Kertészek, recepciósok lehetnek a Malév egykori pilótái

Magyar Hírlap2012. június 22. 09:08

Biztosra vehető, hogy a Malév egykori dolgozók nem kapják meg a teljes járandóságukat - írja a Magyar Hírlap.

A lap úgy tudja, a Malév dolgozói­nak teljes követelése meghaladja a hatmilliárd forintot, ám ennek csak a töredékére van fedezet.

A cég dolgozóinak maradéktalan kifizetése - még a Bérgarancia-alap bevonása ellenére - sem teljesül. (Az alap összege személyenként legfeljebb bruttó egymillió-tizenháromezer forint, miközben van, akinek a ledolgozott évei után nyolc-tíz millió forint járna).

Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter képviselői kérdésre adott válaszában jelezte, a kormány mindent megtesz - a jogszabályok adta lehetőségeken belül -, hogy a dolgozók újból munkához jussanak. A Magyar Hírlap szerint valóban számos pilótának ajánlottak a Munkaügyi Hivatal munkatársai állást. A pilóták válogathattak szállodaportási, recep­ciós- és kertészállás-ajánlatok között.

Címkék: