Rengeteg átképzett informatikus maradhat hoppon: ők lesznek az első áldozatok

Pénzcentrum: Még 2019 decemberében elindult az felsőoktatási felvételi rendszer. Az eddigi évek tendenciái mit mutatnak, egyre többen vagy egyre kevesebben jelentkeznek az egyetemre informatikusnak?

Horváth Zoltán: Egyre többen jelentkeznek informatikusképzésre, és ami nagyon fontos, hogy az első helyes jelentkezések száma is emelkedik. Ez azt jelenti, hogy sokan vannak, akik leginkább hozzánk szeretnének bekerülni, és ez évről évre százas értékekkel emelkedik. Jelen pillanatban több mint kétszeres a túljelentkezők száma már azok között is, akik első helyen választanának minket. Sajnos azonban nem tudunk mindenkit fogadni. Ezek az államilag támogatott képzésre vonatkozó számok, de a költségtérítéses képzésben is hasonló a tendencia.

A Diákhitel Központ statisztikája szerint az ELTE informatikusképzésére rengeteg Diákhitel2-t folyósítanak. Ez egy tendencia, hogy egyre több hallgató hajlandó fizetni az itteni képzésért?

Sokan hajlandók fizetni, azért amit itt tanulhatnak, látszik, hogy ennek értéke van a hazai piacon. Alapvetően a nappali tagozatos képzésünkön nagy többségben állami ösztöndíjas hallgatók vannak, itt nagyon kevesen fizetnek tandíjat. Azok, akik fizetnek a képzésért, vagy a második diplomájukat szerzik, vagy felhasználták az államilag finanszírozott féléveiket. Ugyanakkor az esti képzésünk is nagyon népszerű, erre főleg munka mellett járnak a hallgatók, köztük is sokan vannak, akik fizetnek a képzésért. 

A középiskolai oktatásban jelenleg két informatikaóra van előírva hetente, ami nagyon kevés a tanárok szerint. Mik az itteni tapasztalatok az ide érkező diákok felkészültségével kapcsolatban?

Nem várjuk el, hogy valaki programozási ismeretekkel, emelt szintű érettségi tudással érkezzen hozzánk, ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy ezek birtokában hallgatóink sikeresebbek a képzés elején. A felvételt nyertek 70 százaléka rendelkezik ezekkel, de legalább ilyen fontos a matematika, ami egy alapozó tudás. Nem formális követelmény, de örülünk ha hallgatóink emelt matematika-tudással vagy a képzéshez köthető tantárgyból emelt szintű érettségivel rendelkeznek.

Mi a tapasztalatuk, továbbra is óriási a munkaerőhiány az IT területen?

Igen, ráadásul ezt már olyan mértékben tapasztaljuk, ami már a vállalatok hosszú távú érdekeire is kihat. Jellemző, hogy az alapképzéses hallgatók már a tanulmányaik megkezdése után viszonylag gyorsan állásajánlatot kapnak. Ez sajnos oda vezethet, hogy sokan idő előtt kiesnek az egyetemről, ez a lemorzsolódás fő oka.

Mi megpróbálunk különböző diáktámogató programokkal is segíteni abban, hogy a hallgató jól döntsön és lehetőség szerint befejezze tanulmányait, majd diplomával a kezében lépjen ki a munkaerőpiacra. Ez jelentős mértékben javítja kilátásait, ugyanis már az alapképzésen végzett hallgatók közel 500 ezer forintos fizetéssel tudnak elhelyezkedni. A mesterképzéses hallgatók esetében olyan speciális tudást adunk, mint például a kiberbiztonság, mesterséges intelligencia, önvezető autók szoftverjének a tervezése, amikre a piacon nagyon nagy igény van, és kiemelkedő, prémiumszintű álláslehetőségekhez juthatnak hozzá, akár milliós nagyságrendű fizetéssel.

Egyre több IT cégvezetőtől hallani, hogy olyan embereket interjúztatnak, akik bár még egyetemre járnak, a diploma helyett inkább betöltetlen álláshelyekre jelentkeznek, mondván, korai, 2-3 éves szakmai tapasztalattal többre mennek később, mint a diplomával. Mi erről a véleménye?

