Megszólalt az ELTE Pszichológia vezetője: így csábítanak el bárkit a sarlatán lélekgyógyászok

Pénzcentrum: A koronavírus-világjárvány nagy rivaldafénybe helyezte a pszichológiát, mit tud ezzel kezdeni a szakma?

Kökönyei Gyöngyi: Ez egy nehéz kérdés. A pandémia talán arra irányította rá a figyelmet, hogy érdemes lenne újragondolni a saját céljainkat, értékrendünket, életmódunkat, és ez nem feltétlenül csak egyéni szinten igaz, hanem akár társadalmi vagy világszinten is. Ebben van most szerepe minden tudományágnak, hogy segítse ezt az újradefiniálást. Szerintem nagyon sokat tanult a pszichológia is ebből az időszakból, ugyanakkor azt is érdemes hangsúlyozni, hogy a pszichológia szemszögéből a pandémia katasztrófajelenségként értelmezhető.

A katasztrófajelenségekről pedig sok tudásunk van: Ha csak arra gondolunk, hogy milyen reakciók jöttek is elő az első időszakban, az nagyjából várható is volt. Voltak már hasonló, csak kisebb járványok, amikkel kapcsolatban nagyon hasonló dolgokat írtak le, mint most, de nyilván lehetnek olyan specifikus hatások is, amik ezzel a vírussal, vagy járvánnyal függnek össze.

A pszichoterápiára járók száma növekedett 2020-ban Magyarországon?

Több fórumon azt olvastam, ahol a gyakorlatban dolgozó szakemberek szólaltak meg, hogy jelentősen megnőtt a segítségkérők aránya, és ugyanezt hallottam az általam ismert praxisban dolgozóktól is. A telefonos segélyszolgálatoknál is sokkal nagyobb lett a hívások száma. Ez nagyon jól párhuzamba állítható azokkal a kutatási eredményekkel, amik azt mutatják, hogy az elmúlt egy évben a korábbi évekhez viszonyítva nőtt a különböző pszichés tünetek és zavarok előfordulása.

Véleménye szerint változott itthon az emberek hozzáállása a pszichoterápiákhoz?

Nagyon fontosnak tartom a tudományos ismeretterjesztést. Az embereknek látniuk kell, hogy mivel foglalkozik a pszichológia. Nemcsak a kóros folyamatokkal foglalkozunk, a hangsúly sokkal inkább azon van, hogy megértsük a viselkedést, a mentális folyamatokat. Lehetnek olyan helyzetek, mint például a mostani világjárvány is, ahol bizonyos típusú pszichés reakciók, például a bizonytalanságérzet, az aggódás, egyáltalán nem nevezhetők kórosnak, de persze előfordulhat, hogy olyan szintűvé válik, hogy már jelentősen akadályozza a mindennapi működést.

Az, hogy valaki pszichológushoz fordul, nem feltétlenül jelenti azt, hogy beteg, vagy valamilyen klinikai szintű pszichés zavara van. Előállhatnak olyan krízishelyzetek az egyének életében, amikor szükség lehet egy szakember tanácsára, segítségére.

És ez realizálódik a praxisok, a hozzáállás szintjén?

Én ebben optimista vagyok. Azt tapasztalom, hogy az utóbbi években vannak olyan lapok, online cikkek, amelyek sok mindenkihez eljuthatnak, és ilyen típusú információkat is tartalmaznak. Az is jó volt, hogy a pandémia alatt több szakembert megszólaltatott a média, és volt arra lehetőség, hogy a kollégák elmondhassák, hogy egy csomó reakció, ami az elmúlt egy évben megjelent, teljesen természetes. A korábban teljesen egészséges embereknél is előjöhettek különböző lelki eredetű problémák. Nagyon fontosak voltak azok az írások, interjúk is, amelyek hangsúlyozták, hogy vannak egyszerű kis „trükkök”, amelyek segítenek megőrizni a jó mentális állapotot – így például a napi rutinok megtartása, a rendszeres testmozgás és a szociális kapcsolatok fenntartása – bár lehet, hogy nem tudtunk fizikailag találkozni, de más módon lehetett kapcsolatot tartani.

Ez az elmúlt egy év rámutatott arra, hogy fontos szerepe van a pszichológiának, és kell is, hogy legyen szerepe egy ilyen helyzetben.

Ezzel párhuzamosan lát egyfajta elmozdulást a szakma médiareprezentációja terén?

Igen, nagyon jó, ha olyan szakemberek szólalnak meg, akik a saját területükön kiválóan teljesítenek. A pandémia alatt többször meginterjúvolták például Balázs Juditot, a Pszichológiai Intézet Fejlődés- és Klinikai Gyermekpszichológia Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanárát, aki kutatást is indított szülő-gyerek párosok körében a pandémia hatásáinak feltérképezése céljából. Vagy Demetrovics Zsolt egyetemi tanárt, aki a kar korábbi dékánja és intézet korábbi igazgatója volt, arról kérdezték, hogy a pandémia hogyan alakítja a szerhasználati szokásokat, pl. az alkoholfogyasztást. Ezek olyan szereplési lehetőségek, amikor van lehetőségünk arra, hogy akár tévhiteket is eloszlassunk, vagy egy kicsit jobban megmagyarázzuk, hogy mi az, hogy pszichés zavar, vagy mikortól problematikus például az online játékhasználat. A média igazából akkor segíthet nekünk, ha hiteles szakemberek szólalnak meg benne.

A hitelesek szakemberek mellett ugyanakkor ott vannak a kuruzslók, akik óriási tömegeket szólítanak felhígított szlogenjeikkel. A szakmának van dolga a kóklerekkel?

Mindenképpen és a leghatározottabban van. A szakma oldaláról régóta nagy igény ez, és próbálunk is tenni érte, de nem annyira könnyű kiszűrni azokat, akik nem rendelkeznek megfelelő végzettséggel és ismeretekkel, hogy ilyen típusú szolgáltatásokat felajánlhassanak másoknak.Itt is fontos az edukáció, hogy aki viszont úgy dönt, hogy segítséget kér, tisztában legyen azzal, hogy egyáltalán ki ajánlhat fel például bizonyos típusú szolgáltatásokat.

Ezeknek az egyéneknek a tevékenysége veszélyes is lehet?

Abszolút. Hiszen lehet, hogy olyan komoly problémáról van szó, amit egy sarlatán nem tud szakszerűen kezelni, és azt sem tudja megítélni, mikor kellene tovább küldeni a kliensét szakemberhez. Úgyhogy egy idő után ez nemcsak kóklerség, hanem adott esetben veszélyt is hordozhat.

Hogyan lehetne ezzel szemben fellépni?

Többször megfogalmazódott az, hogy a pszichológusoknak is legyen kamarájuk, hogy legyenek eszközök is a fellépésre. Nagyon nagy és egységes szakmai összefogásra van szükség, amire abszolút megvan a szándék. Ez ugyanúgy igaz lehet egyébként az oktatás szintjén is. Sajnos néha belefutunk olyan képzésekbe, amelyek egy 60 vagy 90 órás tanfolyam elvégzése során olyan oklevelet ígérnek, amelyen szerepel valamilyen formában a pszichológia szó. Ezek nagyon félrevezetőek azoknak is, akik jelentkeznek a képzésre, és azoknak is, akik majd ezt a ”végzettséget” munkaadóként látják egy akármilyen oklevélen. Valószínűleg persze ezeken a tanfolyamokon nem terápiás munkára képzik az embereket, de akkor is, ha összehasonlítjuk az egyetemen eltöltött öt évet meg a szakirányú továbbképzésekre fordított még plusz 2-4 évet ezzel a 60 vagy 90 órával, akkor itt valami nagyon nincs rendben.

Mi lehet az oka, hogy a "felhígított tanokkal" térítés mégis tömegeket tud elérni?

Ez részben azt jelzi, hogy van igény a pszichológiai ismeretekre, a tanácsadásra, a segítségnyújtásra, a terápiára. Ezeknek a „hirdetéseknek” a szövege gyakorta valamilyen könnyebb utat kínál a problémák megoldására. Ezzel szemben egy valódi terápia, persze a problémától függően ritkán végződik egyik pillanatról a másikra eredménnyel. A lelki problémákat nem lehet 1-2 hét alatt csak úgy megoldani, mint mondjuk egy fogtömést, könnyű út a legritkábban esetben van. Ráadásul egy terápia néha érzelmi turbulenciákkal jár, valamit ténylegesen feldolgozni fájdalmas tud lenni. De még mindig jobb feldolgozottan elraktározni az emlékeink közt egy régi, rossz történést, mint hagyni, hogy csak úgy tovább lebegjen és hatást gyakoroljon ránk még a jelenben is. Ezek olyan folyamatok, amelyek a kliens oldaláról is elköteleződést kívánnak. Például aki kognitív viselkedésterápiára megy, házi feladatokat kap, mert ezek is segítik a terápiás folyamatot. Ha azonban az illető nem csinálja meg ezeket, akkor nem fog előrébb jutni.

Azt gyanítom, hogy a kóklerek olyan módon hirdetik magukat, azt ajánlják, hogy itt nagyon könnyen lehet valamit változtatni. Gyorsan, fájdalommentesen. Ez pedig sajnos tud vonzó lenni. Ezért is fontos, hogy a laikusok minél többet tudjanak a pszichológiáról, és hogy tudják azt is, hogy nem akárki adhat nekik szakszerű segítséget.

A terápia tagadók mellett ma már megjelentek olyan hangok is, akik szerint valójában mindenkinek folyamatosan járnia kellene pszichológushoz. Ön osztja ezt a vélekedést?

Ezt egy kicsit túlzásnak érzem. Én inkább úgy értelmezném ezt, vagy azt mondanám, hogy nagyban segítene, ha mindenki jó önismerettel rendelkezne, és időt töltene azzal, hogy a saját érzéseire, gondolataira reflektáljon. Nem hiszem, hogy mindenkinek terápiába kellene járnia, de az önismeretet fejlesztő programokat, gyakorlatokat viszont szerintem jól be lehetne építeni az iskolai évekbe. Azt viszont fontos hangsúlyozni, hogy mindenkinek az életében lehetnek olyan fordulópontok, problémák, váratlan helyzetek, amikor érdemes lehet megfontolni egy szakember bevonását. Az akut krízishelyzetek nem kívánnak meg többéves pszichoterápiát, hanem a célzott, problémaorientált  tanácsadás tud segíteni. Hiszen tudjuk, hogy vannak olyan helyzetek, amikor segít, ha egy külső szem segítségével egy másik perspektívából nézünk rá valamire.

Ha már a terápiáknál tartunk, az emberek fejében és a közbeszédben nem teljesen világos, hogy ki is valójában a pszichológus, mennyiben fedi le a pszichológus kifejezés például magát a terapeutát?

A pszichológia egyszerre tudomány és szakma is. Mint tudomány, a viselkedés és a mentális folyamatok, mint például a gondolkodás, emlékezet, észlelés, érzelmi folyamatok tudományos igényű vizsgálatával és ezek megértésével foglalkozik. Ezt a tudást ülteti át a gyakorlatba, amikor valamilyen aktuális probléma felmerül, legyen az egyéni, csoportszintű vagy akár társadalmi probléma. Bár maga a képzés alap- és mesterképzésre tagozódik, valójában csak az lehet pszichológus, aki az alapképzést követően elvégzi a mesterképzést is. Ez összesen – alapesetben – 5 évet jelent. Fontos azonban, hogy mesterképzésre csak az jöhet, aki a pszichológia alapképzést elvégezte. Az itt megszerzett alapvető ismeretek birtokában lehetséges aztán a mesterképzésen különböző szakterületeken elmélyedni.

