Óriási toborzási hullám indulhat Magyarországon: rengeteg melósnak nyílhat út az álomfizu felé

Pénzcentrum2024. október 21. 20:02

Nógrád vármegye kivételével az ország egész területén nőtt az álláshirdetésekre érkezett jelentkezések száma 2024 harmadik negyedében az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb emelkedés Somogy, Fejér és Zala vármegyékben volt megfigyelhető. Ezzel párhuzamosan az elérhető állások száma kis mértékben, de folyamatosan csökkent továbbra is – derül ki a Profession.hu idei harmadik negyedéves jelentéséből.  

Magyarországon összesen 6,9%-kal több jelentkezést adtak le a munkakeresők a Profession.hu felületén aktivált álláshirdetésekre 2024 harmadik negyedévében, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A vizsgált három hónap során a betöltésre váró, nyitott pozíciók száma pedig 2%-kal csökkent a leglátogatottabb hazai állásportálon.

Egy vármegye kivételével mindenhol aktívabbak a munkakeresők, mint tavaly

Nógrád vármegye (-27,2%) kivételével az ország egész területén nőtt a nyitott állásokra érkezett jelentkezések száma, legnagyobb arányban Somogy (38,5%), Fejér (34,2%) és Zala (32,1%) vármegyékben. A három legintenzívebb munkavállalói aktivitást magáénak tudó terület után szorosan következik a többi, szintén 20% fölötti jelentkezésszám növekedést elérő vármegye: Csongrád-Csanád (29%), Jász-Nagykun-Szolnok (28,9%), Győr-Moson-Sopron (28,3%), Vas (24,4%), Veszprém (23,7%), Borsod-Abaúj-Zemplén (23,6%), Pest (22,7%), Bács-Kiskun (21,8%), valamint Hajdú-Bihar (20,9%).

A legkisebb növekedést Békés vármegyében mérte a Profession.hu, ahol 2,5%-kal haladta meg a jelentkezések száma az előző év azonos időszakában elért eredményt.

Az álláskeresők érdeklődése a leginkább a cégvezetés, menedzsment és a HR, munkaügy kategóriákban nőtt

Az álláskeresők által preferált szakmák sorrendje átrendeződött: országos szinten 40,6%-kal több pályázatot küldtek be most a cégvezetés, menedzsment kategóriában elérhető lehetőségekre, mint egy évvel korábban.

Szintén kétszámjegyű emelkedés volt a HR, munkaügy (24,1%), a vendéglátás, hotel, idegenforgalom (21,4%), a gyártás, termelés (20,3%), az üzleti támogató központok (20%), a jog, jogi tanácsadás (18,9%), az IT programozás, fejlesztés (15,2%), a fizikai, segéd, betanított munka (14,1%), a szakmunka (13,2%), az ügyfélszolgálat, vevőszolgálat (10,3%), valamint az IT üzemeltetés, telekommunikáció (10,2%) területén meghirdetett pozíciókra is – ez utóbbi az előző negyedévben még az első helyen szerepelt

A legnagyobb csökkenés a mezőgazdaság, környezet területére jelentkezők arányában látható (-36,3%).

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Több pályázatot adtak le a munkakeresők a meghirdetett állásokra, mint tavaly ilyenkor

Az ország egész területén átlagosan 2%-kal csökkent a feladott álláshirdetések száma 2024 harmadik negyedévében az előző év azonos periódusához képest. A legnagyobb mértékben Nógrád vármegyében (-26,8%) lassult le a toborzás intenzitása, de szintén kétszámjegyű csökkenés történt Borsod-Abaúj-Zemplén (-16,3%), Győr-Moson-Sopron (-13,9%), Veszprém (-12,8%), valamint

Komárom-Esztergom (-12,6%) és Fejér vármegyében is (-11,3%). A legjelentősebb növekedés pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg (11,53%), Hajdú-Bihar (25,6%) és Békés (35,9%) vármegyékben látható.

A munkavállalók kilátásait tekintve elmondható, hogy júliustól a mezőgazdaság, környezet területén elhelyezkedni vágyók lehetőségei szűkültek be elsősorban, ahol a tavaly tapasztaltakhoz képest 26,6%-kal kevesebb nyitott pozíció került ki most az álláspiacra. Kétszámjeggyel csökkent még a mérnök, valamint az IT üzemeltetés, telekommunikáció és az IT programozás, fejlesztés kategóriák kínálata is.

Kiugró munkaerőigény tapasztalható azonban a vendéglátó szektorban, ahova országos szinten 65,3%-kal több szakembert kerestek ez idő alatt, mint tavaly ilyenkor. Ehhez az átlaghoz elsősorban a Pest vármegyében és a fővárosban felélénkült munkaerőfelvétel járult hozzá, ahol a legtöbb hirdetést aktiválták a kategóriában, Budapesten 65,6%-kal nőtt, míg Pest vármegyében közel megduplázódott a betöltésre váró pozíciók száma. Békés vármegyében a bank, biztosítás, bróker területen dolgozóknak háromszor annyi állást hirdettek meg, mint tavaly ilyenkor és szinte azonos volt a helyzet Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg területén is. Nógrád vármegyében pedig a szakmunkásokra nőtt egyedül a kereslet.

Címkék:
munkaerő, munkaerőpiac, profession, vármegye, nógrád,