Megjött a feketeleves: jövőre sem kaphatnak fizetésemelést ezek a magyar dolgozók

Pénzcentrum2024. október 17. 09:44

Jövőre is kimaradhatnak az érdemi fizetésemelésből a rendvédelmi igazgatásban dolgozók. Helyzetük rendezését a költségvetés teherbíró képességétől tették függővé - írja a 24.hu.

A rendvédelmi igazgatásban dolgozók jövőre sem számíthatnak jelentős fizetésemelésre, annak ellenére, hogy keresetük már most is rendkívül alacsony. A helyzetük javítása a költségvetés teherbíró képességétől függ.

Bár a Belügyminisztérium saját bevallása szerint kiemelten fontosnak tartja a rendvédelmi alkalmazottak bérezésének javítását, Pintér Sándor belügyminiszter olyan törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek, amely nem garantál érdemi illetményemelést a következő évre.

A belügyi salátatörvény részeként benyújtott új bértábla szerint 2025-ben is csak az illetménysávok felső határát emelnék, míg az alsó határ változatlan maradna. Ez az idei tapasztalatok alapján azt sugallja, hogy általános béremelés helyett csak egyedi esetekben lehet számítani fizetésnövekedésre.

A minisztérium is elismeri, hogy az új illetménytábla nem jelent automatikus béremelési kötelezettséget. A javaslat indoklásában ez áll: "Indokolt a rendvédelmi igazgatási alkalmazottak illetménye felső korlátjának módosítása (a felső határok 14 százalékos megemelésével). A módosítás illetményemelési kötelezettséggel nem jár, ugyanakkor a rendvédelmi szerv költségvetési lehetőségének függvényében megteremti a lehetőséget az illetmény emelésére."

A rendvédelmi alkalmazottak bérhelyzete már több mint két éve stagnál, az elszabadult infláció ellenére sem kaptak fizetésemelést. A Belügyminisztérium korábban úgy nyilatkozott, hogy "a béremelés kérdése folyamatosan napirenden van, azt a költségvetés teherbíró képessége határozza meg".

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az érintettek egy rövid ideig reménykedtek a helyzetük javulásában, amikor egy "béremelés" tárgyú körlevelet kaptak, amelyhez egy Excel-táblázatot is csatoltak. Ebben a személyes adataik és jelenlegi bruttó bérük mellett egy "javasolt bér" oszlop is szerepelt, amit azonban a feletteseknek kellett kitölteniük. A most benyújtott törvényjavaslat azonban lehűtötte a várakozásokat.

Jelenleg a rendvédelmi alkalmazottak átlagos bruttó illetménye 437 ezer forint, ami 200 ezer forinttal marad el a Központi Statisztikai Hivatal által mért országos bruttó átlagkeresettől. Az új illetménytábla szerint még a felsőfokú munkakörökben is lesznek olyan kategóriák, ahol minden fizetési fokozat alsó határa megegyezik a garantált minimálbérrel.

Címkék:
béremelés, költségvetés, rendvédelem, dolgozók, alkalmazott, belügyminisztérium, bruttó, alkalmazottak, béremelés 2020,