Pénzcentrum/MTI • 2011. március 13. 14:02
Egy szegedi csalássorozatban negyven ember jutott jogosulatlanul rokkantsági járadékhoz. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság egy orvost és egy asszisztenst gyanúsít; az érintettek alkalmanként 150 ezer és 350 ezer forint közötti összeget fizettek azért, hogy két-három évre vagy véglegesen rokkanttá nyilvánítsák őket.
Negyven embert érintő, rokkanttá nyilvánítással kapcsolatos korrupciós bűncselekmény-sorozatot derítettek fel Csongrád megyében - közölte Szanka Ferenc, a megyei főügyészség csoportvezető ügyésze.
Egy szegedi csalássorozatban negyven ember jutott jogosulatlanul rokkantsági járadékhoz. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság egy orvost és egy asszisztenst gyanúsít; Az érintettek alkalmanként 150 ezer és 350 ezer forint közötti összeget fizettek azért, hogy két-három évre vagy véglegesen rokkanttá nyilvánítsák őket. Az ügyben a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH) egy asszisztensét és egy magántulajdonban lévő egészségügyi intézmény orvosát befolyással való üzérkedés minősített esetével gyanúsítják.
Hangfelvétel: így zajlott a vesztegetés
A bűncselekményekkel kapcsolatban okirati bizonyítékok, terhelő tanúvallomások és gyanúsítotti nyilatkozatok is rendelkezésre állnak, s az érintett személyek telefonjait is lehallgatták. Szerdán a nyomozóhatóság nyolc helyen házkutatást tartott, az NRSZH-ban lefoglalták az érintettek rokkanttá nyilvánításával kapcsolatos dokumentumokat, az egészségügyi magánintézményben dolgozó orvos irodájában pedig a páciensek kartonjait.
A rokkanttá nyilvánítást kérő páciensek a széles magánpraxissal rendelkező orvoshoz fordultak, ő pedig kapcsolatba lépett a rehabilitációs hivatalban dolgozó asszisztenssel, aki az ügyben döntő bizottság tagja is volt. Az orvoshoz forduló páciensek között akadt, akik további ügyfeleket is közvetített. A gyanúsítottak vallomásai szerint háromfelé osztották a pénzt: jutott belőle az orvosnak és az asszisztensnek, s az utóbbi állítása szerint ahhoz, hogy biztos legyen a rokkantosítás, másnak is juttatni kellett az összegből - tudatta az ügyész.
Hangfelvétel: az ügy szereplői a részletekről beszélnek
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A sajtótájékoztatón lejátszott hangfelvételek szerint előfordult, hogy ha kellett, az elbíráláshoz fiktív orvosi leleteket is biztosítottak, a páciensnek meg sem kellett jelennie a vizsgálaton, az is elegendő volt, hogy bediktálta az adatait. Az egyik beszélgetésben az orvos arról győzködte az egyik érintettet, hogy érdemes költenie a rokkanttá nyilvánításra, hiszen évekig járadékot fog kapni.
A nyomozás során a 2009-es és 2010-es eseményeket vizsgálják, és kezdeményezik az érintettek rendkívüli felülvizsgálatát. A befolyással való üzérkedés minősített esetében 2-12 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki, az aktív vesztegetőket pedig legfeljebb 5 évig terjedő szabadságvesztésre ítélheti a bíróság. Az asszisztenst őrizetbe vették, s kezdeményezték az előzetes letartoztatását.
(Hangfelvételek: delmagyar.hu)