MTI • 2024. július 26. 09:16
Iránykereséssel nyithat pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 418,78 pontos, 0,57 százalékos csökkenéssel 72 745,29 ponton zárt csütörtökön.
Varga Zoltán azt írta, hogy a kereskedés kisebb elmozdulásokkal, iránykereséssel indulhat. A BUX következő támasza a 72 500 pont közelében húzódik. A vezető részvények közül a Richter visszatesztelte a 9 855 forintos támaszt, majd felfelé indult, így továbbra is kedvező a technikai kép, a következő fontos ellenállás 10 ezer forintnál látható.
A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9 940 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el csütörtökön.
Az OTP viszont tovább korrigált lefelé, támaszok 18 340 forintnál, majd 18 ezer forintnál húzódnak. Az OTP-részvények ára csütörtökön 245 forinttal, 1,32 százalékkal 18 360 forintra esett, forgalmuk 4,8 milliárd forintot tett ki.
A Mol árfolyamában folytatódott a csökkenés, a következő támasz 2800 forintnál található. A Mol 20 forinttal, 0,71 százalékkal 2808 forintra csökkent, 1,1 milliárd forintos forgalomban csütörtökön.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 990 380 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el, havi 139 249 forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál szintén 6,54% a THM, míg a CIB Banknál 6,68%; a Raiffeisen Banknál 6,79%, az Erste Banknál 6,89%, az OTP Banknál pedig 7,84%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Magyar Telekom jegyzése egy fontos támasz közelében fordult, és az 1 100 forintos ellenállás felé vette az irányt, melyre a pénteki kereskedésben érdemes figyelni. A Magyar Telekom árfolyama az előző napon 22 forinttal, 2,05 százalékkal 1096 forintra erősödött, forgalma 455,5 millió forint volt.