BÉT: csökkenéssel zárt a BUX, ma csak egy papírral lehetett tollasodni

Pénzcentrum2024. augusztus 13. 18:01

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 519,6 pontos, 0,72 százalékos csökkenéssel, 71 832,47 ponton zárt kedden.  

A részvénypiac forgalma 7,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője a nemzetközi hangulat alakulásával magyarázta a csökkenést. Az Egyesült Államokban a kedden megjelent termelői árindex a kamatok csökkenését vetítheti előre, így a nyugati tőzsdék általában jó napot zártak - mondta Czibere Ákos, aki szerint emiatt a befektetők egy része a BÉT részvényei helyett más piacokra összpontosít. A magyar tőzsde tehát gyengébben teljesített az európai átlagnál, a kereskedés az ilyenkor szokásos módon eseménytelenül alakult - tette hozzá.

A Mol 16 forinttal, 0,58 százalékkal 2764 forintra erősödött, 923,7 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 295 forinttal, 1,64 százalékkal 17 675 forintra csökkent, forgalmuk 5,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 0,56 százalékkal 1066 forintra esett, forgalma 158,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,38 százalékkal 10 350 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el. A BUMIX 6670,18 ponton zárt kedden, ez 79,66 pontos, 1,18 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

 
Címkék:
otp, mol, magyar telekom, richter, részvények, bux, bét, budapesti értéktőzsde,