Seregély Orsolya • 2022. május 25. 10:05
A szakember- és az utódlásképzésben hatalmas szerepe van az elektronikai hulladékoknak, ugyanis most nő fel egy olyan generáció, amelyik már nem érti, hogy melyik berendezés hogyan működik - mondta a Pénzcentrumnak Gajdács Krisztián, a RoboKaland egyik alapítója. Vele, és párjával, Gajdács-Leszkó Georginával arról beszélgettünk, hogy hova kerül a magyarok elektronikus hulladéka, mi a gond az itthoni informatika- és technika oktatással, valamint milyen gondokba ütközik Magyarországon az utánpótlás nevelése, ha robotikáról és mérnöki tudásról van szó.
Hol köt ki a magyarok elektronikus hulladéka?
Gajdács Krisztián: Természetesen létezik a hulladékkezelésre számos módszer, rendelkezés és rengetegen küzdenek világszerte azért, hogy minél több és jobb megoldás szülessen. Mi egy egészen korszakalkotó ötletből indulva, gyerekekkel közösen dolgozunk. Folyamatosan formálódó módszertanunk célja elsődlegesen az, hogy ne is keletkezzen E-hulladék! 2014 óta rengeteg eszközt, szerszámot, berendezést gyűjtöttünk és vizsgáltunk meg szisztematikusan, kezdetben megkíséreljük megjavítani ezeket, keressük a gyenge pontjait annak érdekében, hogy képesek legyünk a jövő generációt mérnöki tudással felvértezni. A RoboKaland filozófiája az, hogy az e-hulladék nem szemét, hanem nyersanyag, így ki se kerüljön a hulladéktelepre, hanem egyrészt javíthatóvá váljon már a tervezési fázistól kezdve minden berendezés, valamint legyen ökotudatos.
Szeretnénk a fiatal generáció kezébe módszert adni, ami ezt a szemléletet erősíti, tanítja nekik.
Ráadásul ez a generáció elképesztően ügyes, fantáziadús és kreatív, hiszen olyan 6-8 éves szakembereink vannak, akik már most máshogy élik meg a hulladékgazdálkodást. Látjuk rajtuk, hogy az egyik szemük sír, a másik mosolyog, amikor megmutatjuk nekik, hogy hogyan lesz egy kidobott nyomtatóból, tévéből akár ökokert, esetleg egy kidobott játékból robot. Ezáltal teljesen más megvilágításba kerül minden, és így válik nálunk kincs a szemétből.
Az elektronikai hulladéknak hány százalékát hasznosítják újra Magyarországon?
Gajdács Krisztián: Ahogy az adatokat követem, nagyjából 20-30 százalék körül mozog a világban az e-hulladék újrahasznosítási rátája. Nekünk a 100 százalékos újrahasznosításra van módszerünk, ötletünk, erre törekszünk, ami önmagában Guinness-rekord lenne. Ehhez keressük az együttműködő partnereket.
Hogyan, és mit változtatnátok a mostani újrahasznosítási rendszeren?
Gajdács-Leszkó Georgina: Az alapvető probléma az, hogy hiába van házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés, sokan nem használják ki ennek lehetőségét, illetve talán még az is gondot jelent, hogy ezekbe a kukákba is korlátozott a bekerülhető hulladék minősége. Szerencsére sikerült egy helyi hulladékválogató működését is megértenünk a közelmúltban, így nagy öröm számunkra, hogy Békéscsabának van egy ilyen lehetősége, bár a kihasználtsága még nem 100%-os, sokkal több lehetőséget rejt, mind jelenleg. Tervünk van arra vonatkozólag is, hogyan lehetne AI (mesterséges intelligencia) rendszereket bevonni a folyamatba, mégpedig úgy, hogy minden berendezést műszaki dokumentációját a gyártó által megszabott X év után beküldené az újrahasznosító rendszerbe, így az a terveket értelmezvén akár alkotó elemeire is szerelné azt.
Úgy gondolom a ma tapasztalható nyersanyag hiányos időben még inkább kincs lehet a sok millió tonna intelligenciával visszatermelt elektronikai alkatrész.
