3 hajmeresztő sztori a tomboló inflációról: megismétlődhet a katasztrófa?

Napok alatt duplázódó bolti árak, kétszámjegyű napi inflációs ráta, és totális pénzügyi káosz - ez az elszabadult infláció, a hiperinfláció ismérve, amiből bőven kijutott társadalmunknak a 20. század során. Magyarországon, a társadalom aktív tagjai számára gyakorlatilag ismeretlen a hiperinfláció. Sőt, erős inflációs környezettel is csak azok találkoztak, akik a rendszerváltás időszakát aktív dolgozóként élték át.

Az X generáció fiatalabb tagjai, valamint az Y és Z generációk képviselői közül viszont még senki sem érezte az infláció okozta gazdasági károkat, és az azzal járó pszihikai nyomást. Valószínűleg emiatt, szinte teljesen feledésbe merültek az inflációval kapcsolatos kockázatok kérdései. Egészen napjainkig... Az alábbiakban néhány extrém, ám a valóságban is megesett történetet szeretnénk bemutatni, ami jól rávilágít arra, miért rettegtek elődeink az inflációtól (és hiperinflációtól).

I. Minden idők legmagasabb inflációja

Tetszik vagy sem, ebben a tekintetben Magyarország került be a Guinness-rekordok könyvébe, hiszen a II. Világháború után kialakult totális monetáris -pénzügyi katasztrófát azóta sem tudta még senki túlszárnyalni. A világháború által megtépázott Magyarország gazdasága 1945-re a padlón volt. A náci hatalom végletekig kiszipolyozta az erőforrásokat, a szövetségesek stratégiai bombázásai pedig szinte a földdel tették egyenlővé a hazai gyárakat, termelőegységeket, gazdaságokat. A tőkeállomány több mint 40 százaléka megsemmisült. Ezen felül a békeszerződés számos szankcióval sújtotta az országot.

A Magyar Nemzeti Bank döntéshozói (rossz nyelvek szerint szovjet nyomásra) gigantikus pénznyomtatásba kezdtek, hogy fedezni tudják a költségeket. Ez pedig inflációhoz, majd rövid időn belül hiperinflációhoz vezetett. Naponta több mint 200 százalék volt az infláció mértéke, az árak pedig 15 óránként megduplázódtak. A 13 hónapig tartó gazdasági ámokfutás végül 1946. augusztus elsején ért véget, amikor a pengőt leváltotta a máig használatos magyar forint, de a hiperinfláció megállításához szigorú költségvetési politikára is szükség volt.

II. Az infláció és Róma bukása

Bármennyire is meglepő, a világ első hiperinflációja már a Római Birodalomban lezajlott. Sőt, gazdasági értelemben ez okozta a Római Birodalom bukását.
Az ókori Róma hivatalos fizetőeszköze a Denarius (dénár) volt. Valódi ezüstből készült, fizikailag is létező érme, ami nem csupán társadalmi egyetértés miatt volt értékes. Több, mint 95 százalékos nemesfémtartalma miatt tényleg megérte a névértékét.

Amikor a Római Birodalom gazdasági teljesítménye kezdett alábbhagyni, a vezetők azzal próbálták meg orvosolni a gazdasági kihívást, hogy elkezdték csökkenteni az érmék nemesfémtartalmát, ami inflációt gerjesztett és ezzel megkezdődött az árszínvonal növekedése.

Eközben tombolt a pestis, elfogytak a meghódított területekről elhurcolt tartalékok is, és a bevételnövelés miatt egyre több adót vetettek ki a társadalom tagjaira. Elkerülhetetlenné vált a hiperinfláció kirobbanása, és a birodalom bukása. A hivatalos fizetőeszköz teljesen elértéktelenedett, hiszen a korábbi 95 százalékkal szemben végül mindössze 0,5 százalékra csökkentették a benne lévő ezüst arányát.

III. Az utolsó nagy infláció - Zimbabwei Köztársaság

Zimbabwe gazdasági csődje leginkább azért hajmeresztő, mert csupán néhány éve történt. Mindez pedig azzal a tanulsággal szolgál a 21. század társadalmának, hogy e modern, kiválóan optimalizált, pénzügyileg ellenőrzött világunkban is lehet olyan hibasorozatot elkövetni, ami hiperinflációhoz vezet. Akkor is, ha Zimbabwe pénzügyi fejlettsége fényévekkel a modern országok mögött van, és féktelen inflációra jelenleg semmiféle jel nem mutat sehol a világban.

Zimbabwe 2009-es bukását számos felelőtlen gazdasági döntés előzte meg:

• Erőszakkal vettek el gazdáktól földet és osztották szét a lakosság között (akik parlagon hagyták, nem értve a mezőgazdasághoz).
  

• Temérdek pénzt költött a regnáló vezetés a szomszédos Kongó elleni összecsapásokra is.
  

• Jelentősen megcsappant a lakosság száma, mert sokan elmenekültek.

A végső baklövést ott követte el a vezetés, amikor a fiskális hibákat monetizálni kezdte (pénznyomtatással), ami a hiperinfláció kirobbanása után mintegy 17 hónap alatt teljesen kivéreztette a hivatalos fizetőeszközt. A zimbabwei dollár naponta 98 százalékot inflálódott, az árak pedig 25 óránként megduplázódtak.

Gyakoribb a hiperinfláció, mint gondolnád

A jelenleg erős monetáris rendszerek tükrében a modern befektető könnyen legyinthet a hiperinflációra, hiszen annak esélye a nullához konvergál. Ha azonban jobban szemügyre vesszük a hiperinflációról szóló történeteket, akkor rögtön szembetűnik, hogy a hiperinflációk legtöbbje normál inflációként kezdte, egy erős, egykor megingathatatlannak tűnő és stabil gazdasági környezetben - hívja fel a figyelmet a Pénzcentrumnak írt szakértői cikkében az Aegon Alapkezelő. Hozzátették:

Emlékeztettek arra is, hogy az elmúlt 100 évben ráadásul sokkal több országban következett be hiperinfláció, mint azt a legtöbben gondolnánk. Íme egy lista néhány érintett országról: Grúzia (1992), Argentína (1990), Bolívia (1985), Ausztria (1922), Bulgária (1991), Kongó (1992), Peru (1988), Tajvan (1949), Magyarország (1949), Chile (1973), Észtország (1992), Angola (1997), Brazília (1990), Lengyelország (1990), Örményország (1992), Litvánia (1992), Fülöp-szigetek (1944), Jugoszlávia (1989), Németország (1920).

"Nincs tehát mitől félnünk, de érdemes folyamatosan résen lennünk, és felelősségteljesen reagálni a kisebb inflációs nyomásra is, legyen szó a monetáris politikát folytató szakemberekről vagy egy magánbefektetőről" - figyelmeztettek a szakértők.

További cikkeink a témában: