Pénzcentrum • 2024. október 11. 15:16
A munkaadók többsége bizakodó a jövő évvel kapcsolatban, gazdasági stabilizálódásra számítanak, és a vállalat létszámát tekintve is többen kalkulálnak bővüléssel, mint ahányan csökkenéssel. Minden második cég tervez béremelést, a cafeteria keretösszegét pedig minden ötödik emelné jövőre – mutat rá egy friss felmérés.
Közel 500 cég válaszai alapján készítette el a Profession.hu legújabb felmérését, amelyben a munkáltatók jövő évi várakozásait, bérfejlesztési és toborzási terveit vizsgálta. Az elmúlt kilenc hónap során igazolódni látszik a munkáltatók év eleji bizakodó prognózisa 2024-re vonatkozóan, ugyanis idén is több munkahelyen volt végül bérfejlesztés (74%), mint ahányan azt előzetesen tervezték (53%). A fizetésemelések mértéke azonban a korábbinál alacsonyabb lett: végül több olyan cég is 5-9% között tartotta, akik korábban ennél magasabb összeggel kalkuláltak. Az átlag emelés az év elején mért 11,7%-os terv helyett így 11%-on realizálódott.
Minden második munkáltató számol jövőre béremeléssel
Az év vége közeledtével a vállalatok már javában készülnek 2025-re, tervezésüket pedig ismét az óvatosság jellemzi, azonban ezzel együtt is minden második válaszadó (53%) nyilatkozott úgy, hogy jövőre emel a fizetéseken, de az idei évre tervezetthez képest alacsonyabb, átlagosan 9,5%-os emelésben gondolkodnak. Az elmúlt három évben megfigyelhető tendencia, hogy az előzetes prognózisokhoz képest végül több vállalat fejleszt a béreken.
„A munkaadók béremelési terveit és a 2025-re várt 2,5%-3,5% közötti inflációs előrejelzéseket figyelembe véve jövőre reálbér emelkedéssel számolhat a munkavállalók jelentős része” – magyarázta Tüzes Imre, a Profession.hu üzletfejlesztési igazgatója. „Sok alkalmazott számára jó hír, hogy a fizetésemelés többségében (76%) a vállalat egészét érinti majd a jelenlegi tervek szerint, nem csak bizonyos pozíciókat vagy divíziókat.”
Az átlagosnál alacsonyabb a bérfejlesztést tervezők aránya az államigazgatásban működők körében, míg a külföldi magántulajdonban lévő vállalatok esetében többen terveznek bérfejlesztést, de az átlagosnál kisebb mértékű összeget jeleznek előre (7,8%).
JÓL JÖNNE 2,8 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 809 920 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 62 728 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 12,86%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 62 824 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A tényleges 2025-ös béremelések feltételei
„A jövő évi tényleges bérfejlesztéseket leginkább a cégek teljesítménye fogja meghatározni” – mondta Tüzes Imre. „A jelenlegi elképzeléseket nagyban befolyásolhatja idő közben a megélhetési költségek alakulása, valamint az, hogy mennyire kényszerülnek majd rá a munkaadók a fizetések növelésére a munkaerő megtartása céljából” – tette hozzá a szakember.
A cégek közel fele (45%) biztosít a dolgozóinak béren kívüli juttatást is, amely az 1 milliárd forint feletti árbevételű társaságok esetében jellemzőbb (59%). Ahol van cafeteria, leggyakoribb esetben (25%) havi 21-30 ezer forint közötti összeget jelent a fizetésen felül, és közel ilyen elterjedt (21%), hogy ez az összeg meghaladja a 81 ezer forintot is. Ennek keretösszegét jelenleg minden ötödik vállalat tervezi megemelni jövőre, átlagosan 13%-kal; csökkenteni mindössze a válaszadók 2%-ánál tervezik.