Bajban a hazai zálogházak: nem lesz miből fizetni?

Pénzcentrum2013. július 4. 08:31

Hivatalosan egyelőre kevéssé látszik, a piaci hírek szerint azonban mind több zálogház kerül nehéz helyzetbe az aranyár zuhanása miatt. Menekülési stratégiával csak töredékük rendelkezik és a pénzintézetek sem elégedettek az üzletággal - olvasható a Napi Gazdaságban.

A napilap cikke szerint felkészületlenül érte az aranyár zuhanása a magyarországi zálogpiac szereplőit, a pénzkölcsönt nyújtó fiókok üzemeltetői mellett a finanszírozó pénzintézetek is egyre nehezebb helyzetbe kerülnek. A lap információi szerint az egyik nagybank ki is vonulna az üzletágból.

A zálogházakat működtető vállalkozások 2011-es adózás előtti eredménye szakértők szerint nagyjából 6 milliárd forint volt (ez nem tartalmazza a bankok által nyújtott kölcsönök utáni eredményt). Az alapprobléma, hogy a zálogházak és bankok érdekei ellentétesek, hiszen előbbiek a pénzintézeti források felhasználásával a piaci versenyben nagyobb kockázatot is hajlandóak voltak vállalni.

A PSZÁF ugyanakkor egyelőre nem tapasztalja, hogy a szektorbeli szereplők (akár saját jogon, tulajdonosként, akár nagybankok által refinanszírozott pénzügyi vállalkozásként vagy pénzügyi intézmény függő ügynökeiként) érzékelhető számban kérelmeznék tevékenységi engedélyeik visszavonását, de az aktivitás csökkenését sem.

A felügyelet a napilappal azt közölte, hosszabb ideje a leginkább nyereségesnek ez a terület számít. A pénzügyi vállalkozások kivonulása a refinanszírozásból ugyanakkor a válság kezdete óta folyamatos, a zálogüzletág refinanszírozásából való teljes kihátrálásról azonban nincs információ.

JÓL JÖNNE 2,7 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 699 918 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 53 004 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 12,86%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 53 149 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A napilap úgy tudja, hogy, a legnagyobb szolgáltatók 10-20 milliárd forinttal is tartozhatnak a hitelintézeteknek.

 

Címkék:
arany, zálogház,