Gajdács Krisztián: Mi azt szeretnénk elérni, hogy az emberek a meghibásodott eszközökre ne hulladékként gondoljanak, hanem azon legyen a fókusz, hogy mi építhető ebből az elektronikai hulladékból. A 60-as években a nagy gyártók megfogalmazták, hogy mostantól úgy gyártanak elektronikai berendezéseket, hogy a garanciaidő után azok tönkremenjenek. Ez egy piacgazdasági stratégia, a széllel szembe mi sem mehetünk, de azt viszont megtehetjük, hogy kinevelünk egy olyan generációt, akik már úgy tekintenek egy-egy eszközre, hogy ha az tönkremegy, akkor az nem kuka, sőt el sem kerül a szeméttelepre. Hiszen az ökotudatos szakemberünk képes lesz kicserélni benne a meghibásodott alkatrészt, így az eszköz még évekig működőképes lehet.
Gajdács-Leszkó Georgina: Természetesen mi is szelektíven gyűjtjük a hulladékot, akkor is, amikor egy berendezést szétszerelünk. Még mi is dolgozunk azokon a módszeren, illetve azon a berendezésen, ami majd az összes létező hulladékunkat össze fogja darálni, és egy prés segítségével akár téglát tud készíteni ebből a hulladékból.
Gajdács Krisztián: Az okot szeretnénk kezelni a probléma segítségével, így ez háromszorosan térül meg. Feldolgozzuk a problémát, ebből tanulva kinyerjük a több évtizedes és a modern mérnöki tudásokat, megszüntetjük az okot, valamint kvalifikált ökotudatos szakembereket nevelünk. A probléma kezelése nem a mi kompetenciánk, de megoldását képesek vagyunk létrehozni. A szakember- és az utódlásképzésben hatalmas szerepe van az elektronikai hulladékoknak, ugyanis most nő fel egy olyan generáció, amelyik már nem érti, hogy melyik berendezés hogyan működik, sőt ezzel mi is gyakran így vagyunk. Egy mobiltelefont például nem tudunk szétszedni olyan apró darabokra, hogy megértsük, hogy az milyen elemekből épül fel. Viszont, ha veszünk egy 40 évvel ezelőtti berendezést, ami mérnöki szemmel ugyanazt tudná, mint a mostani társa, annál még látni a működést. Így ezeken szépen meg lehet tanulni egy olyan technológiát, ami alapján már kialakul egy mérnöki szemlélet már egészen fiatal korban.
Szükséges lenne valahogy korlátozni az elektronikai szemét termelését?
Gajdács-Leszkó Georgina: A korlátozás túl erős kifejezés, de tény, hogy a készülékek tervezett elavulással készülnek, és mi nem mondhatjuk azt egy gyártó cégnek, hogy e helyett a stratégia helyett hosszú távra tervezzenek, hiszen ehhez túl kicsik vagyunk. Sajnos azzal tudunk dolgozni, amilyen probléma van, ezen tudunk segíteni, hogy a következő generációk már tudjanak olyan készülékeket gyártani, ami tervezett elavulástól mentes lesz.
Egyre több olyan szervezet jön létre, amelyik a gyerekeknek igyekszik megtanítani, hogyan kell újrahasznosítani. Az oktatásban megjelenik az újrahasznosításra való törekvés? Vagy a szülőket kellene oktatni?
Gajdács Krisztián: Olyan gyerekekkel foglalkozunk, akik már alapból, a természetükből és jó szándékból adódóan nyitottak a témára, és csak teret kell adni nekik. Mi is csak teret adunk a gyerekeknek, de azt legjobb tudásunk szerint. Ennek köszönhetően van olyan gyerekünk, aki a tojásfőző géptől a mikrón keresztül, a kávéfőzőn át, a laptopon, okos órán át sok mindent nálunk javított meg és vitt haza. Ha a tervezett elavulás nem lenne ennyire erősen gazdasági megfontoltságú, akkor elképzelhető az, hogy ha tényleg ideje lecserélnem a telefonomat, jó lenne egy jobb fényképezőgéppel rendelkező, akkor nem kidobom, hanem odaadom másnak.
Azonban az elavulás miatt még ezt sem tehetjük meg, mert tönkremegy a telefon, használhatatlan lesz.
Gajdács-Leszkó Georgina: Gyakorló pedagógusként úgy gondolom, az iskolák a tanárok és a gyermekek is túlterheltek rohanó világunkban. Nagyon örvendetes, hogy vannak hetek a fenntarthatóság témakörében az oktatási intézményekben, és lehet újrahasznosításról, ökotudatosságról beszélni. Ezen témahét keretében öt napon keresztül igyekszünk erről beszélni a gyerekekkel, ehhez kapcsolódó programokat szervezünk számunkra. A szülőkön is nagy a teher, hiszen ők mutatják a legfontosabb példát a gyerekeknek, csak utána jön a pedagógus. Érdemes lenne olyan programokat szervezni, ahol szülő-gyermek együtt vehet részt.
