Pénzcentrum • 2015. október 12. 13:03
Idén közel másfél hetes lesz az iskolai őszi szünet. Ez azonban sok szülőnek okozhat fejtörést, többségük ugyanis a nyári szünet alatt kivette szabadságát, most pedig újabb 5 munkanapra kell megoldani a gyerekfelügyeletet. Nagymama, tábor vagy közös utazás? Mi mennyibe kerül?
A legolcsóbb megoldás, ha a nyugdíjas nagyszülőkre lehet bízni a gyereket. Ha ez nem lehetséges, érdemes több családnak összefogni. Ha mindenki csak egy szabadnapot vesz ki, de bevállalja az ismerősök gyerekeit is, a kicsiknek máris adott a jó program, és a szülőknek sem megterhelő, mert csak egy napra maradnak távol a munkahelyüktől - írja a K&H Bank közleményében.
Aki megengedheti magának, hogy a nyári szünet után egy újabb egy hetes táborra befizesse gyermekét, számos lehetőség közül választhat. Többféle tematikával - például matematika, kapustábor, zootábor - is hirdetnek programokat az ország több pontján, 16 ezertől 55 ezer forint közötti áron.
A Medián 2012-es felmérése szerint a szezonális turizmus ideje lejárt. Vagyis míg korábban a magyarok számára egyenlőségjel volt az utazás és a nyaralás között, ma már egy év alatt több utazást is terveznek a családok. Így sokan az őszi szünetre időzítik a családi nyaralást, bár az utószezoni árakhoz képest az őszi szünet idejére mindig megemelkednek a költségek.
Gondoljunk másképp kedvenc úticéljainkra! Például a Balaton ősszel is gyönyörű és kirándulni, a tó körül biciklizni ősszel még kellemesebb, mint kánikulában. Attól függően, az ország mely részében lakunk, szervezhetünk csillagtúrákat. Készítsünk költségvetést, mert kiderülhet, ha nem foglalunk szállást, hanem minden nap otthonról indulva fedezünk fel egy új kirándulóhelyet, az utazási költségek ugyan magasabbak, de bőven alatta maradnak a szállásköltségnek.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
- mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő zsűritagja.