Ebből következik, hogy a pszichológus nem egyenlő a pszichoterapeutával, mert nem minden pszichológus lesz pszichoterapeuta, és ez fordítva is igaz. Pszichoterapeuta képzésre az jelentkezhet, akinek már van valamilyen – speciális szakpszichológusi végzettsége, például klinikai szakpszichológusi végzettsége, ugyanakkor szakvizsgával rendelkező orvos is jelentkezhet rá. A pszichológusok egyébként nagyon sokféle területen tudnak elhelyezkedni, például bölcsődékben, iskolákban, pszichiátriai osztályokon, multinacionális cégeknél, börtönökben, felsőoktatási intézményekben. A mesterképzésen is már, de az azt követő szakpszichológusi szakirányú továbbképzéseken sokféle irányban lehet specializálódni.

A filmekben megjelenített pszichológusok többnyire Magyarországon a klinikai szakpszichológusnak vagy pszichoterapeutának feleltethetők meg. Az egyetem, azaz az 5 éves képzés után, még további 2-4 év alatt lehet speciális képzettséget szerezni, például aki klinikai szakpszichológusi végzettséget szeretne, annak még egy 4 éves képzést el kell végeznie a mesterképzést követően.

A hallgatók mennyire vannak tisztában ezzel, amikor az ELTE-re jelentkeznek? A közoktatásban a pszichológia, mint tárgy, közvetlenül szinte egyáltalán nem játszik szerepet, iskolapszichológusokkal sem konzultálnak tömegesen a magyar diákok, miért jelentkeznek mégis évről évre ennyien erre a szakra?

Azt gondolom, hogy egyrészt azért jelentkeznek sokan, mert a pszichológia egy izgalmas terület, hiszen a viselkedés és a mentális folyamatok (gondolkodás, érzelmek, emlékezet) feltérképezése és megértése a célja. Sokszínű tudomány kutatási alapokkal, és olyan tudomány amely tulajdonképp interdiszciplináris is. Lehet, hogy sokan a pszichológiát  klasszikus bölcsésztudományi szaknak gondolják, de valójában nagyon sok természettudományos ismeretre, illetve kutatási eredményre építünk. De természetesen társadalomtudományi ismeretek is vannak a képzésünkben. Talán amiatt, hogy ennyire sokszínű a pszichológia, mindenki megtalálhatja benne azt az aspektust, amely legjobban érdekli. Ráadásul mivel igen magasak a ponthatárok, tavaly 444 volt az alapszakon, azt kell mondanom, hogy kiváló hallgatók jönnek hozzánk, akik mindemellett rendkívül elkötelezettek is. A magas ponthatár miatt a középiskolában sokat kell tenni azért, hogy bejussanak.

Miért ilyen magasak a ponthatárok?

Mindig is magasak voltak. Ez egy önmagát fenntartó folyamat lehet.

Nem probléma az, hogy a felvétel csak a középiskolás pontokon múlik, nevezetesen magyar nyelv és irodalomból vagy történelemből is lehet hozni pontokat – ezek mennyire tudják felkészíteni a diákokat arra, ami az egyetemen várja őket? Egy ilyen összetett szakra nem lenne érdemes külön felvételiztetni a diákokat?

Volt olyan időszak, amikor pszichológiából volt a felvételi, és négy könyv anyagát kellett megtanulni, majd az ELTE és a Debreceni Egyetem oktatói készítettek egy szöveggyűjteményt, s ezt lett a kötelező irodalom a felvételire. A pszichológia szakra tehát úgy jöttek a hallgatók, hogy sok alapjelenséget, fogalmat már ismertek. Annyiban ez valóban hiányzik, hogy most a BA-n teljesen az alapoktól kell kezdenünk az oktatást. Ugyanakkor, ha azt vesszük alapul, hogy a pszichológiai ismeretekkel nem jellemzően találkoznak a középiskolások, akkor nem annyira logikátlan ez a felvételi rendszer.

Mennyire tudják az ide jelentkezők, hogy mit kínál ez a pálya, és hogy mennyire hosszú lehet az útja annak, mire a kívánt eredményeket elérik?

