Pénzcentrum • 2025. január 10. 18:22
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 583,52 pontos, 0,72 százalékos emelkedéssel, 81 761,77 ponton, újabb történelmi csúcson zárt pénteken. Az árfolyamok aktuális alakulása nyomon követhető a Pénzcentrum árfolyam oldalán.
A részvénypiac forgalma 24,5 milliárd forint volt, az összes vezető részvény árfolyama az előző napi záróértékhez képest növekedett. Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: átlagon felüli forgalomban a BUX a nyugat-európai piacokat felülteljesítve újabb történelmi csúcson zárt, az OTP vezetésével, amely szintén történelmi csúcson fejezte be a kereskedést.
A tengerentúli piacokon az erős foglalkoztatottsági adatok hatására emelkedtek a kötvényhozamok, ami negatív hatással volt a részvénypiacokra, de a kedvezőtlen hangulat nem ragadt át a magyar tőkepiacra, hasonlóan a korábbi napokhoz - tette hozzá. A Mol 40 forinttal, 1,43 százalékkal 2760 forintra csökkent, 1,9 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 400 forinttal, 1,8 százalékkal 22 600 forintra erősödött, forgalmuk 20,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 0,45 százalékkal 1336 forintra nőtt, forgalma 651,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 90 forinttal, 0,85 százalékkal 10 620 forintra emelkedett, a részvények forgalma 960,8 millió forintot ért el. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 7149,54 ponton zárt pénteken, ez 34,59 pontos, 0,49 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.