Semleges hetet zártak a befektetők: stagnáltak a részvények a tőzsdén

MTI2024. július 7. 18:03

Csökkenő forgalom mellett minimálisan emelkedett a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX pénteken 72 132,83 ponton zárt, 0,05 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.     

A részvénypiac forgalma a héten 41,43 milliárd forint volt az előző heti 72,15 milliárd forint után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek. Hétfőn a BUX 193,44 pontos, 0,27 százalékos emelkedéssel, 72 288,23 pontos történelmi csúccsal zárt a kedvező nemzetközi hangulat hatására. Kedden viszont a nemzetközi részvényindexekkel együtt gyengült a budapesti is, a BUX 832,23 pontos, 1,15 százalékos csökkenéssel, 71 456 ponton fejezte be a kereskedést.

Szerdán alulteljesítő volt a budapesti tőzsde az európai piacokhoz képest, bár 282,76 pontos, 0,4 százalékos emelkedéssel, 71 738,76 ponton zárt a BUX. Csütörtökön ugyanakkor felülteljesített a magyar tőzsde az európai börzékhez képest, a BUX 613,11 pontos, 0,85 százalékos emelkedéssel 72 351,87 ponton, ismét történelmi csúcson zárt. A nemzetközi hangulatot követve a hetet kisebb csökkenéssel zárta a hazai részvényindex, pénteken a BUX 219,04 pontos, 0,3 százalékos csökkenéssel, 72 132,83 ponton fejezte be a kereskedést.

Az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójában kiemelte, hogy az OTP folytatta a sajátrészvény-vásárlásokat, a hétfői kereskedésben 41 025, kedden 62 271, szerdán 35 329, csütörtökön 36 291 darab saját részvényt vett a társaság.

A héten a vezető részvények közül a Mol árfolyama 1,95 százalékkal emelkedett, a papír pénteken 2 934 forinton zárt, heti forgalma 6,75 milliárd forint volt.

A Richter a héten 1,15 százalékkal erősödött, a részvény pénteken 9 690 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 5,4 milliárd forintot tett ki.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 1044 forinton zárt pénteken, a részvény forgalma 1,72 milliárd forintot ért el a héten.

Az OTP részvények árfolyama a héten 1,94 százalékkal csökkent, pénteken a papír 17 970 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 24,8 milliárd forint volt.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 6566,22 ponton zárt, ami 77,42 ponttal, 1,19 százalékkal magasabb az előző hetinél.

Címkék:
megtakarítás, otp, mol, magyar telekom, richter, részvények, bét, budapesti értéktőzsde,