Pénzcentrum • 2024. november 5. 15:20
A Szociális Biztosító ma nyilvánosságra hozta, mennyivel nő a nyugdíj 2025 januárjában Szlovákiában - írja az Új Szó. 2,1 százalékkal emelik januárban a nyugdíjak összegét. A biztosító már januárban a magasabb összeget fizeti ki a nyugdíjasoknak.
Szlovákiában a nyugdíjak valorizációja az inflációnak megfelelő, a biztosító 2024 első 9 hónapjában, a nyugdíjas háztartásokban mért inflációnak megfelelően növeli a nyugdíjak összegét. A Statisztikai Hivatal mérése szerint az infláció 2,1 százalékos volt, így a nyugdíjemelés is ilyen mértékű lesz.
A nyugdíjemelés automatikus, a biztosító levélben is értesíti a nyugdíjasokat az emelésről és a nyugdíjuk új összegéről. Szlovákiában januártól emelkedik a minimálnyugdíj összeges is, ami azonban nem a valorizációhoz kapcsolódik, habár az emelkedés hasonló mértékű lesz. A minimálnyugdíjat a létminimum alapján határozza meg a Szociális Biztosító a ledolgozott évek száma alapján.
Minimális járadékra csak az jogosult, aki legalább 30 évet ledolgozott, neki januártól 397,30 euró jár majd az eddigi 389,90 helyett. 35 év esetén 431,60 euró, 40 ledolgozott év után pedig 467,20 euró lesz a minimum - írta a lap.
A 2021-es szlovákiai népszámlálási adatok alapján nagyjából 90 ezer 65 év feletti lakos él az országban, aki elsődlegesen magyarnak vallotta magát. Ez a Szlovákiában élő magyarok 21,4 százaléka, míg a szlovákiai lakosság egészének csak 17,1 százalékát teszik ki a 65 év felettiek.
JÓL JÖNNE 2,8 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 809 920 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 62 728 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 12,86%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 62 824 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A magyar nyugdíjasok Magyarországon ezzel szemben 3,2 százalékos emelésre számíthatnak a legutolsó közlések szerint.