Milliókat érő bélyegeket is rejthetnek a magyar otthonok: bármelyik hagyatékban ott lapulhat egy?

Az 1970-es évekre Magyarországon csaknem negyed millió regisztrált tagja volt a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének (MABÉOSZ). Ez a tömeg azonban egy hatalmilag felduzzasztott embermennyiség volt, ám nagy részük soha nem volt igazi bélyeggyűjtő. Akkoriban az emberek ugyanis el voltak zárva mindenféle befektetési lehetőségtől, és elhitték azt a propagandát, hogy a bélyeg az nemzeti érték, és valamikor komoly értékkel fog bírni.

Olyan pilótajátékhoz hasonlított a rendszer, ami ma büntetnek. Nem csoda, hogy ezek a tömegek nagyot csalódtak abban, amit bélyegbe fektettek, mert az 50-es, 60-as, 70-es években több 100 ezer példányban kibocsátott magyar postabélyegek használatlanul ma is elfeledve hevernek a padlásokon, poros helyiségekben. Mivel likvidálhatóságuk csekély, ezek értékük inkább eszmei, mint valóságos

- mondta el a Pénzcentrumnak adott interjújában Szücs Károly bélyeggyűjtő, a MABÉOSZ jelenlegi ügyvezetője, aki szerint Magyarországon az igazi gyűjtők száma mindig is 10-50 ezer fő közé volt becsülhető, viszont ez sosem jelentett egy kizárólag dúsgazdag kört.

Szücs Károly szerint a legkisebb befektetéssel is meg lehet találni a hasznos, kellemes, sőt sokszor anyagilag is megtérülő szórakozást, időtöltést a bélyeggyűjtésben. A gyűjtésnek tehát egyáltalán nem feltétele az, hogy valaki gazdag legyen. Hiszen a bélyeggyűjtésnek igen sokféle szintje van, és a társadalom teljes egészét átöleli, minden szociális mikroközösségben megtalálhatók a gyűjtők.

Sőt ha valaki szétnéz a lakásában, biztos, hogy egy sereg bélyeget talál, olyat is, amire nem is gondol, hogy nála is fellelhető

- vélekedett az ügyvezető.

Gyöngy a sárban

Igaz, hogy az elfeledve megbúvó gyűjteményekben nem igazán valószínű, hogy kincsre bukkanunk, egy rendkívül kicsi lehetőség persze mindig fennáll.

Ám mielőtt a bélyegekről, mint befektetési lehetőségről beszélgetnénk, a szakember szerint érdemes tisztázni, hogy "az igazi filatélia nem arról szól, hogy megveszem a postától a legfrissebb bélyegeket, berakom a gyűjteményembe, és nézegetem. Nem csak szórakozásból, hanem anyagi szempontból is annak van igazán értelme, ha egy időszak nyomdatechnikai, vagy a bélyeghasználati jellemzőit, a bélyegen ábrázolt témát korlenyomatként kezelve a gyűjtő megpróbálhat rávilágítani valamilyen fontos vagy érdekes társadalmi, szociális, gazdasági, politikai jelenségre, ha a gyűjteményét ezek valamelyikére építi fel. Ez már nem pusztán bélyeggyűjtés, hanem egyfajta elhivatottságból folytatott filatéliai kutatómunka, melynek végterméke egy-egy valóban magas szellemi és anyagi értékű kiállításra érett gyűjtemény, szakcikk, vagy akár könyv is lehet."

Érdemes azzal is tisztában lenni, hogy amíg a modern postai újdonságok megvásárlása általában nem teremt érdemi többletértéket, addig elsősorban a klasszikus bélyegkiadások közt értékes ritkaságok találhatók. Ezek jellemzően minden ország első egy, két, három bélyegkiadásai - túlnyomórészt 19. századi - közt fordulnak elő. Akkoriban ugyanis a példányszámok kisebbek voltak, magas volt a megsemmisülési arány is, mivel eleinte még kevés volt a gyűjtő. Ezért találhatók ebben az időszakban gyakrabban igazán nagy, ma már csak néhány példányban létező ritkaságok.

Ezeknek a megvásárlása majd később eladása pedig ma is lényegesen magasabb hozamot hozhat, mint sok más befektetés, mert kellő hozzáértéssel való vásárlás esetén az ár hosszabb távú jelentős emelkedésére nagy biztonsággal számítani lehet.

Mennyit érnek a bélyegek?

Fontos ökölszabály például a bélyegeknél, hogy az árat nem csak a ritkaság határozza meg, hanem ennél is fontosabb tényező a kereslet. Így, mint mindenütt máshol, amit nem keres senki, az egyszerűen értéktelenné válik. Magyarország egyik legritkább postabélyege például egy piros háromkrajcáros bélyeg, ez pedig egyben a legkívánatosabb is, mivel csak az érte legtöbbet fizetni hajlandó gyűjtők juthatnak hozzá, a jelenlegi forgalmi értéke az adott példány minőségi állapotától erősen függően 20 millió forint körül van.

De például szintén kifejezetten értékes az 1867-es első magyar bélyegkiadás legmagasabb címlete, az 50 krajcáros, ami levélen felhasználva árveréseken 4-10 millió forintos leütési árakat elérhet el.  Ám, ahogy korábban írtuk, az értéket sokkal inkább a kereslet, mint a ritkaság határozza meg. És mivel a bélyeggyűjtésnek rengeteg ága van, ezért előfordulhatnak torzulások. A legtöbben például postabélyeget gyűjtenek, így az itt előforduló ritkaságok kifejezetten magas árakat érnek el.

Ehhez képest viszont az illetékbélyegekért már nem rajonganak annyian. Pedig van egy olyan magyar bélyegünk, amelyből jelenleg csak három fennmaradt példányról tudni. Ez a legritkábbnak tudott olyan állami bélyegkiadásunk, ami nem egy változat vagy tévnyomat, hanem saját főszámot kapott a magyar bélyegek katalógusában. Ez egy fél krajcár értékben hivatalosan kibocsátott zöld okmánybélyeg magyar vízjelű papíron 1876-ból.

Ám, „csak” egy illetékbélyegről van szó, és ezeket a postabélyegekhez képest legalább egy nagyságrenddel kevesebben gyűjtik mindenütt a világon. Aminek pedig értelemszerű a következménye a nagyságrendekkel alacsonyabb keresleti potenciál. Így pedig a valamivel több példányban létező, előbb említett „piros 3 krajcáros” árának töredékért, akár néhány százezer forintos áron is hozzá lehet jutni az 1876-os félkrajcároshoz, ehhez az egyébként darabszámát tekintve legnagyobb bélyegritkaságunkhoz.

Persze csak ki kell várni, amikor a meglevő három példány valamelyike piacra kerül, ami természetesen rendkívül ritkán fordul elő, olyannyira, hogy közben évtizedek is eltelhetnek

- tájákoztatott Szűcs Károly. Érdemes ezen felül azt is tudni, hogy a hagyományos bélyeggyűjtés mellett mondhatni új „gyűjtési szakágak” is kialakultak. Ezeknek egyik, bár manapság talán legnépszerűbb ága az előbb említett postatörténeti gyűjtés, ami a küldemények tarifális ritkaságaira, a feladási helyre, vagy desztinációra fókuszál, és ezekben keresi az érdekességeket.

Az ilyen, úgynevezett teljes küldemények értékét nem pusztán a levélen lévő használt bélyegek adják. Az érdekesség maga a boríték, vagy a postai levelezőlap, hogy az milyen épségben maradt fenn, honnan hova ment, és milyen tarifával, milyen kombinációjú bélyegek vannak rajta. És hogy melyek a ritka és értékes, küldeményen fennmaradt bélyegek? Például ilyenek az országok első kiadásai, jellemzően a magas címletek, vagy ha a küldeményt a bélyegek érvényességének első napján adták fel, aminek szintén filatéliai jelentősége és ritkaságértéke van.

Ugyancsak nagy népszerűségnek örvend manapság a tematikus bélyeggyűjtés is. Az ilyen gyűjtemények a bélyeg által ábrázolt kép és a mögötte lévő üzenet, grafikai és politikai üzenet, a társadalomra jellemző jelenségre hívják fel a figyelmet. Ez az azonos témájú bélyegek felkutatását és megszerzését jelenti, amelyekből nem kis műveltséggel és kreativitással varázslatosan szép és érdekes gyűjtemények építhetők.

Láttam például egy ilyet a szélről. El tudnák képzelni, ha nem látják? A szél mindenütt jelen van az életünkben, hasznosítjuk is, jó és rossz hatásai vannak, szélerőmű, viharkárok… Ez volt a téma öt kereten kifejtve, úgy hogy egy kereten 16 lap volt tele a széllel kapcsolatos bélyegekkel és magyarázatokkal. Az eredményt igazán művészi, szinte képzőművészeti szintű alkotásnak láttam

- számolt be a gyűjtés e formájáról Szücs Károly.

Lehet otthon elfeledett dobozokban értékes bélyegre bukkanni?

Szűcs Károly szerint ez rendkívül ritkán, de előfordulhat. Az igazán értékes bélyegekért ugyanis a gyűjtő valamikor komoly anyagi áldozatot hozott. Az ilyen bélyegeket tartalmazó gyűjtemény pedig megbecsült, és gondosan megőrzött, szakszerűen tárolt állapotban van, amiről a családnak és az örökösöknek is szinte biztosan tudomása van.