Gajdács Krisztián: Az iskolákban talán emelhetni lehetne a gyakorlati óraszámokat. Ha egy gyerek elé odarakunk bármilyen eszközt, nagyon kíváncsi arra, hogyan működik, boldogan szereli, érdekli, hogy milyen tudást kaparinthat meg azáltal, hogy kicsavarja azt a tíz csavart. Ez hiányzik, és mi bebizonyítottuk, hogy ez nonprofit alapon is működik, hiszen sajnos annyi szemét áll rendelkezésünkre, amit fel sem tudunk dolgozni. Az e-szemét ingyen van, ha ezt a témaheteket gyakorlatokkal lehetne bővíteni, úgy gondolom sokkal többet tanulnának belőle a gyerekek, sőt, még a pedagógusok is.
Min kellene változtatni az iskolákban, hogy megvalósuljon ezeknek az alapvető digitális kompetenciáknak az elsajátítása?
Gajdács Krisztián: Módszertanunk igazából megfordítja az oktatási folyamatokat. Az összes számítógépünk újrahasznosított, és a diákjaink, gyerekeink mégis izgatottak, felcsigázva érkeznek a foglalkozásra. Senki sem szeretne egyébként másfél órán keresztül gráfokkal, Fibonacci-számsorokkal, aranymetszéssel foglalkozni, ez egyetemi szintű matematika, egyet értünk gondolom, ez unalmas. Nálunk a Python programozási nyelvben úgy programoznak a 6-8 évesek hogy alig lehet őket leállítani. Kíváncsivá teszem őket, hogy a pagoda karfiol, a namíbiai sivatag, a szőlőlevél közt, és a játékszoftver-fejlesztés között milyen összefüggések vannak, és olyan kíváncsiak, hogy leprogramozzák az egyetemi szintű matekot, megtanulják úgy, hogy észre sem veszik. Így is lehet csinálni, de ez egy másfajta tanmenetet, gondolkodásmódot igényel.
Az órák meghosszabbításával vagy átstrukturálásával el lehetne érni, hogy a gyerekek megszeressék ezeket a tantárgyakat?
Gajdács-Leszkó Georgina: Abszolút. Az a fő probléma, hogy alapvetően humán beállítottságú az oktatási rendszerünk, és nem hagy teret a reál beállítottságú gyerekeknek. Mindkettő jó természetesen, de így a reál beállítottságú gyermekek nem kapják meg azt a fajta lehetőséget, amit a humán beállítottságúak igen. Előfordulhat, hogy ezt a gyors technológiai fejlődés okozza, de mi azt látjuk, a mai gyerekek többsége alkotni, kreatívkodni és bütykölni is szeretne. Amíg nálunk fejlesztenek, kutatnak, javítanak és szerelnek, addig pedig egy tucat tantárgyat és szakmát elsajátíthatnak.
Megtanulják hogyan kell mérni, hogyan kell használni a derékszöget, centit, multimétert, körfűrészt, CNC gépet, forrasztót, oscilloszkópot. Ettől más a mi rendszerünk.
Az átlagos intézmények hol tartanak a digitalizációban, felszereltségben?
Gajdács-Leszkó Georgina: A számítástechnika termek fel vannak szerelve, azonban a gépek teljesítményén sok esetben lehetne még fejleszteni. Nagyon komoly közösségépítő szerepe lehetne, ha többféle technológiai versenyt rendezhetnének az intézményekben, talán így nagyobb eséllyel indulhatnának az egyes iskolák, hiszen több lehetőségből választhatnának. Így próbáltuk a robotika kérdést is más oldalról megközelíteni, és elindultunk azon az úton, amin most is haladunk. A robotika nem merül ki a boltban vásárolható robotokban, persze, ezek is szuper eszközök, és imádják a gyerekek, azonban fontos, hogy az alapokat is tudják, mert anélkül nem tudnak fejlődni.
Van elegendő szaktudással rendelkező tanár, aki fel tudná készíteni a gyerekeket a robotizációra?
Gajdács-Leszkó Georgina: A pedagógushiány miatt sok esetben nehézkes olyan tanárokat bevonni a munkába, akik értik a technológiát, de a továbbképzéseknek hála léteznek próbálkozások ezen problémák kiküszöbölésére.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Lehet-e úgy tekinteni a robotikára, mint a nyelvtanulásra? Minél korábban kezdi el tanulni a gyerek, annál könnyebben el tudja sajátítani?
