Súlyos érmehiány miatt meglepő felhívást tett közzé a pénzügyminisztérium: a kallódó apró elköltésére biztatják a lakosságot Belgiumban

MTI2024. július 8. 13:40

Pénzérméik elköltésére biztatja a Belgiumban élőket az ország pénzügyminisztériuma, a tárca szerint ugyanis egyre több eladó kerül bajba, ha készpénzes vásárlásnál aprót kell visszaadnia. A közösségi médiában "Költsd el az apród!" szlogennel meghirdetett kampánnyal mások mellett a kiskereskedelemben dolgozókat kívánják segíteni.

Belgiumban még mindig több mint 4,2 milliárd pénzérme van forgalomban, értékük meghaladja a másfél milliárd eurót, és ezen belül becslések szerint akár 200 millió pénzérme heverhet az emberek otthonaiban vagy pénztárcáiban elfeledve.

A pénzügyi tárca a VRT belga hírcsatorna közlése szerint kiemelte, hogy az érmék felhalmozása többletköltségeket is okoz, mert ahhoz, hogy elegendő érme maradjon forgalomban, újak verésére van szükség, ez pedig kiadásokkal jár: ha a nem használt érmék csupán két százaléka visszakerül a forgalomba, évente máris ötmillió eurót (1,9 milliárd forint) lehet megspórolni a pénzverési költségeken.

Aláhúzták azt is, hogy az érmék verése, illetve szállítása a környezetet is károsítja az így felszabaduló szén-dioxid miatt. Az érméket jótékonysági szervezetek gyűjtik, valamint a bankokban be lehet őket váltani papírpénzre is.

Címkék:
pénz, készpénz, euró, európa, megtakarítás, érme, érmék, belgium,