BÉT: iránykereséssel indulhat a kereskedés

MTI2024. december 2. 09:20

Iránykereséssel indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), pénteken a BUX 437,87 pontos, 0,56 százalékos csökkenéssel, 77 936,21 ponton zárt.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője hétfői előrejelzésében kiemelte, pénteken folytatódott a profitrealizálás a BÉT-en, hétfőn a kereskedés iránykereséssel indulhat.

Kifejtette, az OTP árfolyama a 21 240 forintos szint alatt zárt, amennyiben tartósan ez alatt marad az árfolyam, a következő támaszok 21 000 forintnál, majd 20 770 forintnál lehetnek. Pénteken az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,05 százalékkal 21 170 forintra erősödött, forgalmuk 13,8 milliárd forintot tett ki.

A Mol visszazárt a korábbi kitörési szint alá, amely 2680 forintnál húzódik, alatta 2650 forintnál van a következő támasz, míg 2700 forintnál ellenállás látható. A Mol árfolyama pénteken 12 forinttal, 0,45 százalékkal 2678 forintra csökkent, 1,5 milliárd forintos forgalomban.

A Richter árfolyama továbbra is lefelé tart, a következő támasz 10 560 forint közelében húzódik. A Richter-papírok árfolyama pénteken 200 forinttal, 1,89 százalékkal 10 400 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,4 milliárd forintot ért el.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Magyar Telekom grafikonján 1253 forintnál látható ellenállás, 1226 forintnál támasz. Pénteken a Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 0,48 százalékkal 1240 forintra esett, forgalma 306,2 millió forint volt.

Célármódosítások érkeztek a hazai blue chipekre. A Santander Biuro Maklerskie a Mol 12 havi célárfolyamát 3500 forintról 3000 forintra csökkentette, az ajánlást felülsúlyozásról semleges-eladásra rontották. A Richter célárfolyamát 12 100 forintról 12 000 forintra csökkentették, az ajánlást szintén felülsúlyozásról semleges-eladásra módosították. Ugyanakkor a Magyar Telekom célárfolyamát 1285 forintról 1454 forintra emelték, az ajánlás változatlanul felülsúlyozás - hívta fel a figyelmet Varga Zoltán.

Címkék:
megtakarítás, otp, mol, magyar telekom, richter, részvények, bux, bét, kereskedés, budapesti tőzsde, budapesti értéktőzsde,