Megszólalt a kormány a családi pótlék "emeléséről": döntöttek, itt áll feketén-fehéren

Pénzcentrum2024. július 3. 10:03

A Kulturális és Innovációs Minisztérium szerint nem azért dolgoznak egyre többen GYES, illetve GYED mellett, mert semmire sem elég a támogatások összege, hanem azért mert ezen támogatások célja szerintük épp az, hogy elősegítsék a munka és a családi élet közötti egyensúly megteremtését, illete a kisgyermekes szülők munka világába történő mihamarabbi visszatérését.

Mint arról nemrég megjelent, „Fabatkát sem ér a GYED, GYES, családi pótlék 2024-ben: egyre több anyuka kénytelen ezt bevállalni” című cikkünkben beszámoltunk, soha nem dolgoztak annyian GYES, illetve GYED mellett Magyarországon, mint tavaly. Előbbiek száma több mint negyedével emelkedett 2018 óta.

A statisztikai hivatal szerint 2023-ban hozzávetőleg 28 700 szülőnek folyósítottak GYES-t és munkabért is, miközben a korábbi években 24-26 ezer fő volt ez a szám. A GYED esetében kb. 41 500 olyan munkavállaló volt a tavalyi évben, aki az ellátás mellé munkabért is kapott - ez 2018-hoz képest 27 százalékkal nőtt.

A cikkünkben foglalt, a KSH adataira épülő megállapítások kapcsán – egy apró módosításon túl – hosszas állásfoglalást küldött lapunk számára a Kulturális és Innovációs Minisztérium. Mint kommentárjukban fogalmaznak, hangsúlyozzák, hogy az alanyi jogon járó pénzbeli családtámogatási ellátások - anyasági támogatás, családi pótlék, gyermekgondozást segítő ellátás (GYES), gyermeknevelési támogatás (GYET) - célja a gyermeknevelés költségeihez való állami hozzájárulás.

Ugyanakkor a KIM annotációjában kiemeli, hogy ezen ellátások nem a gyermeknevelés költségeit hivatottak átvállalni, hanem kiegészítésül szolgálnak ahhoz, hogy a munkavállalás és a gyermeknevelés egyensúlya megvalósulhasson. „A gyermekeket nevelő szülők anyagi biztonságát, a gyermeknevelés költségeit alapvetően a munkajövedelem és nem a segélyszerű ellátások tudják hosszú távon biztosítani” – teszik hozzá.

A kisgyermekes szülők munka világába történő mihamarabbi visszatérése, a munka és a családi élet közötti egyensúly elősegítése érdekében számos intézkedés történt az utóbbi években. A 2014-től bevezetett GYED Extrának köszönhetően a kisgyermekes családok akkor is jól járnak, ha újabb gyermek vállalása mellett döntenek, és akkor is, ha a munkaerőpiacra való visszatérést választják

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

fogalmaznak. A Minisztérium meglátása szerint "ez tehát azt jelenti, hogy az édesanya, vagy az édesapa a csecsemőgondozási díj (CSED) lejártát követően a gyermek kettő, ikergyermekek esetén három éves koráig a GYED folyósítása mellett - amennyiben visszatér a munka világába - fizetésben is részesül, amely anyagi biztonságot jelenthet a gyermeket vállaló családok számára." Hozzáteszik:

Az ellátásból a családok érvényesíthetik a családi adó- és járulékkedvezményt, sőt a 25 év alatti szülők, illetve a 30 év alatti édesanyák a személyi-jövedelemadó mentesség lehetőségével is élhetnek.  Az egyensúly további megteremtését hivatott biztosítani a Kormány bölcsődefejlesztési programja is.

 

Címkék:
gyed, családi pótlék, családi adókedvezmény, gyes, munka, gyed extra, családi, pótlék, ellátás, gyermeknevelés, családok, szülők, gyed extra törvény, gyed extra összege,