BÉT: iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemző szerint

MTI2024. október 7. 08:50

Iránykereséssel, enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint. A BUX 761,95 pontos, 1,05 százalékos emelkedéssel 73 411,75 ponton zárt pénteken.

Varga Zoltán kommentárjában közölte, a vezető részvények közül az OTP árfolyamában 18 340 és 18 500 forint között húzódik támasz, míg 18 770 forintnál az első rövid távú ellenállás, ezt követően a 19 000-19 100 forintos tartomány jelent akadályt. Pénteken az OTP-részvények ára 200 forinttal, 1,09 százalékkal 18 550 forintra nőtt, forgalmuk 4,0 milliárd forintot tett ki.

Hozzátette, hogy a Mol továbbra is a május óta tartó csökkenő trendvonalat próbálja áttörni, egyelőre sikertelenül, jelenleg 2660 forintnál húzódik az ellenállás, míg 2600 forintnál támasz található. Pénteken a Mol 28 forinttal, 1,07 százalékkal 2644 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban. A Richter a 30 napos mozgóátlagról pattant fel, amely 10 780 forint közelében jelent fontos támaszt, ellenállás 11 ezer forintnál látható. Pénteken a Richter-papírok árfolyama 140 forinttal, 1,3 százalékkal 10 910 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.

Az elemző szerint a Magyar Telekom grafikonján 1046 forintnál, majd 1060 forintnál húzódnak fontos ellenállási szintek, míg támasz 1000 forintnál látható. Pénteken a Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 0,97 százalékkal 1046 forintra emelkedett, forgalma 441,4 millió forint volt.

Címkék:
otp, mol, magyar telekom, részvény, richter, részvények, bét, kereskedés, elemző, budapesti értéktőzsde,