Fű alatt már most brutális leépítések mennek Magyarországon: tízezrek munkahelye veszélyben?

Pénzcentrum2024. december 4. 08:31

Már zajlanak a leépítések a magyarországi gyárakban, csak nem látványosan - mondta László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke. Mint kifejtette: olyan cégeknél, ahol korábban folyamatosan toboroztak, mára létszámstopot vezettek be. A legtöbb munkáltató arról beszél: nemigen látják a jövőt.

A Volkswagen-csoport Németországban közel 120 ezer embert foglalkoztató munkavállalói sztrájkba léptek, amely a visszaeső európai autóipar egyik látványos következménye. A válság hatásai Magyarországot is elérték: László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke szerint több iparág – például a mezőgazdasági, élelmiszer-ipari és építőipari gépgyártás – hasonló kihívásokkal küzd.

Olyan cégeknél, ahol korábban folyamatosan toboroztak, tavaly ősszel már létszámstopot vezettek be. Idén év elején nem hosszabbították meg a határozott idejű szerződéseket, és az év közepére odáig jutottak, hogy különböző módszerekkel elkezdték leépíteni a munkaerőt – mondta László Zoltán az InfoRádiónak.

Mint kifejtette: az egyik módszer, hogy a korábbiaknál szigorúbb munkaalkalmassági orvosi vizsgálatoknak vetették alá a dolgozókat, és akár magas vérnyomás miatt is felmentették őket a munkavégzés alól. Aggasztónak látja, hogy a legtöbb cégnél arról számolnak be, nem nagyon látják a jövőt.

Nem borús jövőkép van, hanem egyáltalán nincsen jövőkép. Pontos számokat nem kapunk a munkáltatóktól, és hivatalos elérhető adatok nem látszanak, de amit mi látunk a magunk környezetében, az bizony egy jelentős számnak tűnik. Valószínűnek látjuk, hogy a két évvel ezelőtt foglalkoztatottakhoz képest már 8-10 százalékkal kevesebben dolgoznak ezekben az iparágakban. Pillanatnyilag a lehetőségek közül sokkal nagyobb az esélye annak, hogy a jövő év első felében nagy létszámban váljanak meg a munkatársaktól, és bár ezt nagyon nem szeretnénk, semmi nincs, ami ennek ellenkezőjét mutatná

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

- fogalmazott az alelnök.

 

Címkék:
hrcentrum, szakszervezet, leépítés, autóipar, ipar, jövőkép, szakszervezetek, gyárak,