Így emelkednek a nyugdíjak januártól

Pénzcentrum/MTI2010. november 25. 11:01

Január 1-jétől 3,8 százalékkal emelkednek a nyugdíjak - jelentette be a kormányszóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Nagy Anna közölte: az emelés vonatkozik a normál öregségi nyugdíjakra, az özvegyi nyugdíjakra, az árvaellátásra, valamint a baleseti járadékra. Mindez 2 millió 650 ezer nyugdíjast érint.

A 3,8 százalékon felül azok a nyugdíjasok, akik nem idén mentek nyugdíjba, hanem még előtte, 0,6 százalékos plusz emelésben is részesülnek majd, azaz esetükben 4,4 százalékos lesz a növekedés 2011. január 1-jétől - ismertette a kormányszóvivő.

Nagy Anna példaként kifejtette: a 84 ezer forintos átlagnyugdíj esetén a 4,4 százalékos növekedés havi plusz 3.700 forintot jelent. A legkisebb öregségi nyugdíjnál pedig, ami jelenleg 28.500 forint, az emelés havi 1.254 forint többletet jelent.

Arra a felvetésre, hogy az adóváltozások miatt azoknak a közszférában dolgozóknak, akiknek nincs gyermekük, alacsonyabb lehet a nettó bérük, a szóvivő közölte: az a konstrukció működhetne, hogy a gyermektelenek - akiknél előfordulhat az, hogy néhány ezer forinttal kevesebb a nettó bérük - extra kiegészítésben részesülnének azért, hogy senki ne keressen kevesebbet, mint amennyit például idén. A versenyszférában pedig meg kell emelni a minimálbért - tette hozzá.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Portfolio.hu elemzői véleménye szerint a kormány azért kínál infláció feletti nyugdíjemelést, mert növekedési prognózisa eléri a 3 százalékot. Ebből a szempontból nem tekinthető konzervatívnak a költségvetési tervezés, hiszen ha csak 2,9 százalékos lenne a GDP-növekedés, akkor a törvény szerint inflációkövető emelés járna. A kormány tervezhetett volna így is, és ha mégis nagyobb a gazdasági bővülés, akkor úgyis az ősszel kompenzálta volna a nyugdíjasokat.

 

Címkék: