Érik a nyugdíjkrízis: egyre több idős kénytelen nyomorogni Magyarországon

Pénzcentrum2024. augusztus 22. 09:11

Ma már 250 ezer nyugdíjas él mélyszegénységben Magyarországon, valamint minden harmadik nyugdíjas a létminimum alá szorult 2023-ban, és a Nyugdíja Szervezetek Egyeztető Tanácsa úgy számol, a következő hónapokban tovább romolhat a helyzet.

Hiába emelték 6 százalékkal, a nyugdíjak többsége kevesebbet ér, mint tavaly - hangzott el az RTL Híradóban. Bár a KSH szerint eddig a júliusi infláció volt a legmagasabb, 4,1 százalék, azonban mindez csalóka, hiszen a nyugdíjasok fogyasztói kosarában kiemelten szereplő élelmiszerek áremelkedése jóval magasabb volt. Farkas András nyugdíjszakértő úgy számolt, ma már 250 ezer nyugdíjas él mélyszegénységben Magyarországon.

A riportban elhangzott: az átlagnyugdíj jelenleg alig több mint a fele a nettó átlagfizetésnek, miközben 2010-ben még majdnem a háromnegyede volt. Amióta kizárólag a hivatalos inflációhoz igazítják a nyugdíjakat, növekszik a különbség. A 13. havi nyugdíj ellenére a Bankmonitor szerint minden harmadik nyugdíjas a létminimum alá szorult 2023-ban, és a Nyugdíja Szervezetek Egyeztető Tanácsa úgy számol, a következő hónapokban tovább romolhat a helyzet.

Címkék:
nyugdij, szegénység, nyugdíjas, nyugdíjemelés, létminimum, nyugdíjrendszer, mélyszegénység, nyugdíjasok,