Döntött a bíróság: óriási csapás ez temérdek munkavállalónak, sokan mégis dörzsölik a tenyerük

Decemberi jogerős ítéletében nem minősítette munkaviszonnyá az ételfutárkodást a Kúria. A legfelsőbb bírósági fórum szerint ugyanis a munkaviszonyhoz szükséges széles körű utasítási és ellenőrzési jog nem állt fenn, hiszen például a bíróság elé vitt esetben a futár visszautasíthatta az adott munkát, valamint nem volt hierarchikus kapcsolat és egymástól való függőség sem. (A Kúria döntésének részletei a „Háttér: ezért döntött így a Kúria” részben olvashatóak.) Dr. Somlóvári Zsófia, a Kapolyi Ügyvédi Iroda munkajogi szakértője szerint azért különösen fontos az ügyben hozott döntés, mert a magyar munkaügyi bíróságok ilyen jellemzők alapján tudták korábban a rejtett munkaviszonyt átminősíteni, a Kúria állásfoglalása után azonban hasonló tényállás esetén a jövőben erre nem kerülhet sor.

A munkajogi szakértő szerint a platformmunkavégzés új terület, amelyben keveredik a munkajogi és a vállalkozásalapú foglalkoztatás. Az ételfutárok például egy applikáción keresztül vállalják a feladatot, a foglalkoztató által meghatározott arculati elemeket használva azonban már „önálló” vállalkozói minőségben dolgoznak. A szakértő ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy az ételfutárok és a hozzájuk hasonló munkát végzők sok esetben jelentős mértékben függenek munkaadójuktól, mégsem élveznek védelmet velük szemben. Ez a foglalkoztatási forma a szakirodalomban az egyik elterjedt nézet szerint lényegében munkaviszony megkerülésével létrejött foglalkoztatásnak minősül: egyes rendszerek kihasználják, hogy sokan saját akaratukból, például a kollégákkal való verseny miatt rendszeres munkát végeznek, valójában akár magasabb óraszámban is, mint amennyit a munkajogi szabályok megengednének.

Az ügyvédi iroda szakértője ennek ellenére úgy véli, hogy még abban az esetben sem szükségszerű valamennyi foglalkoztatási formát kivonni a megbízási/vállalkozási jellegű jogviszonyok ernyője alól, ha annak akár csak kisebb része is hasonlít a munkaviszonyra, mivel az a foglalkoztatottak választási lehetőségét is csökkentené. Inkább egy olyan védelmi háló kialakítására lenne szükség, ami kezeli az erőfölényben lévő nagyvállalatok és az egyéni vállalkozók közötti egyenlőtlenséget. Ilyen lehet például a meghatározott minimum óradíj is, vagy egy „köztes” kategória létrehozása, amely értékeli a felek egymással szembeni erőfölényét. Kevesen vitatják ugyanis, hogy ilyen esetben az önfoglalkoztatottnak nincs reális alkupozíciója a nagyvállalati megbízóval szemben, tehát például nem tudja a szolgáltatás árát megemelni. Ráadásul kollektív igényérvényesítésre sincs mód, miután szakszervezetet csak a munkavállalók alapíthatnak – hiába dolgoznak tömegesen az adott megbízónak, lényegében ugyanolyan konstrukcióban.

Háttér: ezért döntött így a Kúria

A Kúria a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvényre (továbbiakban Mt.) hivatkozva hozta meg döntését. Az ügy kapcsán azt kellett vizsgálnia, hogy fennállt-e a munkavégzés helyére, idejére, módjára is kiterjedő széleskörű utasítási, illetve ellenőrzési jog, ami a munkavállaló és a munkáltató között az alá- és fölérendeltségi viszonyt igazolná – emlékeztet rá az ügyvédi iroda ügyvédje. A Kúria azonban úgy találta, hogy a jelen esetben értékelt körülmények együttesen sem minősülnek olyan minősítő jegyeknek, ami alapján megállapítható lehetne a munkajogviszony:

• Az Mt. szerint nem minősül széleskörű munkáltatói utasításnak az a körülmény, hogy a foglalkoztató bizonyos körben felügyeli, meghatározza a futárok feladatainak teljesítési módját (pl. arculati elem viselése), valamint, hogy 75 másodpercen belül fuvarelfogadást vár el tőlük, hiszen, ha a futár nem vállalja a feladatot, nem kötelező a munkát elvégeznie.
• Bár a megbízó nincs megfosztva az utasítás jogosultságától még vállalkozási szerződés esetén sem, jelen esetben az utasítás nem terjedt ki a munkavégzés minden fázisára, elemére. A futár egy applikáción keresztül kapta meg a feladatokat, ami önmagában nem igazolja az alá-fölérendeltséget. Emellett a futár maga döntötte el, hogy vállal-e és mennyi aktív időtartamot, maga osztotta be idejét, amikor feladatokat vállalt, és ezt senki nem ellenőrizte és nem kérte számon. Dr. Somlóvári Zsófia szerint egyébként a magyar munkajog nem ismer olyan munkaviszony-típust, amelynél a foglalkoztatás óraszáma kizárólag a munkavállaló igényeihez igazodna, vagyis nincs egy – akár munkaidőkeretben – teljesítendő fix munkaidő (rugalmas munkaidő esetén sem).
• A Kúria álláspontja szerint tartozásigazolásként a kiszállítás megtörténtének ellenőrzése szolgált.
• A munkajogviszony ellen további ellenérv, hogy hiányzott a szervezetben történő munkavégzési elem, nem volt hierarchikus kapcsolat vagy egymástól való függőség, ami a munkaviszony minősítő eleme lehetne.
• A megbízó a teljesítések alapján kéthetente számolt el a futárral, a díjazás pedig részben az elvállalt és teljesített feladatokért járó díjat, részben óradíjat is tartalmazott, ugyanakkor a díjazás a felek által nem volt sem fixált, sem maximalizált. A Kúria ezt a rendszeres díjazást sem minősítette olyan jegynek, amely alapján a munkajogviszony megállapítható lenne, hiszen a tartós megbízási jellegű jogviszonyokban is gyakori a rendszeres díjazás. Ilyen például a folyamatosan teljesítendő számlákra és a szolgáltatásért cserébe megfizetett, minden hónapban esedékes fix díjazás is.
• Végezetül a futár saját eszközeivel végezte a tevékenységet, a feladatok ellátáshoz feltétlenül szükséges erőforrásokat döntően nem a megbízó biztosította.