Bérrobbanást hozhat 2024: már a diákmunkások átlagos órabére is 2000 forint fölé kúszhat

Pénzcentrum2024. május 29. 14:32

A Meló-Diák hálózatában 1 772 forint volt az átlagos órabér 2023-ban, ami az előző évi 1 470 forinthoz képest 17 százalékos emelkedést jelent – olvasható a szervezet közleményében. Az évközi adatok – a decemberre „előrehozott” minimálbér-emelés miatt – a szokásostól eltérő mintázatot mutatnak. A minimális órabér decemberben emelkedett 1 334 forintról 1 534 forintra, és ezt követtek diákórabérek is: a hálózatban az országos átlag 2023 utolsó hónapjában 1 894 forint volt, ami az előző hónaphoz képest 7, az év elejéhez viszonyítva 12 százalékos emelkedést jelent. Év/év alapon decemberben átlagosan közel 26 százalékos volt a növekedés, ebben azonban két minimálbér-emelés hatása is megjelenik – jegyezte meg a Kott Zoltán elnök-vezérigazgató.

A diákoknak kifizetett órabérek régiónként eltérőek: míg az Alföldön 1 640, Dél-Magyarországon pedig 1 750 forint, addig Észak-Dunántúlon 1 850, Budapesten és Pest megyében pedig 1 950 forint környékén mozgott az átlag órabér 2023-ban, az év végén pedig Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Fejér és Zala vármegyében, valamint a fővárosban és Pest vármegyében már 2023 végén 2 000 forint fölött volt az átlag órabér. Kott Zoltán arra számít, hogy 2024-ben a diákok órabére országos átlagban is meg fogja haladni a 2 000 forintot.

Az iskolaszövetkezet adataiból az is kiderül, hogy a diák munkavállalók aktivitása 2023-ban újra megközelítette a COVID előtti szinteket. A fővárosban például 2019-ben összesen közel 2,7 millió órát dolgoztak a diákok a szövetkezetnél, 2020-ban ez a szám 2 millió alá csökkent, majd növekedésnek indult, és tavaly már újra meghaladta a 2,6 milliót. A szervezet elnökének prognózisa szerint idén nyáron hazánkban összesen nagyjából 120 ezer diák fog dolgozni, közülük mintegy 90 ezren iskolaszövetkezeti keretben.

A diákmunka egyre kevésbé idényjellegű, a diákok jelentős része már nem csupán a nyári hónapokban, de az év többi részében is rendszeresen vállal munkát, amiben szerepet játszhat a megélhetés költségeinek emelkedése is. Az ifjú munkavállalóknak a szövetkezet vezetője azt tanácsolja, hogy már jóval a tervezett munkába állás előtt tájékozódjanak a lehetőségekről – így nem maradnak le a legjobb ajánlatokról, és elegendő idejük marad a szükséges adminisztráció intézésére is.

Címkék:
diákmunka, iskolaszövetkezet, diák, diákok, átlag, órabér,