Kétségbeejtő több mint 200 ezer nyugdíjas helyzete: egyre több magyart sújt a szegénység

Népszava2019. július 15. 10:01

Nem csak a bérolló nyílik egyre szélesebbre Magyarországon az egyes megyéket tekintve: csaknem 40 ezer forinttal magasabb a budapesti átlagnyugdíj, mint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Ráadásul a nyugdíjak nem követik az emelkedő béreket, így egyre nagyobb az elmaradás. 

A tavalyi átlagnyugdíjakat is közli megyei lebontásban a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)  a Magyarország 2018 című kiadványa, viszont ezeket az adatokat érdemes fenntartásokkal kezelni, hiszen ahogy az átlagbérek esetében is, egy-egy milliós bér vagy nyugdíj torzítja a statisztikát, és valójában az alacsony fizetések jóval gyakoribbak - írja a Népszava. 

A KSH adataiból kiderül, hogy a nyugdíjak és bérek megyénkénti alakulása nagyon hasonlóan alakul: míg Budapesten voltak tavaly a legmagasabbak a nettó bérek, ugyanitt kaptak a legtöbbet a nyugdíjasok, ahogy a legalacsonyabb összegeket mindkét esetben Szabolcsban számolták. Természetesen van összefüggés, hiszen a nyugdíjak megállapításakor a keresetet is figyelembe veszik. Az átlagnyugdíjak Fejérben és Pest megyében is magasak, de már nagyban elmaradnak a fővárostól:

  • Budapest: 154,3 ezer forint;
  • Fejér megye: 134,2 ezer forint;
  • Pest megye: 134 ezer forint.

Bár Komárom-Esztergom megyében még 133,6 ezer forint a nyugdíjak átlaga, Veszprémben már 130 ezer forint alatt van az átlag: 129,4 ezer forint. A statisztika szerint utolsó három megyében pedig még a 120 ezer forintot sem éri el az összeg:

  • Békés megye: 116,2 ezer forint;
  • Bács-Kiskun megye: 115,9 ezer forint;
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg megye: 115,6 ezer forint.

Egyértelműen nem lehet összevetni a 2018-as adatokat az egy évvel korábbiakkal, mert azokat nem megyei, hanem régiós bontásban közölte a KSH. Az mfor.hu viszont arra következtetett, hogy átlagosan 4,4-5 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak. Az adatokból így is kitűnik, hogy nem csak a nettó bérek, hanem nyugdíjak terén is mélyül a szakadék az egyes megyék között: az átlagosan legalacsonyabb nyugdíjból élő megyékben volt a legkisebb a növekedés is, míg Budapesten a legmagasabb. 

JÓL JÖNNE 2,8 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 809 920 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 62 728 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 12,86%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 62 824 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A relatív jövedelmi szegénység is jelentősen emelkedett az elmúlt években: 2017-ben a nyugdíjasok körében elérte a 10 százalékot - a korábbi évben még 9,1 százalék volt - miközben 2010-ben a nyugdíjasoknak csak 4,6 százaléka volt ide sorolható.

A jövedelmi szegénység 2010-ben még nagyjából 124 ezer nyugdíjast érintett, 2017-re már 210 ezerre emelkedett a számuk.

A legnagyobb különbség az átlagos nyugdíjak és nettó bérek között a fővárosban mutatkozik: a budapesti idősek nagyjából a nettó bér 58 százalékából éltek tavaly, míg 2017-ben még ez az arány 62 százalék volt. Az észak-magyarországi régióban 78,4 százalékról esett 72,5 százalékra a két jövedelem aránya, még itt a legkevésbé rossz a helyzet. Ezzel szemben a Dél-Dunántúlon 75,5 százalékról esett egy év alatt 69,4 százalékra az ellátás és a nettó bérek aránya.

Címkék:
nyugdij, Budapest, bér, szegénység, jövedelem, megyék, bérolló,