Még nem dőlt el a befektetők sorsa: ezek a kilátások a részvénypiacon mára

MTI2024. október 22. 09:07

Iránykereséssel indulhat a keddi kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

A BÉT részvényindexe, a BUX hétfőn 237,94 pontos, 0,32 százalékos csökkenéssel, 73 990,26 ponton zárt. Varga Zoltán kommentárjában azt írta: a nemzetközi befektetői hangulat is bizonytalan, ezért iránykereséssel kezdhet a budapesti tőzsde. Hozzátette, hogy hétfőn folytatódott a negatív korrekció, a hazai részvényindex a 74 ezer pontos szint közelében járt, mely fontos rövid távú támaszt jelent.

Az elemző szerint biztosra vehető, hogy kedden délután kamattartásról határoz a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, a hangsúly a várható kamatpályával kapcsolatos üzeneteken lehet. Az elemző jelezte: a vezető részvények közül az OTP meghatározó támaszhoz ért, mely 18 770 forintnál húzódik, letörése esetén 18 700 közelében lehet a következő megálló. Az OTP-részvények ára hétfőn 145 forinttal, 0,77 százalékkal 18 785 forintra csökkent.

A Mol jegyzése a 30 napos mozgóátlag felett zárt hétfőn, mely jelenleg 2646 forintnál jelent támaszt, a következő ellenállás 2 660 forintnál található. A Mol 12 forinttal, 0,45 százalékkal 2 656 forintra erősödött hétfőn.

A Richter jegyzése támasz alá esett, így a 30 napos mozgóátlag már ellenállást képez 10 920 forintnál, a következő támasz az 50 napos átlag 10 784 forintnál. A Richter-papírok árfolyama hétfőn 110 forinttal, 1 százalékkal 10 850 forintra esett.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Magyar Telekom ismét emelkedni tudott, ellenállás 1100 forintnál, míg támasz 1053 forintnál látható a grafikonján - írta az elemző. A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 0,93 százalékkal 1 084 forintra nőtt a hétfői kereskedésben.

Címkék:
megtakarítás, otp, mol, magyar telekom, richter, bux, bét, magyar részvények, budapesti értéktőzsde,