Sorra kerülnek utcára a magyar akkugyárak dolgozói: jövőre még rosszabb lehet a helyzet?

Pénzcentrum2024. október 28. 08:44

Több száz munkahely szűnt meg a hazai akkugyárakban az utóbbi hónapokban. Sőt, a munkaerő-közvetítőn keresztül foglalkoztatott dolgozókkal együtt a megszűnt álláshelyek száma inkább több ezerre tehető az akkuiparban.

Több száz munkahely szűnt meg a hazai akkugyárakban az utóbbi hónapokban a Telex szerint. Mint a cégnyilvántartási adatokból kiderült: a tavaszi csúcs óta a Samsungnál több mint kétszázzal, míg az SK két cégénél több mint háromszázzal csökkent az alkalmazotti létszám, ami előbbinél 6, utóbbinál 8 százalékos létszámcsökkenést jelent. Ugyanakkor a még építkező és a működést előkészítő CATL-be továbbra is veszik fel a dolgozókat. A lap szerint a munkaerő-közvetítőn keresztül foglalkoztatott dolgozókkal együtt a megszűnt álláshelyek száma inkább több ezerre tehető az akkuiparban.

A két nagy cég közül a Samsung nem reagált a kérdésekre, az SK viszont azt közölte, valóban "ideiglenes csökkenés regisztrálható" a munkavállalói létszámban a 2024-es évben, mivel a korábban kölcsönzött munkaerő egy része már nem dolgozik náluk. Kiemelték, további jelentős elbocsátásokra vagy csoportos létszámleépítésre sem került sor. "Emellett azon munkatársaink egy részét, akik korábban az SK On Hungary dolgozói voltak, jelenleg a komáromi SK Battery Manufacturingben alkalmazzuk" - azaz áthelyezték a munkaerőt, de a lap megjegyzi, hogy mindkét cégben csökkent a létszám. Az SK megjegyezte, hogy az elektromosautó-ipar pillanatnyi lelassulására nem trendként, hanem egy ciklikus folyamat átmeneti szakaszaként tekint, ezért igyekeznek megtartani a dolgozókat.

Székely Tamás, az SK üzemeiben jelen lévő Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke megerősítette, hogy csökkent a dolgozói létszám. Ő is olyan híreket kap az iparágból, hogy a vállalatok most alacsony kapacitáson működve várakoznak, amíg ismét több rendelést kapnak az autógyáraktól. Azonban kérdéses, meddig tart ez a hozzáállás, mivel januárban várhatóan több mint 10 százalékkal nő a minimálbér, ami a valamivel magasabb bérszintet kínáló akkumulátorgyárakat is fizetésemelésre kényszerítheti.

Címkék:
hrcentrum, gyár, akkumulátor, elbocsátás, munkaerő-kölcsönzés, munkaerő, munkaerőpiac, dolgozók, létszám, gyártás, munkaerő megtartás,