Átalakul a cafetéria, a nagy nyertes a Magyar Posta leányvállalata lehet

Magyar Nemzet2011. október 20. 09:40

Egy év múlva az állam határozhatná meg, mely társaságok állíthatják ki a hidegétel-utalványokat. A béren felüli juttatási rendszer átalakításának nagy nyertes a Posta Paletta lehet - írja a Magyar Nemzet.

A lap szerint a legnagyobb utalványforgalmazók tevékenységének is véget vethet, ha a parlament változtatás nélkül hagyja jóvá a 2012. évi költségvetési törvényjavaslatnak ezt a részét. Az évi közel 390 milliárd forintos piac fele a cafetéria szolgáltatás.

A javaslat havi ötezer forintban maximalizálná a munkáltató által adható hidegétel-utalványokat, ezen felül csak az állam által szabott feltételek mellett kibocsátott Széchenyi Pihenőkártyát adhatja a dolgozóinak.

A Magyar Nemzet úgy tudja, "nagy valószínűséggel a Magyar Posta Zrt. idén tavasszal, kimondottan utalvány-kibocsátásra létrehozott leányvállalata, a Posta Paletta - és ezen keresztül az államkassza - söpörheti be az eddig jórészt multicégeknek járó hasznot". A posta leánycége így jóval nagyobb piaci részesedésre is szert tehet, mint az eredetileg célul kitűzött jövő év végi 10-15 százalék.

Az Accor Service-t, a Le Chéque Déjeuner-t és a Sodexo Passt tömörítő Étkezési Utalvány Forgalmazó Egyesület a lappal azt közölte, hogy a változtatások a számításaik szerint 20 milliárd forint költségvetési hiányt és 100 milliárd forint fogyasztáscsökkenést eredményezhetnek.

Címkék: