Nem csitul a botrány a befektetőcég körül: volt, aki 50 milliót bukott náluk, máig várja a kártérítést

Pénzcentrum2024. október 10. 16:33

A Buda-Cash károsultjai visszakapják értékpapírjaikat és egyéb pénzeszközeiket a Saxo Banktól, többek között az osztalékokat is. Az Equilor Befektetési Zrt. az ügyfeleket telefonon keresi meg a kiadható vagyon rendezéséért. Azonban több ügyfél is jelezte, hogy ők még nem kaptak értesítést, és felmerült a "negatív egyenlegesek" csoportja is, akik további problémákkal szembesültek - közölte a Telex.

Az egykori Buda-Cash károsultak sorra kapják vissza a Saxo Banknál őrzött értékpapírjaikat, ez azonban nem fedi le az károsultak teljes körét. A negatív egyenleggel rendelkező ügyfelek helyzete különösen bonyolult, mivel a svájci frank 2015-ös felértékelődése komoly veszteségeket okozott. A Saxo Bank utólag módosította az árfolyamokat, így sokan jelentős, akár 100-200%-os veszteséget szenvedtek. Az érintett ügyfelek közül sokan pereskedtek, de 2024-ben a PSFN külső követeléskezelőknek adta át a tartozásokat, akik megkezdték az adósságok behajtását.

A jogi eljárások továbbra is folytatódnak. Bár a negatív egyenlegesek közül néhány ügyfél már nyert a bíróságon, még mindig nem egyértelmű, hogy a követeléskezelők jogszerűen kérik-e a pénzt. A Buda-Cash felszámolása alatt áll, és az ügyfelek pozícióit még mindig vizsgálják, sokan tartalékot kérnek a kiadott eszközökből, arra az esetre, ha a bíróság nekik ítélne.

A károsultak több mint 9 éve küzdenek az ügy megoldásáért, ami rendkívül stresszes helyzetet teremtett számukra. Az átláthatóság hiánya és a bonyolult jogi procedúrák miatt sokan még mindig nem kaptak végleges választ, miközben tartozásaik tovább nőhetnek.

Címkék:
hitel, bank, csőd, budapest alapkezelő, budacash, károsultak, ügyfelek,