Szerintem ez egy hibás helyzetértékelés. Egyértelműen látszik, hogy egyre nagyobb az igény a mesterszakon tudást szerzett, a kutatás-fejlesztésben (K+F) alkalmazható informatikusokra. A K+F központok igénye a többszöröse annak a létszámnak, amit a két fő képzési hely, az ELTE és a Műszaki Egyetem évről évre fel tud venni. Így aki azt vállalja, hogy további éveket fektet be a tanulásba, annak ez meg fog térülni. Azt azonban látni kell, hogy sokaknak már a tanulmányaik alatt olyan magas fizetéseket ajánlanak a cégek, amik kifejezetten csábítóak, és ennek sok esetben nehéz ellenállni.

Ugyanakkor nem indokolt a gyakorlat megszerzésére hivatkozni és azért felállni az iskolapadból. Mi például úgy szervezzük a képzéseket, és ez mesterszakon a hallgatóink felét érinti, hogy a tanulmányaik része az ipartól kapott valós kutatás-fejlesztési feladatok megoldása. A csoportban végzett munkával tanulmányi krediteket szereznek és a diplomamunkájukat is ezekből a K+F projektfeladatból készítik el. Ezen feladatok elvégzéséhez, ipari partnereinktől kapott támogatásból hallgatóink számára ösztöndíjat biztosítunk.

Vannak statisztikáik arról, hányan morzsolódnak le?

Ezt most nehezebb definiálni, mert 2016-tól elindítottunk egy lemorzsolódáscsökkentő programot, és ennek megvannak az első eredményei. A program egyik fontos eleme, hogy közösségeket építünk. Nyugati kutatások is igazolták, hogy egy hallgató sikeres tanulmányai, legalább annyiban függnek attól, hogy megtalálja-e a helyét az egyetemen, megtalálja-e a közösségben azokat, akikkel együtt tud tanulni, mint az, hogy milyen tudást hozott magával. De persze fontos az oktatás színvonala is, hiszen ezek így együtt hatnak. Ez irányú törekvéseink eredményei már látszanak is.

Az első év döntő abból a szempontból, ki jut el sikeresen a diplomáig. Azt látjuk, hogy a 2016-ban induló program az első évben az egyharmadára csökkentette azon hallgatók számát - 33 százalékról 10 százalék körüli értékre -, akiknek az első félév nem sikerült. Most ott tartunk, hogy tízből 9 hallgató sikeresen veszi az első félévet és a másodikat is. Ez azt jelenti, hogy az első félévben megszerzendő hét érdemjegyből legalább ötöt sikeresen teljesít a hallgatók 90 százaléka, és ezek az évfolyamok lassan eljutnak odáig, hogy diplomát fognak szerezni.

Így ma már azzal a kellemes teherrel állunk szembe, hogy több szakdolgozati témavezetőt kell biztosítanunk, mint korábban. De ugyanezt tapasztaltuk szeptemberben, évente 530 főt veszünk fel csak nappali tagozatra, 20 fős csoportokban, rengeteg laborgyakorlattal képezzük őket. Ez 25-30 csoport, és most nagyon sok gyakorlati csoportot kellett meghirdetnünk a 2-3. évfolyamon is. Azt várom, hogy fokozatosan csökken a lemorzsolódási arány, és jó esetben a hallgatók 90 százalékát el tudjuk vinni az alapképzés végéig. Ez pedig azt fogja eredményezni, hogy egy sokkal nagyobb létszámú belépés várható a mesterszakra is. 

A gyorstalpaló informatikai képzések (kódoló iskolák) mennyire befolyásolják az egyetemi oktatást?

Nincs igazán jelentős hatásuk. Azt látjuk, hogy egyrészt nem oldja meg a vállalati partnerek problémáit. Sem a hallgatói létszámban, sem az elért eredményben, tudásban nem az, amit a legtöbb partner elvár. Lehetséges persze, hogy az egyetemmel kapcsolatban álló vállalatok elvárásai az egyetemi képzésnek megfelelő szintű tudást keresik, ilyen módon nyilván kevésbé találkozunk azokkal, akiknek egy kódolási szintű képzés elég lenne, ők valószínűleg nem nálunk jelentkeznek. Egy ilyen típusú gyorstanfolyamnak alternatívája tud lenni a felsőoktatási szakképzés, amit mi is kínálunk. Ez egy kétéves képzés, ami nem ad BSc diplomát, a tantervet cégekkel együtt állítottuk össze, így egy nagyon hasznos, gyakorlati tudást kapnak a hallgatók. Aki egy gyors képzés helyett ezt választja, bár egy kicsit hosszabb ideig tart - másfél év tanulás és egy fél év szakmai gyakorlat keretében zárja le a tanulmányait -, de egy sokkal alaposabb tudáshoz jut, és többszörösen piacképes, mint a kódolótanfolyamok. 

