Történelmi rekord: az elmúlt 35 évben nem volt olyan kevés regisztrált álláskereső, mint júniusban

Pénzcentrum2024. július 2. 21:03

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2024. júniusában rekord alacsony szintre csökkent a regisztrált álláskeresők száma, a regiszterben jelenleg mindössze 222,8 ezren szerepelnek, ami a rendszerváltás óta mért legalacsonyabb júniusi adat. Ez 2023 júniusához képest közel 1,5 ezer fős, a megelőző hónaphoz viszonyítva pedig több mint 3 ezer fős csökkenést jelent - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.

Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár az adatokat értékelve kiemelte: miközben a regisztrált álláskeresők száma történelmi mélyponton van, addig a gazdaságilag aktívak száma egy év alatt mintegy 70 ezer fővel nőtt, vagyis a munkaerőpiacra lépők szinte azonnal el is tudnak helyezkedni.

Az államtitkár hangsúlyozta, a kormány célja, hogy a mintegy 300 ezer fős hazai munkaerőpiaci tartalék mozgósításával tovább emelje az aktivitást, ezáltal pedig a 20-64 évesek körében a jelenlegi 81-ről 85 százalékra növelje a foglalkoztatottságot. Ennek érdekében tavasszal a kormány több uniós finanszírozású programot is elindított.

Az Ifjúsági Garancia Plusz program segítségével, ami a 30 év alatti álláskereső és inaktív fiatalok munkához jutását segíti, eddig már több mint 4 ezren tértek vissza a munka világába. A 30 év felettieket támogató program segítségével pedig - mellyel az idősebbek is részesülhetnek bértámogatásban, lakhatási-, illetve utazási térítésekben - már több mint 2 500 álláskeresőnek sikerült elhelyezkedni. Emellett az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával megvalósuló GINOP plusz 3.2.1 kiemelt projekt keretében munkahelyi képzéseket ösztönző támogatásra nyújthatnak be kérelmet a munkáltatók, melynek határideje további három hónappal, szeptember végéig meghosszabbításra került.

Címkék:
kormány, álláskeresés, munkanélküliség, álláskereső, államtitkár,