Ez nagyon változó. A mai ifjúság szerintem sokkal tájékozottabb nemcsak ebben, hanem sok mindenben. Sokkal több információ is elérhető. Ugyanakkor esetleg előfordulhat, hogy néhányan csodálkoznak azon, hogy nagyon sok módszertant, statisztikát, biológiát tanítunk. Egyértelműen van hallgatói igény azonban arra, hogy már az alapképzéstől kezdve jobban megismerjék a későbbi lehetőségeiket.

Erre nagyobb hangsúlyt fognak fektetni?

Tervezzük, hogy ezt hangsúlyosabban előtérbe hozzuk, hogy a hallgatóink strukturáltabban lássák, hogy aki pszichológusként HR-en dolgozik, hogyan jutott el oda, aki börtönben dolgozik, az mit csinál, vagy mi a feladata egy iskolapszichológusnak vagy a nevelési tanácsadóban (pedagógiai szakszolgálatnál) dolgozó pszichológusnak. Vagy aki tudományos pályát szeretne, az öt év után mit tanulhat egy PhD-képzésben.

Hogyan alakul a szakon a lemorzsolódás, illetve hány százalék megy mesterképzésre?

Az a tapasztalatom, hogy a lemorzsolódás nagyon kicsi, és általában nem azért mennek el a hallgatók, mert nem tudják teljesíteni a követelményeket. Inkább azok mennek el, akik valami mást keresnek, mint amit a pszichológia szak kínál. Az alapképzés után előfordulhat, hogy valaki nem a pszichológia mesterképzést választja. Nekem is volt olyan hallgatóm, aki az alapképzésben hozzám írta a szakdolgozatát, és elmondta, hogy gazdasági területen szeretne majd továbbtanulni. Ez a három év BA nagyon jó alapismereteket adott neki, hogy egy teljesen más területen is tudjon fejlődni. De természetesen a többség a mesterképzésben gondolkodik, és pszichológus szeretne lenni, tehát az alapképzést a mesterképzés előszobájának tartják, és a legtöbb BA-sunk jelentkezik a mesterképzésre is. Két-háromszoros túljelentkezés van nálunk az MA-ra, a BA-ra viszont még több, kb. 7-10-szeres. Mi alapvetően 10-15 hallgatót veszünk fel az önköltséges képzésre, mindenki más államilag támogatott képzésben tanul.

A sima alapszakos diplomával milyen szakmákban van lehetőség elhelyezkedni?

A BA után viselkedéselemző képesítés szerepel az oklevélben. Ezzel például lehet a pszichológusok munkáját támogatni, de vannak olyan alapszintű feladatokkörök is, amiket ezzel a képesítéssel már önállóan is el tudnak látni a viselkedéselemzői képesítéssel rendelkezők. Jellemző lehet, hogy a versenyszférában helyezkednek el BA diplomás hallgatók, de természetesen végzett pszichológusok is megtalálhatók ott.

A diplomás pályakövetési rendszere adatai alapján végzett becslés szerint a PPK-t tekintve a diplomás végzettséget feltételként előíró állásokban körülbelül a PPK-sok 70-80 százaléka lehet foglalkoztatott. Olyan becslést is láttam, ami szerint az okleveles pszichológus végzettségűek 350-400 ezer forint közötti összegeket keresnek, ami valószínűsíti, hogy vannak köztük olyanok is, akik nem a közalkalmazotti bértábla szerint dolgoznak.

A mesterképzésnél milyen szakirányt választanak a legtöbben?

A legtöbben a klinikai és egészségpszichológia specializációra jönnek, a legtöbben azzal a szándékkal, hogy később terapeuták legyenek. Egyébként a specializáció ismeretei nemcsak a pszichiátriai osztályokon, hanem a szomatikus osztályokon is kamatoztathatók. Illetve bármilyen olyan állásban, ahol a mentális egészségen túl a testi egészség megtámogatása a cél, de a betegségek megelőzésében, kezelésében az egészség- és klinikai pszichológiai ismeretek is elengedhetetlenek. Sajnos azonban a szomatikus osztályokon nem feltétlenül vannak pszichológusi állások meghirdetve, pedig nagy szükség lenne rá.