A kódoló iskolákban végzetteknek sokszor biztos álláshely a jussa, amit a képző intézmény szerez nekik, az egyetemen mennyire jellemző, hogy a diákok olyan vállalatnál helyezkednek el a végzés után, akinél már dolgoztak a képzés ideje alatt?

A hallgatói projektlaborokban részt vevő diákjainknak körülbelül a fele annál a cégnél helyezkedik el, amelyikkel kapcsolatba került már a tanulmányai során, ismeri a feladatrendszert, találkozott az ott projektet vezető informatikus kollégákkal, megismerkedett a vállalat belső világával. Az, hogy a projektlabor az egyetemen működik, azzal az előnnyel is jár, hogy egyrészt a hallgatók nem egyesével kerülnek a cégekhez, egy hallgatói csoport jön létre, együttműködés, soft skillek alakulnak ki az egyetemi oktatás keretében, másrészt a labort vezető oktató és az abban kulcsszerepet játszó doktori hallgatók munkájának az az eredménye is megvan, hogy a hallgató nem vállalja túl magát.

Jellemzően kik vesznek részt ezekben a projektlaborokban?

Ebben az a szép, hogy egy-egy projektcsoportban mindig más-más évfolyamokról vannak résztvevők. Sokan már az alapképzés végén bekapcsolódnak ezekbe a feladatokba, ilyenkor általában az a cél, hogy az alapképzés végén a szakdolgozatukat ezzel kapcsolatban készítsék el. Majd a mesterképzés megkezdésekor ezt a munkát lehet folytatni a projektcsoportban, és akár két éven át lehet különböző részfeladatokat vállalni benne. Az persze folyamatosan változik, hogy mit kér a céges partnerünk, de az általában igaz, hogy egy ilyen projekt végig tudja kísérni egy adott hallgató mestertanulmányait, majd a diplomamunkáját is.

Az informatika egy nagyon gyorsan fejlődő iparág. Erre hogyan tud választ adni az egyetem?

Az oktatói karunk nagyon intenzíven vesz részt hazai és nemzetközi vállalati K+F projektekben. Tehát nem egyszerűen a legújabb technológiával találkoznak, hanem azok fejlesztésében vállalnak aktív szerepet. Olyan kompetenciákkal rendelkezik az oktatói kar, ami a jövő technológiája. Ötödik generációs mobilhálózatok szoftvertechnológiájával foglalkozó kutatócsoportunk van, vállalati együttműködésben olyan kérdéseket oldanak meg az oktatóink, amelyeknek az eredményéről pár év múlva tud majd a nagyközönség. Az a legjobb módja annak, hogy lépést tartsunk az informatika világában a gyors technológiai változásokkal, hogy részt veszünk ezen változások létrehozásában. Abban az európai szintű együttműködésben, amiben a kettős diplomás képzések is futnak, az elmúlt hat évben például 14 olyan K+F projektünk volt, amelyik nem hazai, hanem európai céges kutató-fejlesztő központokkal volt közös.

Ma egy programozónak tudni kell eligazodnia az algoritmusokban vagy egyszerűen csak elég egyféle nyelvet megtanulnia?

Sok olyan kompetencia van, ami versenyképessé tesz egy informatikust. Az MI területen nemcsak algoritmikus elemek vannak, hanem adatelemzési, mélyhálók tanulását támogató módszerek megismerése is szükséges és az alkalmazásának a tudása is. A legfontosabb képesség egy szoftver tervezésénél a feladat elemzésének a képessége, ami még messze van attól, hogy algoritmust készítek. Mi erre nagyon nagy hangsúlyt helyezünk, és ez nagyon messze van attól, amikor egy programozási nyelvet tanítunk. Az a könnyebbik fele. Az izgalmasabb része a fogalomalkotás, az absztrakciós képesség és ennek a tudásnak az átadása. 

Egy leendő programozót véleménye szerint mennyire szűkíthet be az az ideál, amit egy kódoló iskolában, illetve egy egyetemen kap?

