöttek. Mi több, erre alkalmasnak is bizonyultak, ami nálunk nem könnyű. Ha bárki bármilyen múlttal, gazdasági pedigrével, politikai csillogással bejön az IBS-be, és azt mondja, hogy tanítani szeretne, először a munkatársaim előtt kell próbatanítania. Ha egy másik egyetemen volt vezető professzor, akkor is. Voltak nagyon meglepő eseteink, sokszor döntöttünk úgy, hogy nem dolgozunk együtt. Ha pedig kellünk egymásnak, indul a többszintű betanítási szakasz, ahol az értékeink és a felfogásunk mentén segítjük a kollégát megérkezni.

Miben más az oktatási módszerük, mint más, hagyományos hazai gazdasági felsőoktatási intézményeknek?

Egyrészt azért is küzdünk a munkaerő-problémával, mert azt mi nem tűrjük, hogy bemegy egy nagyon okos tanár, és néhány fájl segítségével elmondja nagyon okos gondolatait, majd kisétál. Nálunk nincsenek 150 fős előadások, mert ez a legkevésbé hatékony módja a tanításnak, és erre nincs is időnk.

Mi rábízzuk a háttéranyagok feldolgozását a diákra, otthon. A kapott anyagokat önállóan nézik, hallgatják meg vagy olvassák el, és aztán az így megszerzett tudásból az órán építkezünk. Mindezt kiscsoportokban, szemináriumi keretben. Sokan elvégeznek úgy klasszikus egyetemi képzést Magyarországon, hogy egy-egy szóbeli vizsgát leszámítva ki sem nyitják a szájukat. Mi lesz velük az első állásinterjún? Ez az ismeretanyag-feldolgozási módszer arra jó, hogy az órán az történjen, amire az való: interakció. Beszéljenek, gondolkozzanak, alkossanak kritikai véleményt, tanulják meg, hogyan kell normálisan vitatkozni, képviselni saját magukat, problémákat megoldani. Ezek nem kerülnek elő a frontális oktatásban. Márpedig pont ezek a készségek, amelyeknek a fejlesztésében a felsőoktatásnak kulcsszerepe van.

Az itt végzettek hány százaléka helyezkedik el külföldön?

Ez egy nagyon nehezen mérhető dolog, pláne, hogy a hallgatóink 60 százaléka eleve külföldi. A többségük hazamegy, viszont az egy nagyon pozitív fejlemény, hogy egyre több külföldi hallgatónk tud elhelyezkedni Magyarországon anélkül, hogy tudna magyarul. 10-15 évvel ezelőtt még a szakmai gyakorlat is lehetetlenség volt. Mi évente két állásbörzét is tartunk a diákjainknak és az alumninak a kampuszunkon, ahol sokan munkát is találnak.

Gondolom, ezek multik, SSC-k.

Igen. Ők a legnyitottabbak, mert azzal a készségszettel rendelkező emberek kerülnek ki innen, amire nekik szükségük van. Az ismereteink alapján, amik nem statisztikai pontosságúak, a nálunk végzett magyar hallgatóknak kb. a fele fog menni multikhoz, ahol elég jó ütemben haladnak előre. Erre a multik oda is figyelnek, a karriertervezést ott nagyon komolyan veszik. Egy másik 15-20 százalék továbbtanul, ugyancsak 15-20 százalék megy családi céghez vagy alapít saját vállalkozást. A maradék pedig elmegy külföldre.

Hogyan alakult a jelentkezők szám a Brexit után?

