Erre számíthatnak ma a befektetők: nézzük, mibe éri meg beletenni most a pénzünk

MTI2024. október 30. 09:15

Enyhe csökkenéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 102,91 pontos, 0,14 százalékos emelkedéssel, 74 225,68 ponton zárt kedden.

Varga Zoltán kommentárjában közölte, az OTP árfolyama fontos támaszt tesztelt, amely 18 770 forintnál húzódik, alatta 18 600 forintnál látható a következő szint. Kedden az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,53 százalékkal 18 840 forintra csökkent, forgalmuk 5,8 milliárd forintot tett ki.

Hozzátette, hogy a Mol grafikonján a 2 620-2 650 forintnál húzódik most egy meghatározó ellenállás-zóna, amelynek áttörésére lenne szükség az emelkedéshez, míg támasz 2 600 forintnál látható. Az előző nap a Mol 20 forinttal, 0,77 százalékkal, 2 626 forintra erősödött, 640,3 millió forintos forgalomban.

A Richter továbbra is a 30 napos mozgóátlag közelében tartózkodik, amely 10 961 forintnál van jelenleg, ellenállás pedig 11 ezer forintnál húzódik. Kedden a Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,27 százalékkal, 10 980 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

Az elemző szerint a Magyar Telekom ismét kiemelkedett a mezőnyből. Az előző nap a Magyar Telekom árfolyama 16 forinttal, 1,47 százalékkal, 1 102 forintra nőtt, forgalma 540,2 millió forint volt.

Címkék:
megtakarítás, otp, mol, magyar telekom, richter, részvények, bét, budapesti értéktőzsde,