Mondok egy példát, régóta ismert, hogy a krónikus testi betegségekkel együtt élőknél is magas például a depresszív és szorongásos tüneteknek/zavaroknak az előfordulása, amely – részben – akár a betegséggel együtt járó következményekre adott pszichés reakció is lehet. Krónikus betegségekben rendkívül fontos cél a megfelelő életminőség kialakítása is, és ebben a pszichológia hatékonyan tud segíteni. Sokan választják a tanácsadás és iskolapszichológia specializációt is, és a fejlődés és klinikai gyermekpszichológia szakirány is nagyon népszerű. De valójában a munka- és szervezetpszichológia is.

Utóbbiak lesznek a "diplomás" coachok?

Sok coach rendelkezhet ilyen típusú végzettséggel, de vannak például klinikai szakpszichológusok vagy tanácsadó szakpszichológusok is ezen a területen. De a coach képzést nem szabad összekevernünk a munka és szervezetpszichológiai mesterképzési specializációval vagy szakpszichológusi képzéssel. A munka- és szervezetpszichológia területen is szakpszichológus csak az lehet, aki rendelkezik pszichológus végzettséggel, míg az általános coach képzésnek nem feltétele a pszichológiai alap-vagy mesterszintű képzettség. Ugyanakkor vannak már olyan coach képzések is, amik kifejezetten pszichológusoknak szólnak.

Ez tud a legjobban fizető szakma lenni a pszichológián belül?

Nagy valószínűséggel jó fizetéssel rendelkezhet egy coach. Benyomásaim szerint sokan, akik erre a területre pszichológusként mennek, általában már eltöltöttek valamennyi időt máshol, más területen.

Mindenképpen fontosnak tartom megemlíteni, hogy az említett szakirányokon felül vannak olyan specializációink, ahol a kutatási hangsúly a legerősebb, például a kognitív pszichológia vagy a szociálpszichológia területeken. De PhD-képzésre nemcsak azok jönnek, akik kognitív pszichológiára vagy szociálpszichológiára jelentkeztek, hanem a többi specializációról is. De a hallgatóknak csak a kisebb része választja a doktori képzést, évente kb. 30-50 hallgató jelentkezik hozzánk a PhD-képzésre.

Gyakorta hallani, hogy pszichológusokból is óriási hiány van Magyarországon. Ennek lehet az egyik oka az, hogy ennyire hosszú a tanulási pálya?

Szerintem inkább az a fő ok, hogy nincs elegendő állás meghirdetve Magyarországon. Rengeteg iskolában például biztos, hogy nem egy pszichológusra lenne szükség. Az érvényben lévő szabály szerint 500 fő feletti iskolában kell egy pszichológust alkalmazni, ez alatti létszám esetében egy félállást lehet csupán betölteni. A pszichiátriai osztályokon is több pszichológusra lenne szükség, de ahogy korábban említettem a szomatikus osztályokon is abszolút lenne a pszichológiának létjogosultsága. Biztos vagyok benne, hogy a büntetésvégrehajtás intézményeiben is több pszichológusra lenne szükség, mint ahogy a munka világában is. Talán azt is érdemes megemlíteni, hogy néhányan nem pszichológusi munkakörben dolgoznak. Vannak, akik elmennek külföldre, akár magát a szakmát is gyakorolni, és vannak olyan kiváló hallgatóink is, akik külföldi PhD-képzésre jelentkeznek, vagy a PhD után elnyernek posztdoktori pályázatokat.

Mennyire reális az, hogy egy ilyen hosszú tanulási folyamat után valaki elmenjen egy iskolába, nem túl magas fizetésért?

