Nyugdíjemelés 2025! Itt a kalkulátor: pontosan ennyi pénzt kapnak a magyar nyugdíjasok januárban

Pénzcentrum2024. december 2. 19:03

A 2024. november 11-én Országgyűlésnek benyújtott 2025. évi költségvetés tervezet szerint 3,2 százalékos inflációval számol a kormány 2025-ben, így ezzel megegyező mértékű lehet a januári nyugdíjemelés összege is. Azóta pedig társadalmi egyeztetésre bocsátották azt a rendelettervezetet is, amely a nyugdíjemelésről is rendelkezik, ebben ugyancsak a 3,2 százalékos emelés szerepel. A Pénzcentrum nyugdíjemelés kalkulátor is ez alapján számol, és adja meg pontosan mekkora összegre lehet számítani 2025-től a jelenlegi tudásunk szerint.

Nemcsak az öregségi nyugdíj, számos más járandóság is 3,2 százalékkal emelkedhet 2025-ben. Hogyha esetleg a jövő évi infláció meghaladná a 3,2 százalékot - amelyre a legfrissebb elemzői prognózisok szerint nagy esély van -, akkor nyugdíjkorrekcióra kerülhet sor, legkésőbb novemberben. 2024-ben erre nem volt szükség, mivel év elején a kormány 6 százalékkal emelte a nyugdíjakat az inflációs várakozások alapján, a valós infláció azonban 3,7-3,8 százalék körül alakulhat év végéig. Jövőre inkább a 2023-as évi forgatókönyv várható, amikor a kormány a 2022-es év végén alábecsülte a 2023. évi inflációt, és "csak" 15 százalékkal emelte a nyugdíjakat januárban. Ezt kellett 3,1 százalékkal korrigálniuk 2023 novemberében, az éves nyugdíjas infláció 18,3 százalék lett. Ilyen jövőre is előfordulhat.

Ugyan még a hivatalos rendelet nem jelent meg a nyugdíjemelésről, de a tervezetet már kiadták. Eszerint 3,2 százalékos emelésre számíthatnak a nyugdíjasok, a Pénzcentrum nyugdíjemelés kalkulátora is ezzel számol.

Fontos, hogy az emelésre csak az jogosult, aki 2024. december 31-ig nyugdíjjogosultságot szerez.

Nyugdíjemelés 2025. január

A 2024. november 11-én benyújtott költségvetés tervezet 3,2 százalékos infláció számol 2025-ben, és a nemrég kiadott nyugdíjemelésről is rendelkező rendelettervezet is 3,2 százalékos emelést vetít előre. A Pénzcentrum 2025. januári nyugdíj kalkulátorával egyszerűen kiszámolható, mennyi lesz az emelt nyugdíj összege, illetve mekkora lesz a 13. havi nyugdíj összege.

A Pénzcentrum 2025-ös nyugdíjemelés kalkulátorának használata

Ahhoz, hogy kiderüljön, pontosan mekkora összeg várható 2025. januárban a várható 3,2 százalékos emelést követően, nincs más teendőnk, mint beírni a Pénzcentrum nyugdíjemelés kalkulátorába a 2024-ben utoljára kézhez kapott havi nyugdíj összegét és a Kalkuláció gombra kattintani.

Nyugdíjemelés 2025: mennyi lesz a januári nyugdíjemelés 2025-ben?

Mivel az emelés százalékos mértékű - ahogy írtuk korábban, 2025. januártól várhatóan 3,2 százalékkal emelkednek a juttatások -, attól függ, mekkora összeget kap valaki, hogy eddig mennyi volt a nyugdíja. Az öregségi nyugellátás átlagos összege szeptemberben 233 526 forint volt. Ha ezzel számolunk, akkor az átlag 241 ezer forintra emelkedhet januártól. Az átlagos nyugdíjösszeg 7 475 forinttal nőhet 2025-ben.

Ez azonban csak az átlag! Akinek 150 ezer forint a nyugdíja, az például csak 4800 forintnyi emelésre számíthat, akinek viszont eléri a 300 ezer forintot a juttatása 9600 forint körüli plusz összeggel számolhat. A pontos, egyéni összeg kiszámításához érdemes használni a 2025. januári nyugdíj kalkulátort!

Fontos! A fenti számítások az öregségi nyugdíjra vonatkoznak, azonban más járulékok, nyugdíjszerű ellátások esetén is, amelyeket a rendelet felsorol, ugyanúgy emelkednek. A Pénzcentrum 2025. januári nyugdíjemelés kalkulátora így nemcsak öregségi nyugdíj kalkulátor, hanem az egyéb jogosultságok emelését is megmutatja, ha a járandóságot beírjuk a megfelelő helyre és a Kalkuláció gombra kattintunk.

Mennyi lesz a 13. havi nyugdíj 2025-ben?

A 13. havi nyugdíj összege megegyezik a 2025. januári nyugdíjemelést követően kapott összeggel. Pontosan akkora összegű nyugdíj, mint egy normál hónapra járó juttatás. A 13. havi nyugdíj a februári nyugdíjjal együtt érkezik.

13. havi nyugdíj kalkulátor 2025

Mivel a 13. havi nyugdíj megegyezik az adott évben januárban kifizetett nyugdíjjal, ezért nincs szükség bonyolult számításra ahhoz, hogy megtudjuk, mekkora lesz ez az összeg. Egyszerűen annyi fog történni, hogy februárban plusz egy teljes havi nyugdíj érkezik majd a megszokott módon (postán vagy átutalással). A pontos összeg attól függ, kinek mekkora lesz a nyugdíja 2025 januárjában. Ez könnyen kiszámolható a Pénzcentrum nyugdíjemelés kalkulátorával.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 173 855 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el,  havi 141 413 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a K&H Banknál 6,64% a THM, míg a CIB Banknál 6,68%; a MagNet Banknál 6,75%, a Raiffeisen Banknál 6,79%, az Erste Banknál pedig 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Emelkedő juttatások 2025-ben

Az öregségi nyugdíjon túl ugyancsak 3,2 százalékkal emelhetik januártól az

  • özvegyi nyugdíjat,
  • szülői nyugdíjat,
  • árvaellátást,
  • baleseti hozzátartozói nyugellátást,
  • mezőgazdasági szövetkezeti öregségi, munkaképtelenségi, özvegyi járadékot,
  • mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi, özvegyi járadékát,
  • korhatár előtti ellátást,
  • szolgálati járandóságot,
  • átmeneti bányászjáradékot,
  • táncművészeti életjáradékot,
  • rokkantsági ellátást,
  • rehabilitációs ellátást,
  • baleseti járadékot,
  • bányászok egészségkárosodási járadékát,
  • fogyatékossági támogatást,
  • vakok személyi járadékát,
  • a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány által folyósított ellátásokról szóló kormányrendelet alapján folyósított ellátást,
  • polgármesterek közszolgálati járadékát,
  • a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti kiegészítő rokkantsági támogatást,
  • a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti, valamint a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti árvák kiegészítő támogatását,
  • a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti, a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal
  • személyi állományának jogállásáról szóló törvény szerinti kiegészítő hozzátartozói támogatást,
  • a hadigondozásról szóló törvény alapján a Tny. 62. §-ában foglaltak szerint megemelendő rendszeres pénzbeli ellátásokat,
  • házastársi pótlékot,
  • házastárs után járó jövedelempótlékot,
  • nemzeti helytállásért elnevezésű pótlékot,
  • nemzeti gondozási díjat és
  • azokat az egyes személyes szabadságot korlátozó intézkedésekkel vagy semmissé nyilvánított elítéléssel összefüggésben járó emeléseket és juttatásokat, amelyeknek a Tny. 62. §-ában foglaltak szerinti emelését kormányrendelet elrendeli.

Igazságtalan lehet a januári nyugdíjemelés 2025-ben?

A már említett, legfrissebb szakértői konszenzus szerint nem biztos, hogy inflációkövetők maradnak a nyugdíjak 3,2 százalékos emelés mellett. Az elemzői prognózisok általánosságban 3,9 százalékos inflációt várnak a 2025-ös év egészére. Ez azt jelentheti, hogy a nyugdíjasok év eleji emelése ezt nem fogja fedezni, így később korrekcióra kerülhet sor. Azonban, ahogy azt a korábbi években tapasztalhatták az idősek, erre általában novemberig várni kell - a rendkívüli esetektől eltekintve. Ami azt jelenti, hogy - ahogy a nyugdíjas szervezetek szoktak fogalmazni - megint a nyugdíjasok „hiteleznek” a kormánynak, amely csak év végén korrigálja, amit még a múlt évben rosszul becsült meg.

Emlékezzünk: 2023 januárjában 15 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, ezt korrigálta a novemberi 3,1 százalékos nyugdíjemelés - mellyel év elejéhez képest a juttatások 18,5 százalékkal lettek magasabbak. Az infláció még novemberben is olyan kiszámíthatatlan volt, hogy végül 0,2 százalék különbség így is adódott. Viszont azt tudni kell, az infláció nem év végén szállt el ennyire, hanem már év közben is magasabb szinten volt a 15 százaléknál.

2024-ben pedig 6 százalékkal emelték év elején a nyugdíjakat. A jelenlegi legfrissebb adatok szerint az infláció 3,7-3,8 körül alakulhat. Így az emelés végül magasabb lehet, mint ahogy végül az infláció alakult. 2025-ben viszont megint ennek a fordítottja fordulhat elő: a kormány alábecsülheti az inflációt, melyet csak novemberben korrigálnak majd.

Mikor lesz nyugdíjemelés, nyugdíj utalás 2025-ben?

A hivatalos nyugdíjfolyósítási dátumok még nem jelentek meg a Magyar Államkincstár oldalán, viszont a korábbi évek tapasztalatai alapján főszabály szerint a nyugdíj várhatóan az adott hónap 12. napjához legközelebb eső munkanapon kerül utalásra 2025-ben. Amennyiben 12-e hétvége, vagy munkaszüneti nap, ez változhat. Jövőre öt hónapban is korábban érkezhet a nyugdíj azoknak, akik bankszámlára kérték az összeget, ezeket a hónapokat kiemeltük:

  • január 10. (péntek)
  • február 12. (szerda) + 13. havi nyugdíj
  • március 12. (szerda)
  • április 11. (péntek)
  • május 12. (hétfő)
  • június 12. (csütörtök)
  • július 11. (péntek)
  • augusztus 12. (kedd)
  • szeptember 12. (péntek)
  • október 10. (péntek)
  • november 12. (szerda) (az esetleges novemberi nyugdíjkorrekcióval együtt)
  • december 2. (kedd)

Azok, aki postán kapják a nyugdíjat, jövőre is a Magyar Posta által kiadott kézbesítési naptárban megjelölt napon számíthatnak a nyugdíj érkezésére. A naptárakat novemberben küldte ki a posta.

 

Címkék:
nyugdij, nyugdíjas, nyugdíjemelés, infláció, költségvetés, gazdaság, nyugdíjrendszer, törvény, átlagnyugdíj, öregségi nyugdíj, emelés, nyugdíjasok, nyugdíjak,