Összetett a kérdés, Anglia ugye a magyar diákok kedvelt célpontja volt. De a britek a brexittel ugyanúgy, ahogy más téren is, az oktatás területén is lábon lőtték magukat. Az európai diákok egy darabig próbálkoztak Hollandiával, de az jószerivel mostanra megtelt, nem szeretnének több külföldi diákot, az országban elfogytak a szálláshelyek. Dánia még játszik valamelyest, de ott nagyon magas a megélhetés költsége. Mi úgy számolunk, hogyha ez a felismerés eléri a magyar szülőket, akkor többen fognak hozzánk jönni, mert amit mi adunk, az egy angliai oktatás budapesti helyszínen. Ugyanazt a tudást, légkört, hangulatot, minőséget biztosítjuk. Fő vonzerőnk az angol diploma, aminek azért mindmáig megvan az a tartalma és misztikuma, ami a nemzetközi piacon verhetetlen.

Ennek mi lehet az oka, miközben korábban arról beszéltünk, hogy bizonyos tudományterületeken már a diploma léte is igencsak kérdéses?

Pont ez a diploma fogja bírni a legtovább, mert az angol oktatási rendszer jól kitalált, nagyon személyközpontú, nagyon diákközpontú, a hozzánk hasonló intézményekben nem a tömegoktatásra fókuszáló. Igaz ugyanakkor, hogy szerintem mára már felülmúlják őket az ausztrálok, a nagyon jó minőségű, hihetetlenül kreatív, innovatív oktatásukkal.

Az utóbbi évek válságos időszakaiban hogyan alakultak a tandíjak, mennyire kellett ezekhez hozzányúlni? Mennyibe kerül jelenleg, hogy valaki itt diplomázzon?

A költséginflációt természetesen érezzük, drágul a bérleti díj, és el kellett indítanunk egy bérfelzárkóztatási folyamatot is. Ehhez képest a tandíjainkat ilyen mértékben nem tudjuk emelni, mert akkor kiáraznánk magunkat a piacról. Egy hároméves bachelor képzés huszonkétezer euró, ami jelenlegi árfolyamon körülbelül 8 millió forintnak megfelelő összeg. De ez még az olcsóbb angol képzéseknek is úgy a 40 százaléka. Természetesen a magyar felsőoktatási árakkal nem tudunk versenyezni, nem is szeretnénk.

A magyar közoktatást sokan lesajnálják, mondván túlságosan is a lexikális tudásra épít. Az IBS viszont a világ minden tájáról fogad fiatal diákokat, akik a világ legkülönbözőbb közoktatásaiból érkeznek, Dél-Amerikától, Afrikán át a Távol-Keletig. Ilyen fokú rálátással, miként ítélné meg a hazai oktatás színvonalát?

Panaszkodhatunk rá, de a magyar közoktatás még mindig a jobbak között van. Nem a legjobbak, de a jobbak között.

Azt gondolnánk, hogy aki az indiai közoktatásból érkezik, szükségképpen más szinten van, de nem, ennél azért sokkal vegyesebb a kép. Onnan is simán tudják hozni a hallgatók azt a szintet, mint ami a magyarok átlaga. Persze azt észrevesszük, ha a német közoktatásból érkezik valaki, de azért az sem behozhatatlan előnyökkel indul. Jelentős a közép-ázsiai hallgatóink száma, ott eléggé szovjet típusú a közoktatás még mindig; nagyon jók a numerikus készségeik, viszont sokan képtelenek például jól érvelni. A kínai hallgatóknak sokszor nehéz elmagyarázni, hogy a plágium miért tűrhetetlen. A távol-keletiek között viszont vannak olyan keményen dolgozók és olyan szorgalmasok, amit európai hallgatókról elképzelni sem lehet.

Bár bizonyos időszakokban 1-1 hazai egyetem viszonylag szép eredményeket képes elérni rangos nemzetközi rangsorokban, de azért nem ez a jellemző. Véleménye szerint ennek mekkora a jelentősége? Egyáltalán a tudományos mérés alapján azt is lehet mondani egy intézményről, hogy az jó hely a diákok számára is?