Rendkívül értékes hagyatéki darab lehet például egy 1951-es lila blokkpár, amit a hivatalos tájékoztatás szerint 1060 példányban adtak kis és elsősorban ajándékba adták az II. világháború után először rendezett országos bélyegkiállításra. Ez egy korábbi blokksor más színben, lilában nyomott új kiadása („egyébként nagyon szép is” – tette hozzá a gyűjtő). A pár egyik darabja fogazott, a másik fogazatlan, és modern volta ellenére a katalógusértéke a ritkaság és keresettség miatt kimagasló,

800 ezer forint, és árveréseken el is szokott kelni, kifogástalan állapotban akár 500-600 ezer forintért is.

Van még persze jó néhány értékes, más magyar ritkaság is. Például egy híres tévnyomat, az 5000 Koronás úgynevezett fordított Madonna. Ennek az az érdekessége, hogy egy kör alakú keretben a bélyeg közepén a Madonna a kis Jézussal fordítva látható. 1923-ban ugyanis a nyomás halványabb zöld színű második menetében nem vették észre, hogy az egyik ívet fordítva helyezték a nyomdagépbe. Az egyetlen ilyen, eredetileg 100 bélyeget tartalmazó ív bélyegeinek csak mintegy fele maradt fenn.

A bélyeg katalógusértéke bélyegzetten 4 millió forint, postatisztán pedig ennél 50%-kal több.

Szücs Károly szerint az ilyen ritka bélyegek gyakran a a katalógusérték közelében kelnek el, míg a könnyebben megszerezhető bélyegeknél gyűjtők közti cserékben a katalógusérték 10-40 százaléka az irányadó.

Már ha a bélyeg jó állapotban van. Ez az, amit azok, akik nem gyűjtenek, nehezen értenek meg. Ha egy bélyeg szakadt, piszkos, sérült, akkor gyakorlatilag értéktelen, mert ilyen állapotban nem célszerű egy gyűjteményt elrontani vele

- hangsúlyozta a gyűjtő, aki azt is kiemelte, hogy esetenként nem sérült, hanem gyártási hibás darabok viszont még is többet érhetnek, de a jó állapot ez esetben is követelmény. Az értékük pedig függ a gyártási hiba mértékétől, feltűnőségétől és keresettségétől. Ha például több menetben nyomják a bélyeget, a klasszikus kiadásoknál tipikus a két kép egymáshoz képesti kisebb-nagyobb elcsúszása. Egy látványos elcsúszás akár többszörös árkülönbséget is jelenthet, miközben az általános jelenségként előforduló kisebbeknek gyakorlatilag nincs jelentősége.

Ezen felül keresettek a postai kibocsátás zavaraiból származó különlegességek is. Az elmúlt évtizedekben is volt párszor olyan bélyegkiadás, amit valamilyen tévedés miatt a Magyar Posta a forgalomba hozatalt követően visszavonni kényszerült. Például amikor összecserélődött felirat, egy sorozaton belül a mérges kígyó és egy sikló képe alatt. Az ilyen modern különlegességek ritkábbak a többinél, de mivel fennmaradt belőlük, a piacon csak néhány 10 ezer forintos nagyságrendű az értékük .

Bélyeggyűjtés a gyakorlatban

Szücs Károly azt javasolja, hogy aki el akar kezdeni bélyeget gyűjteni, az keressen maga mellé társakat, csatlakozzon valamilyen bélyegkörhöz. Illetve, ha tényleg komolyan gondolja a dolgot, akkor ássa bele magát a szakirodalomba is. Az ügyvezető javaslata szerint induláskor, ha már sikerült valamilyen érdeklődésének megfelelő témát kiválasztani, érdemes megvenni egy már valamilyen formában létező gyűjteményt, és azt fejleszteni.

Néhány százezer forinttal már be lehet szállni, ennyiért már kapni olyan gyűjteményeket, amiket érdemes fejleszteni. Nulláról indulni viszont nem sok értelme van. Persze egy komolyabb gyűjteményben már rengeteg tudás, évtizedes munka és pénz van. Azokat nem lehet százezrekért megvenni. Egy versenyen díjazott, például aranyérmes gyűjtemény 20 milliós értéket is képviselhet. És ezen felül pedig a határ tulajdonképp a csillagos ég

- magyarázta Szücs Károly. A magyar bélyegek közül például a Szent Grálnak számító 1867-es piros színű 3 krajcárosért ("Kőbánya" bélyegzéssel ellátott, teljes postai küldeményen fennmaradt tévnyomatok)

Svájcban 2005-ben (!) valaki 100 millió (!) forint feletti értékű svájci frankot fizetett.

