Pénzcentrum • 2015. július 15. 06:04
Ugyan a legelmaradottabb hazai kistérségekben tengődőkhöz képest "dőzsölnek" a leggazdagabb régiókban élő magyarok, Nyugat-európai életszínvonalról esetükben sem beszélhetünk.
Nemrég megjelent, "Ők a legszegényebb magyarok: ennyiből élnek" c. cikkünkben bemutattuk a legsanyarúbb sorsú magyar kistérségeket. Az összesítés szerint a legrosszabb helyzetben a Bodrogközi kistérségben élők vannak; itt évente mindössze 395 ezer forint jut egyetlen lakosra, tehát átlagosan ennyiből kell megélniük fejenként az itt élő gyerekeknek, munkakorú felnőtteknek és a nyugdíjasoknak.
Ezúttal azonban arra voltunk kíváncsiak, hol, milyen körülmények között élnek a leggazdagabb magyarok. Ehhez ismét az Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszer (TEIR) statisztikáit vettük górcső alá. A leggazdagabb kistérségek toplistáját pedig az egy lakosra jutó összes nettó jövedelem alapján állítottuk össze.
A statisztikákból egyértelműen kiderült, hogy a leggazdagabb magyar településeken élők "dőzsölnek"; hozzávetőlegesen háromszor magasabb az egy lakosra jutó összes nettó jövedelem a legleszakadtabb régiókban mérthez képest. Ráadásul a munkanélküliségi ráta is jóval alacsonyabb; gyakorlatilag 3 százalék körül mozog, míg a legszegényebb régiókban bőven 10 százalék körüli a mutató (van, ahol 17 százalékos a munkanélküliség). De nézzük a leggazdagabb kistérségek toplistáját.
5. Székesfehérvári kistérség
- Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 921 013 Ft/év/fő
- Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 1 885 929 Ft/év/fő
- Munkanélküliség: 4,2%
4. Pilisvörösvári kistérség
- Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 939 035 Ft/év/fő
- Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 173 987 Ft/év/fő
- Munkanélküliség: 2,7%
3. Győri kistérség
- Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 941 561 Ft/év/fő
- Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 1 928 380 Ft/év/fő
- Munkanélküliség: 2,8%
2. Dunakeszi kistérség
- Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 005 924 Ft/év/fő
- Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 205 710 Ft/év/fő
- Munkanélküliség: 3%
1. Budaörsi kistérség
- Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 022 900 Ft/év/fő
- Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 361 857 Ft/év/fő
- Munkanélküliség: 2,8%
Hétszeres különbség...
A komoly jövedelmi egyenlőtlenségeket egyébként a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) legfrissebb adatai is alátámasztják. E szerint a legszegényebb és a leggazdagabb 10 százalék jövedelme közötti különbség 7,2-szeres Magyarországon, amely még úgy is hatalmas eltérés, hogy Cséfalvay Zoltán szerint
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A visegrádi országok közül Csehországban és Szlovákiában alacsonyabb, Lengyelországban viszont kissé nagyobb a felső és az alsó réteg közötti jövedelmi különbség, mint hazánkban. A jövedelmi olló az OECD-országok közül Dániában, Szlovéniában és Csehországban a legkisebb, Mexikóban, Chilében és az Egyesült Államokban a legnagyobb.
A Pénzcentrum által megkérdezett szakértő szerint ugyanakkor a jövedelmi különbség nem ad valós képet a társadalom anyagi helyzetéről. Ezt az is jól mutatja, hogy a hazai OECD-mutató például nagyon hasonló a németekéhez, pedig a két ország esetében hasonló életszínvonalról aligha beszélhetünk.