Az angliai partnerünk, a University of Buckingham Anglia első magánegyeteme volt a 70-es években, még Margaret Thatchernek köszönheti a létét. A 140 brit felsőoktatási intézmény közül az egyik legelismertebb rangsorban a 40-50. helyen szoktak szerepelni, ami középmezőny. De miért van így? Mert az egyik szempont a rangsorban az, hogy az adott intézménynek mennyi állami kutatási pénzt sikerül szerezni. Ők, lévén magánintézmény, egy fillért sem kapnak. Ha ezt a szempontot nem mérnék, akkor kényelmesen az első 10-ben lennének.

A kutatások vagy hogy hány Nobel-díjast adott egy adott intézmény persze fontos dolgok, ugyanakkor nem minden egyetem akar kutatóintézmény lenni. Sokan „csak” tanítani akarnak, de azt magas szinten. A magyar egyetemek többek között azért vannak hátul, mert a különböző idézettségi indexeik, különösen a társadalomtudományi területeken sehol nincsenek. És bár az egyetemi kollégák ezért meg szoktak kövezni engem, de én nem látom a közvetlen kapcsolatot a kutatás és az oktatás minősége között. Az a professzor, akinek mindene a kutatás, miért fog jobban oktatni bármit is, pláne olyan dolgokat, amiknek adott esetben köze nincs az ő konkrét, szűk kutatási területéhez? Nálunk is vannak, akik végeznek nagyon jó minőségű kutatásokat, de mi elsősorban egy magas színvonalú oktató-tanító, fejlesztő intézmény szeretnénk lenni.

Az interjúnkat a felsőoktatás jelenével, és azzal a kijelentésével kezdtük, hogy 15 év múlva, már gyakorlatilag nem is fogjuk ismerni azt a felsőoktatást, ami ma. De akkor milyen lesz, mire számíthatunk az előttünk álló években?

Izgalmas évek következnek, ez biztos. A nyelvoktatás, a nyelvvizsga a kedvenc példám. Mi történik a nyelvoktatásban? Valahol, valaki tanul egy nyelvet valamilyen módszerrel, intézménytől függetlenül, és utána elmegy egy nyelvvizsgaközpontba, ahol levizsgázik. A vizsgának vannak standardjai, amik alapján meg lehet mondani, hogy az egyén közép-, vagy felsőfokon van. Azaz kettévált a tanulás és az értékelés. A felsőoktatásban, jóllehet a kreditrendszer ezt megpróbálta lazítani, rugalmasabbá tenni, kettő még mindig összefonódik. A hallgató bemegy egy intézménybe, ott tanul, ott értékelik, és az adott intézmény diplomáját kapja meg. A jövő inkább az, ami a nyelvoktatással is történt: mindegy hol és hogyan szerezted a tudást, ha bizonyítod a képességeidet, azért járhat egy diploma.

Egyre nagyobb hangsúlyt kap az egyéni tanulás, ezt a MI csak felgyorsítja. Szerintem az fog történni, hogy a felsőoktatási intézmények, amelyek képesek erre, oktatástámogató intézménnyé válnak, sokkal rugalmasabban fognak dönteni a diákok arról, hogy mikor, mit kívánnak tanulni. Fognak segítséget kapni abban, hogy milyen úton haladjanak – de a jelenlegi merev rendszerek fel fognak puhulni.

Azért ez valóban egy teljesen más működési elv, mint amit ma itthon sokan elképzelni tudnának.

Az angol rendszerben, ha például ma valaki menedzsmentet tanul, teljesen természetesen felveheti mellé a pszichológiát. Magyarországon ez képtelenségnek tűnik. Pedig a szigetországban ezzel a rugalmassági szinttel sem elégedettek már, fejlődni akarnak.

A felsőoktatásban egyelőre csak tanítják a teremtő pusztításnak a fogalmát, de nem ismerik el magukra nézve. Ez egy teremtő pusztulása lesz a mai felsőoktatási rendszernek szerintem az egész világon. Először vége kell, hogy legyen, hogy aztán egy jobb, kreatívabb, szabadabb dolog jöhessen létre belőle.

(Képek: Kaiser Ákos)