Valóban, a fizetések kritikusak a pályán, és az iskolapszichológusi munkakörben közalkalmazotti bérezés van. Lehet, hogy egy kicsit sarkosan hangzik, de azt gondolom, hogy a rendszer abszolút mértékben kihasználja azt, hogy aki erre a pályára jön, az erőteljes belső segítő motivációval rendelkezik. Többször beszéltük ezt a kollégákkal, hogy maga a szak is alulfinanszírozott, utána amikor a kollégák belépnek a munkaerőpiacra, a közszférában is ez az alacsony bérezés jelenik meg.

Ezzel szemben van a hallgatókban egyfajta messiásvárás a pszichoterapeuta pályával kapcsolatban, nevezetesen, hogy Budapesten egy magán terápia egy szakorvossal óránként akár 10-20 ezer forintba is kerülhet, tehát jó kereseti lehetőségekkel kecsegtet.

Ez egy kettős dolog. Ahhoz, hogy valaki egy ilyen praxist felépítsen, nagyon sokat kell áldoznia időben és pénzben is, és nem is olcsó magánpraxist fenntartani.

De nézhetjük más oldalról is a magánrendelések világát. Ha elmegyek egy magánrendelőbe egy szakorvosi konzultációra, akkor egy 20-25 perces konzultáció 20-25 ezer forintba kerülhet. Innen nézve, akkor ez nem is számít annyira drágának véleményem szerint még Budapesten sem.

Az új orvostörvény javíthat a korházakban dolgozó szakpszichológusok bérezésén?

Szerintem csak néhány év után fogjuk tudni a mostani intézkedések hatását értékelni. Most úgy tűnik, hogy a klinikumban dolgozóknál a törvény a bérek növekedését hozza magával.

Ha végigtekintünk 2020-on, mit jelentett az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai kar (PPK) Pszichológiai Intézetének életében a pandémiás év?

A járvány, pontosabban a járvány miatt bevezetett korlátozások jelentős változást hoztak az oktatásba. Tavaly márciusban, amikor kihirdették a veszélyhelyzetet, a felsőoktatásban előrébb hozták a tavaszi szünetet. Ezzel nyertünk egy hetet, és ezt az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kara nagyon hatékonyan használta ki. Egy hét alatt sikerült összeállítani egy kb. 80 oldalas, a távolléti oktatáshoz használható segédanyagot. Segítséget kaptunk például abban is, hogyan készítsünk narrált ppt-t, hogyan használjunk különböző felületeket, hogyan vegyünk fel videóra anyagokat. Emellett egy mentorrendszer is kiépült, így az oktatók folyamatos segítséget kaptak azoktól a kollégáktól, akik a mentorszerepet vállalták, és amikor a mentorok új ismeret birtokába jutottak, azt azonnal továbbadták a többieknek is.

A hallgatók eredményei változtak ebben az időszakban?

Összességében nem romlottak, de lehettek olyan tárgyak, amiket esetleg nehezebb lehetett sikeresen teljesíteni. Elég komolyak nálunk a szigorlatok, az ezekre való készülésben a hallgatók sokat kommunikálnak egymással vagy együtt tanulnak, ami megvalósulhatott az online térben is, de lehet, hogy nem minden esetben volt olyan hatékony. Nekünk is meg kellett tanulnunk, hogy hogyan kérjük számon a megtanultakat.

Ez mennyire ment zökkenőmentesen, helyeztek el kamerákat és klaviatúrafigyelő szoftvereket a vizsgázók gépein?

Nem, ebben kevéssé hiszünk. Mi inkább arra koncentráltunk, hogy olyan kérdéseket tegyünk fel, és olyan időkeretben, hogy a hallgatóknak a saját tudásukat kelljen felhasználni.

Összességében tehát sikeresnek lehet nevezni ezt az időszakot?

Igen, bár természetesen mindenkiben generált feszültségeket. Sokat beszélgetünk például arról, hogy a jövőben a távolléti oktatás során megismert módszereket, ismereteket, új megoldásokat hogyan lehetne akár a jelenléti oktatásban is alkalmazni.

(Címlapkép, cikkben megjelenő interjúképek: kepszerk.hu/Ancsin Gábor)