Őrületes akciókat robbantott július első hetén az Aldi, Lidl, Penny: tömegek rohanhatják meg a diszkontokat

Borbándi Dániel2024. július 4. 16:00

Dübörögnek a balatoni low-budget nyaralások, a nyári gyerektáborok és a hétvégi családi programok. A nagy áruházak slágertermékei ezen a héten a kirándulók alapfelszerelései.

Nyakig gázolunk a nyárban és a hőség egyre elviselhetetlenebb. Ám a legmelegebb évszak nemcsak a hűsölésről és a tengerparti napozásról szól – a legelszántabb kempingezőket ugyanis még a nagy meleg sem tántoríthatja el egy hétvégi kikapcsolódástól. Sőt, nyugodtan mondhatjuk: ez a tevékenység éppúgy jelenthet egy könnyed hétvégi kalandot a fák árnyékában, mint próbatételt akár extrém körülmények között. Szerencsére a héten a LIDL, a TESCO és a PENNY is több olyan eszközt kínál, amely egy hétvégi családi kempingezés elengedhetetlen kelléke lehet.

És ha már itt tartunk, pont a napokban szedtünk össze néhány olyan tavat, amely egyrészt remek üdülőhelyként szolgál a nyáron, másrészt viszont kiterjedt parttal és kempingtáborral is rendelkezik, ezért akár egy sátrazás, akár egy faházas hétvége létező opció lehet a kirándulók számára. Ráadásul nemrég írtuk meg, hogy sokaknál a kempingezés lett a kimondott nyaralóhelyek alternatívája: a horror árak miatt a magyarok sokszor a balatoni idejüket is kempingekben megszállva töltik.

Így, hogy a hosszabb nyári szabadságok, a legfontosabb gyerektáborok vagy erdei iskolák időpontja is nagyjából július elejére tehető, nyugodtan mondhatjuk: kezdetét vette a kemping-szezon. Ebben a cikkben a héten akciósan elérhető kemping-felszereléseket és kiegészítőket (az élelmiszereket is beleértve) kutattuk fel a legnagyobb magyar üzletláncoknál.

Hűtőtáska

A nyári melegben elengedhetetlen egy jó hűtőtáska, amely frissen tartja az ételeket és italokat. A LIDL-ben mindössze 2000 Ft-ot kell kifizetni az akciózott hűtőtáskáért, amely opcionálisan 22x25x12 vagy 14x34x12 cm méretű. Beépített, fagyasztható hűtőgél tartja hidegen a benne tárolt ételeket és italokat. Ugyanez a termék a rivális TESCO-ban triplaennyibe kerül (klubkártyával csak dupla), ám a mérete is észrevehetően nagyobb. A PENNY-ben a közepes méret közepes árú, 4200 Ft, ám egyedül ők kínálnak belőle hátizsák-verziót is.

Túrahátizsák

Mondanunk sem kell, egy jó hátizsák még a legegyszerűbb kirándulásoknak is az alapfeltétele. Elengedhetetlen, hogy kényelmesen elférjen minden cuccunk a táskánkban, hiszen sok esetben tényleg csak arra hagyatkozhatunk, amit magunkkal vittünk. Szóval ha épp aktuálissá válik régi kiránduló hátizsákunk pótlása, miért ne újíthatnánk be egyet például a PENNY-ből? A 30 literes, sokzsebes hátizsák klubkártya nélkül 5000 Ft, klubkártyával viszont csak 4000 forintba kerül.

És bármilyen furcsa, de ezzel el is mondtunk mindent: A PENNY ezen a héten a nagy áruházak közül monopóliumot élvez túrahátizsák-piacon, a TESCO-ban jelenleg csak PES-hátizsák elérhető, míg a LIDL-ben  nem szerepel hátizsák az akciós kínálatban.

Kemping kiegészítők

És nem csak az "előző kört" nyerte a PENNY, ugyanis a konszolidáltabb túrázók számára kitalált strandsátor is egyedül náluk elérhető, amely 4000 forintért vásárolható meg, igaz, klubkártyával már potom 3000-ért is.

Ám a maradék kiegészítőket a TESCO-ból kell beszereznünk, ahol elérhető háromlábú összecsukható kempingszék 2800 illetve 1900 Ft-ért, valamint kempingasztalt is találunk 6000 vagy 4100 forint ellenében, klubkártya meglététől függően.

