Pénzcentrum • 2024. december 2. 15:33
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető indexe, a BUX kimagasló eredménnyel, 77 936,21 ponton zárt, ami 5,5 százalékos növekedést mutat az előző hónaphoz képest - olvasható a Budapesti Értéktőzsde közleményében. Az azonnali részvénypiaci forgalom 389,3 milliárd forintot tett ki, napi átlagban 19,47 milliárd forintos értékkel. A legnagyobb forgalmat generáló részvények ebben a hónapban is az OTP Bank, a Richter Gedeon és a MOL voltak, 296,8, 36,5 és 30,9 milliárd forint értékkel, míg a brókercégek közül a Wood & Company, a Concorde és az ERSTE emelkedett ki. A hónapot emellett többek között a BÉT50 konferencia tette emlékezetessé, amelynek keretében a BÉT immár kilencedik alkalommal mutatta be a középvállalati sikertörténeteket fókuszba helyező BÉT50 kiadványt.
Novemberben a tőkepiacok teljesítményére mind nemzetközi, mind hazai viszonylatban jelentős tényezők hatottak: az infláció, a geopolitikai helyzet, valamint a jegybankok politikája egyaránt. Az amerikai piacokon a főbb részvényindexek, például az S&P 500, mérsékelt növekedést mutattak, köszönhetően az amerikai kamatcsökkentési várakozásoknak és az infláció csillapodásának. Azonban a geopolitikai feszültségek növelték a volatilitást. Európában a részvénypiacokat az energiaválsággal és a lassuló német gazdasággal kapcsolatos aggodalmak befolyásolták, visszafogva a növekedést.
A hazai tőkepiacon ezzel szemben folytatódott az elmúlt hónapokban látott pozitív tendencia: a BUX index novemberben 77 936,21 ponton zárt. A hónap során, november 26-án 80 ezer pont felett (80 056,08 ponton) zárt az index, ezzel ismét megdőlt a napi rekordérték. A BÉT idén indított új részvénymutatói a BUX-hoz hasonló mozgást írtak le a hónap során: a CETOP NTR 1 542,70 ponton, míg az XTEND index 1 460,50 ponton zárt.
A részvénypiaci kereskedést elemezve ezúttal is az OTP Bank részvényeivel zajlott a legnagyobb mértékű tranzakció, 296,8 milliárd forint értékben. A Richter Gedeon részvényeivel 36,5 milliárd forint értékben kereskedtek, amelyet a MOL követett 30,9 milliárd forinttal. A kis- és közepes kapitalizációval rendelkező vállalatok közül a HR-fókuszú és telefonos ügyfélszolgálatok üzemeltetésére specializálódott eSense teljesített kiemelkedően, 35 százalékos növekedéssel. A részvénypiaci forgalom jelentősen megugrott az előző hónaphoz képest, 389,3 milliárd forintot tett ki.
Novemberben a kereskedési folyamatokon túl is jelentős események színesítették a BÉT mindennapjait. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) elnyerte a Családbarát Munkahely védjegyet, amely a családbarát munkahelyi kultúra iránti elkötelezettséget tanúsítja. A Richter Gedeon szimbolikus kereskedésindító csengetéssel ünnepelte 30 éves jubileumát a tőzsdén. Lezajlott a kilencedik BÉT50 konferencia, amelynek keretében legfrissebb kiadványát is publikálta a Tőzsde.
JÓL JÖNNE 2,8 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 809 920 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 62 728 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 12,86%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 62 824 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
November az együttműködéseket tekintve is aktív hónap volt: a BÉT és az Erste Bank stratégiai együttműködési megállapodást kötött a középvállalatok versenyképességének és növekedési lehetőségeinek támogatására, valamint egyetértési megállapodást írt alá Pozsonyban hét közép-európai értéktőzsde, köztük a Budapesti Értéktőzsde, valamint az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) a régiós tőkepiacok fejlesztésének céljából.
A Wood & Company vezeti a befektetési szolgáltatók listáját 209,6 milliárd forinttal, majd őt követte a Concorde és az ERSTE – előbbi 191 milliárd forinttal, utóbbi 162,9 milliárd forinttal zárta a hónapot. Az árupiacon 672 millió forint értékben zajlott a kereskedés, amelyet teljes egészében a fenntartható takarmánykukorica tett ki.