Gajdács Krisztián: Persze, egyértelműen. Van olyan 11 éves kisfiúnk, aki 7 nyelven programoz.
Miért fontos ennyire fiatalon behozni őket ebbe a világba?
Gajdács Krisztián: Azért, mert így leszünk képesek megfelelő utánpótlás-nevelésre. Azt szoktam mondani a szülőknek is, hogy az a baj, hogy a nőgyógyász elektronikai műszerésznek megy, az elektronikai műszerész meg nőgyógyásznak, mivel nem volt lehetősége kipróbálni magát több különböző dologban. Ha azt látom a 8 éves gyereken, hogy az elektronikának az egymillió szegmenséből 5-6 nagyon közel áll hozzá, akkor igyekszünk olyan módszert alkalmazni, amivel ő tovább építkezhet. Azt szeretnénk elérni a jövőben, hogyha a mi gyerekünk elmegy Elon Muskhoz, és azt mondja, hogy a Robokalandnál voltam pár évig, akkor fel van véve. Ehhez fiatal korban kell elkezdeni a tanulást, mert az érdeklődés még nincs korlátozva. Így születtek meg találmányaink is, olyanok, hogy a paksi atomerőmű rektorfizikusa leutazott hozzánk megnézni azt. Sőt, heti rendszerességgel keresnek meg kutatók, fejlesztők, feltalálók.
Milyen a jelene és a jövője nálunk a digitalizációnak és a robotizációnak? Van elég szakemberünk?
Gajdács- Leszkó Georgina: Nincs. A problémák nemcsak itt vannak, hanem a környezeti válságok miatt is sürgető probléma ez. Látjuk, hogy az időjárás összevissza van, javíthatatlan technológiákat hozunk létre, a hulladékkezelés még nem kiforrott. Nem lehet arra várni, hogy majd 10-20 év múlva megoldódik ez, vagy jövőre. Most kell elkezdeni, sőt már most is késő. Évente több, mint 50 millió tonna berendezés kerül a szeméttelepekre, ami nem kerül tudatos feldolgozásra, hanem csak hegyeket építenek belőle. Ez leszivárog a vízvezetékekbe, és előbb-utóbb megisszuk azt. Ez 20 év múlva 100 millió tonna lesz, és ez az 50 millió tonna is kisbolygó méretű. Nincs idő várni.
Nálatok min van a hangsúly egy foglalkozáson?
Gajdács-Leszkó Georgina: 6 éves kortól jöhetnek hozzánk a gyerekek, vannak középiskolásaink is, általában közösségi szolgálat keretében, segítőként vesznek részt először a táborainkban, aztán rájönnek, hogy jó helyen vannak nálunk, és itt ragadnak. Illetve egyetemistáink is vannak, ők már a mentorprogramunkban vesznek részt. Őket próbáljuk úgy kinevelni, hogy a későbbiekben tovább tudják vinni ezt az elképzelést.
A szakkörök alatt nincsenek kötött foglalkozási elemek, úgy indul egy szakkör, hogy mit szeretnél csinálni ma.
Gajdács Krisztián: A napok tematizálva vannak ugyan, egyik nap sokat bütykölünk, másik nap programozunk. Mindenki ott dolgozik, ahol szeretne. Azt látjuk, hogy a gyerek valamin gondolkodik egész nap, alig várja, hogy jöjjön, és azt nálunk gyorsan megvalósítsa. Ha ő egy ötlábú pókrobotot akar építeni, akkor ne egy háromlábú szöcskét építsen, mert nem azt képzelte el.
Tanulási nehézségekkel küzdő gyerekekkel milyen tapasztalataitok vannak?
Gajdács Krisztián: Egyre több ADHD-s, aspergeres, autizmussal, szellemi fogyatékkal élő fiatallal dolgozunk. Fantasztikusak, elképesztőek, és hatalmas tudásuk van. Egy 22 éves, szellemi fogyatékkal élő fiatalember 4 perc alatt megépített egy olyan projektet, amit mi két óra alatt hoztunk össze előző héten. Ráadásul egy hét alatt eljutottunk az igen-nem kommunikációig, miközben előtte egyáltalán nem beszélt.
Ők a normál oktatásból teljesen kicsúsznak.
Gajdács Krisztián: Abszolút. Speciális intézménybe kerülnek vagy magántanuló lesz belőlük.