Az ALDI-ban vasárnaptól lesz elérhető többféle hálózsák is választható színben, 10 000 forintért, valamint összecsukható túrabotot is találunk a kínálatukban akciósan, egy párat 7000 Ft-ért lehet hazavinni, ráadásul a termékre három év jótállás is vonatkozik. Végül, a német üzletláncnál elérhető klasszikus kempingfelszerelés is, úgy mint: zsebkés, multifunkciós szerszám 11 különböző, beépített eszközzel, vagy kempingevőeszközök. 

Kerékpár kiegészítők

A kerékpározás vonzó opció lehet a családok számára, így meglehet, nekik az odajutás is fontos szempont. Ilyenkor előfordulhat, hogy hirtelen ötlettől vezérelve köteleződnek el a biciklitúra mellett, így indokolt lehet ellenőrizni a járművek műszaki állapotát, és pótolni az esetlegesen hiányzó bringás kiegészítőket. Ezen a téren LIDL a legjobb (és az egyetlen) választás, hiszen egész csomó kerékpáros kiegészítőt kínálnak ezen a héten akciósan, úgy mint bukósisakot (5555 Ft), sportszemüveget (4000 Ft), kerékpárnyerget (3000 Ft), vagy bicajra való LED-es lámpát (6000 Ft).

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 583 438 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el,  havi 137 058 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,76%; a Raiffeisen Banknál 7,00%, az Erste Banknál szintúgy 7,00%, az OTP Banknál pedig 8,16%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Étkezés és kiegészítők

Hogy ne csak a szállás, hanem az étkezés is kellően autentikus körülmények között maradjon, a tábortűz mellé érdemes lehet megfontolni a grillezésre alkalmas élelmiszerek valamelyikét, akár hozzá tartoz eszközökkel.

A TESCO kínálatában a grill sajt, kolbász- és gomba meglehetősen borsos áron kaphatók, még kedvezményekkel sem lehet 1000 Ft alatti terméket kifogni, de van, ami 3000 Ft-nál is többe kerül. Ez azt jelenti, hogy termékeikkel inkább a kertben sütögetőkre gondoltak ezen a héten, és nem azokra, akik a hátizsákjukban keresik a helyet annak, amit magukkal szeretnének vinni. Ám a papírtálca és papír evőeszközök beszerzése, amennyiben fogyóban van, indokolt és olcsó megoldás lehet a TESCO-ból.

Ellenben az AUCHAN akciósan 699 Ft-ért korrekt grillkolbász csomagot kínál BBQ, magyaros, jalapeno vagy lime-chili ízben. Elérhető továbbá hozzá való hot-dog kifli és hamburgerzsemle, szintén akciós áron. És hogy hiánytalan legyen az élmény, érdemes a SPAR-ba is benézni, mert ott a héten milyen saját márkás ragut és mártást 20%-os kedvezménnyel lehet megvásárolni.

Kiegészítők tekintetében élen jár az ALDI, hiszen náluk kapható grill-sütőtálca csomag 3500 forintért, amelyet méreténél fogva könnyedén magával vihet az utazó.

Ha pedig valaki elkötelezte magát a hűtőtáska mellett, akkor a SPAR-ból a legérdemesebb betárazni néhány csomag sört, hiszen az üzleteikben most akciós a Dreher, a Gösser, a Borsodi, a Kőbányai és a Peroni is, sőt a Zipfer-t brutális kedvezménnyel lehet megvásárolni, mert minden második termékre 72%-os kedvezmény érvényes.

Összességében, ha valaki rövid távpn kirándulást tervez, és nem akarja túlgondolni, érdemes lehet megfontolni ezeket a termékeket, kiváltképp a használati tárgyakat, hiszen egyértelműen szezonális termékekről van szó, amelyek az én más szakaszában nem biztos, hogy felbukkannak az áruházak polcain, ráadásul a professzionális boltoknál valószínűleg olcsóbban is hozzájuk lehet jutni.

Ha fontos, hogy a leghamarabb hozzájuss a legjobb akciós termékekhez, keresd fel a Pénzcentrum akciós újságfigyelőjét, amely egy helyen gyűjti össze az összes létező áruház aktuálisan kedvező ajánlatait.

 

Címkék:
Tesco, akció, aldi, bolt, lidl, penny, hipermarket, auchan, kemping, áruház, túra, kirándulás,