24.hu • 2024. szeptember 24. 19:43
A Nyugdíjas Parlament elnöke, Karácsony Mihály augusztus elején levélben fordult Sulyok Tamás köztársasági elnökhöz a nyugdíjasok érdekében - írja a 24.hu. Most megérkezett a válasz.
A Nyugdíjas Parlament segítséget kért a köztársasági elnöktől, arról tájékoztatva Sulyok Tamást, hogy több mint félmillió nyugdíjas (504 ezer fő) él a megélhetéshez minimálisan szükséges (140 ezer forint) összeg alatti ellátásból, növekszik a szakadék a hátrányos helyzetű településeken élő idősek, valamint a nők és a férfiak ellátmánya között, és hogy a korábban nyugdíjba vonultak ellátása egyre jobban lemarad a friss nyugdíjaktól. Karácsony Mihály, a szervezet elnöke arra kérte az államfőt, hogy az Alaptörvényben rögzített felhatalmazása alapján kezdeményezze egy, a nyugdíjasok életkörülményeinek javítását, kiszolgáltatottságuk csökkentését és társadalmi megbecsülésük emelkedését célzó törvénytervezet elkészítését - írja a lap.
A Sándor-palota a válaszában nem vitatta, hogy a nyugdíjasok életkörülményeinek javítását, kiszolgáltatottságának csökkentését és társadalmi megbecsülésük emelését célzó igények mögött méltányolható szempontok állnak. Azonban azt is hozzátették, hogy a társadalmi nyugdíjrendszer kialakítása, a központi költségvetés előkészítése és a társadalombiztosítási nyugellátások fedezetének biztosítása, illetve a nyugdíjrendszer működtetése a kormány feladata és felelőssége. Ezekben az ügyekben a köztársasági elnök feladat- és hatásköre az Alaptörvény értelmében korlátozott - írják.
A köztársasági elnök sem közjogi, sem pedig költségvetési gazdálkodási szempontból nincs abban a helyzetben, hogy új nyugdíjtörvényt terjesszen elő - áll a válaszban. Mint kitértek rá, a törvénykezdeményezési jog csupán kivételes helyzetekben gyakorolható – megemlítették, hogy eddig egyszer került csak sor rá, 33 évvel ezelőtt, a taxisblokád idején.