Gajdács- Leszkó Georgina: Ebben a kérdésben is sajnos a pedagógushiányra lehet visszakanyarodni. Mivel kevés a szakember, aki ténylegesen foglalkozni tudna a speciális tanulási igényű gyerekekkel, a pedagógusra hárul(na) ezen feladat is. Így nincs minőségi idő arra, hogy ezek a gyerekek megkapják azt a segítséget, ami szükséges lenne a továbbfejlődésükhöz.
Hány gyerekkel foglalkozik a Robokaland?
Gajdács-Leszkó Georgina: Napi rendszerességgel nagyjából 30-an jönnek. A koronavírus miatt nem mertünk nyitni, és ketten kevesek is vagyunk. Ennél többet nem bír befogadni a házunk sem, azonban 2023-ra szeretnénk ezt kiterjeszteni az országban, hogy nagyjából 10 ezer RoboKalandos gyerekünk legyen.
Nyárra készültök-e táborokkal?
Gajdács- Leszkó Georgina: Az egész nyarunk táborozással fog telni. Eddig csak Békéscsabán és vonzáskörzetében táboroztunk, de most az ország több területére el fogunk jutni. Megyünk Budapestre, Győrbe, Székesfehérvárra, Ceglédre és Orosházára is. Megismerünk majd új embereket, új gyerekeket, próbálunk erősen dolgozni azon a célunkon is, hogy az ország több területén úgy tudjunk jelen lenni és működni, hogy ha mi ketten személyesen nem is tudunk ott lenni, azért legyen utánpótlásunk. Szoktak hívni minket rendezvényekre is. Magyarországon először rendezik meg, a Comic Con-t, ami eddig Amerikában volt hatalmas sláger, most június 11-12-én lesz, itt is felkértek minket, hogy települjünk ki. Ez nekünk egy hatalmas lehetőség, izgatottan várjuk.
Milyen működési kiadásaitok vannak? Hogyan tudjátok ezeket fedezni?
Gajdács-Leszkó Georgina: A családi házunkban tartjuk a foglalkozásokat, egy hálószoba méretű helyiségben, amit átalakítottunk előadóteremmé, hogy a gyerekeket tudjuk fogadni. Van egy elég nagy előterünk, 3x4 négyzetméter, és van egy passzív műhelyünk, amit mi építettünk, ez könnyűszerkezetes és 15 négyzetméter. Ebben a három helyiségben valósulnak meg a foglalkozások.
Mivel nagyon sok felajánlást kapunk szétszerelésre váró berendezésekből, ezzel nincs kiadásunk, viszont azok az eszközök, amikkel ezeket szétszereljük, elég rendesen amortizálódnak. Elég nagy igénybevételnek vannak kitéve.
Gajdács Krisztián: 100 százalék önerőből működünk még mindig, 8 éve a konyhapénzünk minden fillérjét arra költöttük, hogy itt legyenek az alkatrészek, csavarhúzók, motorok, tranzisztorok. Olyan alkatrész-adatbázisunk van, hogy volt arra példa, hogy a járvány alatt a nagy cégek hozzánk jöttek alkatrészekért, hogy tudjanak üzemelni.
A Cápák között után a Brancs közösségi finanszírozási platformon is elindítottatok egy kampányt, és már össze is gyűlt az általatok kért összeg. Milyen elvárásokkal, célokkal vágtatok bele a közösségi finanszírozásba?
Gajdács-Leszkó Georgina: Határozott céljaink vannak, hiszen nem férünk már el a családi házunkban. Szeretnénk egy olyan épületbe költözni, ahol olyan szinten tudunk foglalkozásokat tartani, hogy az akár nyári táborok lebonyolítására is alkalmas legyen. Szeretnénk szétválasztani a családi életünket a RoboKalandtól, bár, a hozzánk járó gyerekekre szinte családtagként tekintünk. Emellett dolgozunk a módszertanunkon nagy lelkesedéssel, hogy majd ki tudjuk nevelni azokat az embereket, akik segítenek tovább vinni ezt az ország több településére. Ebben nagy segítségünkre van a Kodolányi János Egyetem.
Gajdács Krisztián: Szeretnénk még jobb minőségben, még nagyobb volumenben létezni. Célunk 2023-ra 10 ezer, a programba bevont fiatal, és évente minimum 100 tonna feldolgozott berendezés, aminek most a negyedénél járunk. Pillanatnyilag nagyjából ezer megjavított berendezésnél tartunk, ezt szeretnénk jövőre 10 ezerre növelni. Ezen felül pedig minimum 2000 hátrányos helyzetű fiatalt, és minimum ezer szellemi fogyatékkal élő fiatalt szeretnénk még felkarolni.
Fotók: Vichnál Attila