120 ezres havi nyugdíjáról vallott a magyar színészlegenda: Ebből meghalni sem lehet

Pénzcentrum2024. szeptember 10. 09:38

Galkó Balázs szerint a 120 ezer forintos havi nyugdíja a meghalásra sem lenne elég. Szerepe nincs, pedig ő nagyon vágyik a színpadra, így mindegy miként, de valahogy pénzt kell keresnie.

Galkó Balázs az elmúlt időszakban többször is elmondta, hogy színészként már nem foglalkoztatják, ezért mindenféle alkalmi munkákat kellett vállalnia, hogy kiegészítse 120 ezer forintos havi nyugdíját. A színész azonban most újra munkanélküli lett, mint a lapnak elmondta, a cég, ahol dolgozott csődbe ment. „Teljesen mindegy hogyan, de pénzt kell keresnem! Van két gyerekünk, egy 18 és egy 17 éves. Ők nagyon jól tanulnak, baromi jó fejek (…)” – vallott Galkó.

A színész szerint a pénze arra sem elég, hogy „az ember meghaljon”, egyszerűen lehetetlen megélni belőle, pláne, ha az ember albérletet fizet, és még segíteni is szeretne a családjának. Galkó azt mondja, minden porcikájával a színpadra vágyik, de jelenleg csak egyetlen szerepe van, úgyhogy nincs mit tennie, pénzt kell valahogy keresnie. És inkább a nyilvánosságtól kér segítséget, mint a barátoktól, mert tőlük már szégyell.

Címkék:
nyugdij, nyugdíjas, kisnyugdíjas, kisnyugdíj,