Agyad eldobod! Ennyit visz haza egy magyar eladó Svédországban kezdőként, csak pörögnek a milliók

Pénzcentrum2024. október 22. 14:31

„Mennyit keresek az Apple-nél?” – teszi fel a kérdést egy tiktokker saját videójában, melyből kiderül, hogy Svédországban közel 1,8 millió forintot is meg lehet keresni az általa említett munkakörökben.

Az Apple-nél korábban betöltött munkahelyéről vallott egy tiktokker, aki Svédországban dolgozott a cégnél. A videóból kiderül, hogy eladó pozícióról, pontosabban pozíciókról van szó, ezeknél azonban ugyanannyi a kezdőfizetés.

A videós elmondja, hogy az órabére 185 és 370 svéd korona, vagyis nagyjából 6 500 és 13 ezer forint között mozgott annak függvényében, hogy mikor dolgozott (délután, hétvégén stb.).

Főleg azon múlt, hogy például délután dolgoztam-e, vagy pedig hétvégén akkor észszerűen sokkal többet fizetnek. Főként itt Svédországban, ahol eladó pozícióban dupla fizetés jár hétvégenként. És hogy ez havi bérben mennyit takar, hát úgy számoljuk ki nagyjából. Én egy középbérrel fogok számolni, azaz a minimum és a maximumnak pontosan a közepével, ami 277,5 korona. Ha ezt beszorzom az átlagos havi óraszámmal, ami úgy nagyjából 180 óra, akkor ez 49 950 svéd koronára jön ki. Azaz mai árfolyamon számítva nagyjából 1 millió 750 ezer forint egy hónapban.

A videós hozzáteszi, hogy ő csak félállásban dolgozott az Apple-nél, amivel nagyjából havi 800 ezer forintot keresett, tehát a fenti számítás nagyjából megállja a helyét. További fontos tudnivaló azonban, hogy ez bruttó érték – az adók levonása után úgy 1 millió 350 ezer forintot kapnánk kézhez a videós szerint. Ezzel azonban még nincs vége:

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 583 438 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el,  havi 137 058 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,76%; a Raiffeisen Banknál 7,00%, az Erste Banknál szintúgy 7,00%, az OTP Banknál pedig 8,16%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Viszont azt hozzá kell tennem, hogy Svédországban visszakapod áprilisban az adónak a nagy részét mivel általában itt mindenki többlet adózik, és amit az állam nem költ rád, azt utána visszaadja neked. És mielőtt bárkinek bármilyen kérdése lenne ezzel kapcsolatban, ebből Stockholmban Svédország fővárosában nagyon kényelmesen meg lehet élni.

Címkék:
apple, eladó, svédország, korona, tiktok,