Még szerencse, hogy a másik, ugyanígy fennmaradt példányt 1997-ben a Magyar Posta és a Magyar Fejlesztési Bank vásárolta meg, akkor 38 millió forintos leütési áron (az árverési jutalékkal közel 42 milliót fizettek érte). Így ez a kifejezett ritkaság a mai napig is látható a nagyközönség számára Budapesten, a Hársfa utcai Bélyegmúzeumban. Szücs Károly szerint manapság ez a darab ma már az utolsó vételárának akár a többszörösét is érheti.

Azt azonban a szakember szerint látni kell, hogy a „vérbeli” gyűjtők inkább csak veszik, és veszik a bélyegeket, de ritkán adnak el belőle. A MABÉOSZ ügyvezetője például beszélt arról, hogy a szervezetüknél kezdetektől fogva folyamatosan működik hagyatéki tanácsadás. Erről a honlapjuk gyakori kérdések közt található információ, és előzetes egyeztetést követően bárki behozhat egy-egy örökölt gyűjteményt.

Kincsre bukkanni ilyenkor elméletileg ugyan lehet, de nagy összegekre ilyenkor eleve nem szabad számítani átlagos esetben. Tudtával ezen az egyébként rendszeresen folyó tanácsadáson az utóbbi évtizedben még nem fordult elő olyan eset, hogy kincs rejlett volna egy olyan hagyatékban, amit nem tudatosan, igazi gyűjtök kezeltek, és hagytak maguk után. A gyűjtők egyébként sajnos ritkán adnak el teljes gyűjteményt, pedig az értékről nekik volna igazán helytálló ismeretük. Az eladás az örökösökre inkább jellemző, lévén, hogy az ügyvezető becslése szerint a tagságuk átlagos életkora jelenleg 65-70 év körül van.

A családok általában persze tudni szokták, hogyha valamely családtagjuk jelentős anyagi áldozatokat is hozva komolyabban foglalkozik a gyűjtéssel, különösen, ha kifejezetten értékes darabok is lapulnak ezekben az albumokban. Amikor valamiért felhagynak a gyűjtéssel, maguk a gyűjtők azonban náluk jobban tudják, mert még megvannak a kapcsolataik, hogy kihez kell fordulni, és hogy lehet ezeket a tudás hiányában elkerülhetetlen veszteség helyett a megfelelő haszonnal értékesíteni. És itt már, ahogy azt korábban is írtuk, lehetnek igazi kincsek is az adás-vétel tárgyai.

Magyar bélyeggyűjtők

Szücs Károly lapunknak adott interjújában elmondta azt is, hogy eredményeivel a MABÉOSZ kifejezetten jól szerepel a nemzetközi rendezésű bélyegkiállításokon. Felhívta a figyelmet, hogy ennek is köszönhetően, jelentős külső támogatással 50 év után végre jövő április végén HUNFILEX 2022 névvel ismét meg tudnak szervezni egy nagy nemzetközi bélyegkiállítást Budapesten.

Az ügyvezető szerint érdemes a szövetségen keresztül és támogatásával a kiállítások rendszerébe bekapcsolódni. Amikor ugyanis a gyűjtő egy bélyeggyűjteményből kiállítási versenygyűjteményt épít, számára igazából csak akkor alakul ki megelőző gyűjtésének valódi célja és értelme. Ennek során derül ki, hogy milyen szellemi és anyagi értékhez sikerült hozzájutnia, és hogy lehet ezt más számára is élvezetesen és érhetően bemutatni.

Egy kevésbé tudatosan összelapátolt gyűjtemény csak egy egyén visszajelzés nélküli szemléletmódját tükrözheti."Amikor ebből kiállítási gyűjteményt építek, akkor adom át a tudásom, és ezzel nem csak én is tanulok, hanem a gyűjtemény is alakul, fejlődik. Az ember ugyanis ilyenkor kénytelen mindent alaposabban átgondolni ahhoz, hogy más számára is érthető legyen. Nagyon tömörnek és kifejezőnek kell lenni, mert egy kiállításon sok néznivaló van. 5-10 percnél pedig több időt a nézők általában egy gyűjteményre nem tudnak szánni – tehát csak ennyi időnk van megfogni őket valamivel és tudásunk egy kis részét maradandó élménnyé formálni számukra. Egy következő filatéliai szint, amikor már szakcikkeket vagy könyveket írsz, ami a csak néhány napig látható bélyegkiállításokkal szemben már az utókor számára is megmarad - fejtette ki a gyűjtő.

Végeredményben ez egy többféle szinten művelhető, nagyon nagy szórakozás, ami egyúttal különösen kreatív is. Ráadásul mások is tanulhatnak belőle és folytathatják, hiszen az igazi filatéliai kihívás nemcsak megőrzi az értéket, hanem új értéket is teremt

- vallott a gyűjtés öröméről Szücs Károly.