Megvan a friss kamatdöntés: fontos lépést jelentett be az MNB

Pénzcentrum2024. december 4. 16:16

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának nyolc tagja az alapkamat szinten tartására, egy döntéshozó pedig 25 bázispontos csökkentésre szavazott a testület novemberi ülésén a szerdán közölt rövidített jegyzőkönyv szerint.

A november 19-i ülésén a tanács 6,50 százalékon hagyta az alapkamatot és nem változott a kamatfolyosó két széle sem: alsó széle, az egynapos (O/N) jegybanki betéti kamat 5,50 százalék, felső széle, az egynapos (O/N) hitel kamata 7,50 százalék maradt. A közlemény szerint a kilenc tagú tanácsból Patai Mihály 25 bázispontos csökkentésre voksolt.

A döntéshozók kiemelték, hogy az előző kamatdöntés óta változékonyan alakult a pénzügyi piaci hangulat, míg az időszak során végbement dollárerősödéssel párhuzamosan fokozódott a feltörekvő piacokkal szembeni kockázatkerülés. Jelezték, hogy a fennálló geopolitikai feszültségek a feltörekvő piacokkal szembeni erősödő kockázatkerülésen keresztül növelik a felfelé mutató inflációs kockázatokat.

Egyetértés volt arról, hogy az árstabilitás szempontjából a pénzügyi piaci stabilitás továbbra is kulcstényező. A döntéshozók az inflációs kilátásokat érintően több, egymással ellentétes tényezőt emeltek ki az ülésen, amelynek hatásairól a decemberi Inflációs jelentésben számolnak be a közlemény szerint.

Megítélésük szerint az októberi infláció várakozásoknál alacsonyabb emelkedési üteme mögött a piaci szolgáltatások mérséklődő árdinamikája állt. Egyes döntéshozók kiemelték, hogy a több szektorra kiterjedő októberi árcsökkenés az elmúlt években tapasztalt profitinfláció korrekcióját jelezheti. Több tanácstag szerint a toleranciasávban tartózkodó inflációs adat ellenére a lakossági inflációs várakozások múltbeli árstabilitást mutató időszakhoz képest magasabban állnak.

Jelezték: az inflációs cél fenntartható eléréséhez a fegyelmezett és stabilitásorientált monetáris politika mellett az inflációs várakozások horgonyzottsága, valamint a pénzügyi piaci stabilitás megőrzése nélkülözhetetlen, egyben megerősítették elköteleződésüket az inflációs cél fenntartható elérése mellett.

A reálgazdaság kapcsán a tanácstagok között egyetértés volt abban, hogy a hazai konjunktúra szempontjából kulcsfontosságú az óvatosság oldódása és a fogyasztói bizalom emelkedése, amihez az árstabilitás fenntartható elérése szükséges.

A reálgazdasági folyamatok, az inflációs helyzetkép és a kockázati környezet értékelése alapján a tanácstagok megállapították, hogy a hazai visszafogott növekedés mögött döntően olyan, a monetáris politika hatókörén kívül eső tényezők állnak, mint a gyenge mezőgazdasági teljesítmény vagy a visszafogott külső konjunktúra.

A döntéshozók szerint a jegybank a jelenlegi gazdasági körülmények között az árstabilitás és a pénzügyi piaci stabilitás fenntartásával tud a leghatékonyabban hozzájárulni a gazdasági szereplők fokozott óvatosságának oldódásához, egyben a gazdasági növekedés újbóli beindulásához.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az MNB előrejelzése szerint a kamatkiadások nélkül számított elsődleges egyenleg a teljes horizonton egyensúly közelében lesz. A következő években az állami kamatkiadások fokozatos csökkenésével párhuzamosan javul a költségvetés egyenlege. Az adósságráta folytatódó mérséklődéséhez és a hazai kockázati megítélés javulásához szükség van a kitűzött hiánycélok elérésére.

A közleményben hangsúlyozták: előretekintve továbbra is óvatos és türelmes monetáris politika indokolt. A szigorú monetáris politika a pozitív reálkamat biztosításával járul hozzá a pénzügyi piaci stabilitás fenntartásához, valamint az inflációs cél fenntartható eléréséhez.

Jelezték: a jegybank számára kulcsfontosságú, hogy a rövid oldali kamatok minden részpiacon és minden időszakban a monetáris tanács által meghatározott kamatokkal összhangban alakuljanak.

A monetáris tanács a beérkező makrogazdasági és pénzügyi piaci adatok alapján körültekintően és adatvezérelten dönt az alapkamat mértékéről. Megítélésük szerint a geopolitikai feszültségek, a változékony pénzügyi piaci folyamatok és az inflációs kilátásokat övező kockázatok a kamatcsökkentés további szüneteltetését indokolják.

A tanács következő kamatmeghatározó ülését 2024. december 17-én tartja, amelyről 2024. jövő év január 15-én 14 órakor tesz közzé rövidített jegyzőkönyvet.

Címkék:
mnb, alapkamat, jegybank, bank, magyarország, gazdaság, kamatvágás, pénzügy, magyarok, monetáris tanács, monetáris politika,