Én az első félévben is tanítok funkcionális programozást, és azt látom, hogy azoknak a hallgatóknak is sok újdonságot hoz ez a szemlélet, akik a középiskolában már programoztak, adott esetben versenyeredményeket is elértek. Ahogy mi programozni tanítunk, az nem kódolási technika, hanem fogalomalkotási, feladatmegértési, -elemzési, -felbontási, szoftverarchitektúra-tervezési tudás is. És persze ehhez kapcsolódóan arra is szükség van, hogy valaki utána a kódot is el tudja készíteni. Azt gondolom, hogy ha valaki rögtön a kódolással kezdi, és nem ismeri meg ennek az elemzési, tervezési oldalát, azt később önállóan már nagyon nehéz elsajátítani. Az egyetemi környezet ezt nagyon szépen tudja segíteni. De ez nem egy könnyű tanulási folyamat, az első félévben mind a négy informatikai tárgyból feladjuk a leckét a hallgatóknak, hogy átmenjenek ezen a fázison, és megértsék, hogy mik a lényegi elemei ennek a szakmának.

Ha az óriási munkaerőhiány a vérző seb, akkor a gyorstalpaló tanfolyamok a sebtapaszok...

Én inkább azt mondanám, annak lesz jövője az informatikus szakmában, aki többet tud, mint egy jó fordítóprogram. Ugyanis egy idő után senki nem fog kódolót alkalmazni. A mai programozási nyelvek és fordítóprogramok képesek arra, hogy tervezési szinten fogalmazzanak meg gondolatokat ezeken a nyelveken, és innentől kezdve a kiértékelő rendszer hibátlanul elvégzi azt a feladatot, amit korábban kézzel írt kódokkal próbáltunk megoldani, amik persze tele voltak hibával. Nemcsak arról van szó, hogy mire képes egy gyors kódolóképzés, hanem azt a kérdést is fel kell tenni, hogy mi lesz később.

A technológiai fejlődés tehát az "egyszerű" kódolók munkáját is el fogja venni?

Szerintem már most is itt tartunk. Ehhez még a mesterséges intelligencia sem kell. De bizonyos szoftveres rutinfeladatok nemcsak algoritmikusan támogathatók, mert egy szoftverelemző szoftver egy nagyon fejlett algoritmikus technológiát használ jelenleg, de ugyanebbe a folyamatba az MI-elemek is folyamatosan bekerülnek. Még többre lesz képes az elemzőrendszer. Tesztelésnél is ma már az egy törekvés, hogy MI-vel támogassák meg a folyamatot. Ugyanez igaz arra, amikor egy feladatot megpróbálunk megoldani. Ott is minél magasabb szintre próbáljuk emelni a feladat leírását. Itt elsősorban olyanokra kell gondolni, ami olyan fogalmakhoz kötődik, mint a programozási nyelvek típusrendszerei, amelyek önmagukban is tudnak garantálni nagyfokú megbízhatóságot és helyességet.

Ugyanis ha valaki ezeket nem megfelelő tudással alkalmazza, akkor már a fordítóprogram megakadályozza egy hibaüzenet mentén, hogy ebből valaha is működő kód lehessen. Nem fordítja le, hibát üzen, és el sem tud indulni. Nem tud rossz lenni a szoftver, mert nem készül futtatható kód. Jelzi a szoftver tervezőjének, hogy itt alapvető probléma van. Szoktam mondani az első éves hallgatóknak, hogy ha kapnak egy ilyen típusú hibaüzenetet a fordítóprogramtól, akkor vajon mi a teendő, és azt szoktam mondani, hogy ennek örülni kell, mert megelőztünk egy későbbi hibát. Egy futás közben fellépő hibával sokkal nehezebb mit kezdeni.

Mennyire tud Ön szerint megbízható, biztonságos programot írni az, akinek csupán egy kódoló tanfolyami végzettsége van?

Történelmi okokból a programozási nyelvek olyanok, hogy hordozzák magukban azokat a tervezési hibákat, amelyeket elődeink elkövettek. Hiszen ahhoz, hogy egy szoftvert tovább lehessen fejleszteni, a mai napig is használnak komoly, nagy rendszereket a világban, amiket nagyon régi nyelveken írtak, és ezeket időnként tovább kell fejleszteni. Vadászrepülőgépek szoftverei vannak ADA-ban, és mi például tavalyig intenzíven oktattuk ezt, hiszen az a tapasztalatunk, hogy keresnek olyanokat, akik ismerik ezeket a régi programozási nyelveket is. Viszont annak idején sok olyan alacsony szintű megoldást alkalmaztak, ami támadhatóvá teszi a programokat.

Itt megint csak az segít, ha a megfelelően képzett programozó alkalmazni tud egyrészt olyan kódolási szabályokat, amelyek garantálják, hogy ezek a támadási pontok kivédhetők, másrészt alkalmazza azokat a szoftverfejlesztési támogató eszközöket, amelyek nagyon gyorsan kimutatják az általa írt forráskódban, hogy valami olyat írt, amit nem lett volna szabad. Hosszú, részletes katalógusai vannak a tipikus programozási hibáknak, és az említett szoftverelemző eszközök, amelyeknek a fejlesztése is folyik nálunk, képesek ezeket felismerni, megtalálni. Amit egy fejlesztő nappal elkészít, a háttérben éjszaka egy elemző rendszer megvizsgálja, elolvassa, és reggel várja a rossz hír a fejlesztőt, hogy ezt tessék kijavítani. De ehhez megfelelő tudás kell. 

Mennyire hígult fel manapság a programozói szakma?

Az biztos, hogy sokan kerülnek ki rövid idejű képzések után. Valószínű, hogy ebből sokan nem képesek magasabb szinten művelni ezt a területet. De vannak vezető fejlesztők, projektvezetők, akik remélhetőleg irányítják majd ezeknek a kollégáknak a munkáját. Nem biztos, hogy annyira rossz a helyzet, hogy innentől kezdve rossz minőségű szoftverek készülnének. De akinek nem elég mély a tudása, annak nehézségei támadhatnak.

Egy fiatal melyiket válassza: egy rövidebb képzést, ami után már nem keres rosszul, vagy érdemes egyetemre mennie?

Kellőn sok év távlatában nehéz megváltoztatni egy döntést, ezért nagyon felelősségteljesen kell hozzá állni a dologhoz. Ha valaki elkezdi az egyetemet, és kiderül, hogy nem tudja befejezni, és ekkor vált, neki talán szerencsésebb megoldás, mint eleve lemondani erről a lehetőségről. Nyilván egy-egy ilyen döntés sok egyéni körülmény függvénye is. Akinek feltétlenül gyorsan jövedelemre van szüksége, mert el akarja kezdeni a felnőtt életét önállóan, annak az esti tagozatot javasolom, amikor is munka mellett egyetemi szintű tudáshoz jut. Azt tapasztaljuk, hogy az egyetemi képzésben részt vevő hallgatók tudják, hogy mit vállaltak, és nagyon tudatosan igyekeznek eleget tenni a követelményeknek. 

Az ELTE Informatikai Kar esetében a szűrés nagyon erős. Nálunk az átlag pontszám, amivel felvételt nyert idén egy hallgatót, 424 pont volt, ami rendkívül magas. Aki minket választ, nagyon jó képességű diákok közé kerül be, és ennek megfelelően nagyon igényes képzést kap. Ez egy erősen válogatott hallgatói kör, ami komoly kihívásokat is tud jelenteni. Egy diáknak nemcsak azt kell elérnie, hogy bekerüljön az egyetemre, hanem sikeresen el is tudja végezni. Nyilván egy kódoló-tanfolyam elvégzéséhez sokkal alacsonyabb a belépési küszöb. 

És akkor a mesterséges intelligencia terjedésével már csupán kódolókra nem is lesz akkora szükség...

Amit most látni lehet, hogy sok pályaelhagyó választja valamilyen módon az informatikát, nekik azonban mi tettünk egy ajánlatot. Két évvel ezelőtt indítottunk olyan képzést, amire az ELTE összes diákja jelentkezhetett, felajánlottuk nekik, hogy egy évet bárki, legyen az biológus vagy bölcsész, töltsön nálunk. Összeállítottunk egy nagyon alapos egy éves tananyagot, ami ugyanabban a szemléletben készült, ahogy az informatikusokat is oktatjuk. Ez egy professzionális informatikai képzést ad, teljesen ingyen. Kisebb programok elkészítésére is képessé válnak a hallgatók. Mindennek az a célja, hogy a hallgatónk a saját területén képes legyen megfogalmazni interdiszciplináris módon informatikai megoldásokat igénylő feladatokat, képes legyen együttműködni informatikussal azok megoldásában, és képes legyen akár maga is megoldani kisebb feladatokat. Aki úgy érzi, hogy a saját szakmáján belül versenyképesebbé tenné őt az informatika, annak ez egy lehetőség.

Ezzel akár versenytársai is lehetnének a kódolóiskoláknak.

Igen, ha nem teljesen másról lenne szó. Ez inkább problémamegoldó képességet ad, mint technikai tudást. Nagyon sokan nem képesek együtt dolgozni egy programozóval, mert nincs közös nyelv, ám innentől kezdve lenne. Persze az informatikus is megtanulhatná a másik tudományág nyelvét, és erre is vannak jó példák, de mi most a másik oldalról építjük a hidat.

Az akkor önmagában nem igaz, hogy jó lóra tesz manapság, aki az informatikát választja?

Az informatika a jövő, csak ez egy nagyon széles fogalom, ahogy az informatikai cégek igényei is nagyon széles skálán mozognak. Nem akarom azt mondani, hogy ma nincs szükség sok kódolóra, mert láthatóan még többre lenne szükség, csak ez a szakma nagyon színes. Nagyon nagy szükség lenne jól képzett kutató-fejlesztőkre is. Ha a legtehetségesebb, alapképzésben részt vevő hallgatóimat elcsábítják egy szédítő ajánlattal, az lehet, hogy rövid távon jó a hallgatónak, mert ugyan nem fejezi be a tanulmányait, de sok pénzt keres, és természetesen jó a cégnek, mert hozzájutott egy nagyon tehetséges diákhoz. Hosszú távon azonban ez senkinek sem jó, hogy a nagy hozzáadott értéket előállítani képes hallgatót kiemeljük a képzésből, és nem jut el odáig, hogy képes legyen már a kifejezetten emelt szintű tudást megszerezni.

És ezt már egy adott cégnél sem tudná megszerezni?

A cégek jellemező módon a belső képzésben nem tudnak ilyen magas szintű oktatást produkálni. Ezt tapasztaljuk is, hiszen gyakran kapunk különböző vállalatoktól felkérést továbbképzések, tanfolyamok megtartására. Ezek olyan mértékben keresettek, hogy a cégek nagyon magas óradíjat hajlandók fizetni az egyetemnek, mert az oktatói tudás olyan értéket hordoz, amit a legjobb belső képzési rendszereik sem tudnak biztosítani.

Mi is versenyben vagyunk az oktatókkal, minél inkább ott vannak nemzetközi szintű vállalati együttműködésben, láthatóvá válnak egy olyan projekt kapcsán, annál valószínűbb, hogy kapnak egy állásajánlatot akár vezető nyugati cégek kutatóközpontjaiban. Van olyan doktori fokozatot szerzett kolléga, aki a Google zürichi központjában dolgozik, nyilván sokszoros a bérkülönbség. Nem könnyű ezzel versenyezni, de nem lehetetlen. Egyrészt ezek a nagy európai projektek, amikben részt veszünk, lehetővé teszik, hogy megfelelő módon elismerjük a legjobb oktatóink, kutatóink szaktudását. A hazai kiválósági programok lehetővé teszik, hogy a legjobb kutatóink ipari szintű bért kapjanak.

Versenyképesek vagyunk jövedelemoldalról, de állandó versenyben állunk a tekintetben, hogy a legjobbakat meg tudjuk tartani. Az a jó hír, hogy a legjobbak itt is maradtak, és nem elsősorban a pénz motiválja őket, hanem a környezet és azok a feladatok, amiket az egyetem kínál. Azok az izgalmas K+F feladatok és az a fajta kutatási szabadság, amit az egyetem nyújt. Nem állítom, hogy elegen vagyunk, és azt sem, hogy minden körülmény optimális, nagyon sok változásra van szükség, főleg finanszírozási oldalon, de talpon vagyunk, és a versenyképességünk javult az elmúlt években.

Mindent összevetve, milyen bérezési különbségekre számíthat az, aki elvégzi az egyetemet azzal szemben, aki nem?

Nyilván van egy fajta időbeli eltolódás. A képzés alatt a fizetésekhez képest alacsonyabb ösztöndíjakkal tudunk kompenzálni azoknak, akik nálunk részt vesznek egy adott projektfeladatban. Ez elegendő ahhoz, hogy a hallgató kizárólag a tanulmányaira tudjon koncentrálni. A diploma megszerzése után pedig gyorsan el lehet érni olyan szintre, ahol már jóval magasabbak a bérek. Most például adattudóst keresünk, és azt tapasztaljuk, hogy nemhogy az egymilliós bérszint az, amit fel kellene ajánlanunk, hanem már a 1,5-2 milliós bruttó bér igény sem ritka. Óriási a szakemberhiány, pontosan emiatt ilyen magas a fizetés. Ezért is éri meg minimum a mesterszintű képzésig eljutni.

Fotó: Stiller Ákos