Mi folyik itt? Egyre kevesebben kérnek az állami ingyenpénzből: leáldozik a slágertámogatásnak?

Pénzcentrum2024. október 4. 13:01

A napokban ismertettük a Magyar Nemzeti Bank (MNB) jelzáloghitelekkel és személyi hitelekkel kapcsolatos legfrissebb adatait, melyekből kiderült, hogy a nyár utolsó hónapjában mindkét típus esetében csökkent az újonnan kötött szerződések összege. Nincs ez másképp a babaváró hiteleknél sem, azzal a lényeges különbséggel, hogy ebben az esetben csak egészen minimális mértékben szűkült a piac (-0,6%).

A júliusi nagy menetelés után augusztusban jelentősen visszaesett a magyarországi hitelezés, legalábbis a megelőző hónaphoz képest. Ez egyaránt elmondható a jelzáloghitelek és a személyi hitelek piacáról is, és bár sokkal kisebb mértékben, de csökkenésről beszélhetünk a babaváró hitelek kapcsán is. Igaz, ebben az esetben a visszaesés mértéke jóval szerényebb – a júliusi 21,29 milliárd forinttal szemben augusztusban 21,17 milliárd forint került kihelyezésre, amely mindössze 0,6%-os csökkenést jelent (-0,12 milliárd forint).

Lényeges különbség azonban, hogy a személyi hitelek és a jelzáloghitelek piaca az év egészét nézve rengeteget tudott bővülni mind idén januárhoz, mind a tavalyi évhez képest. Ezzel szemben a babaváró hitelek kihelyezése szinte egy helyben topog az idei évben, a tavalyi év azonos időszakához képest pedig kifejezetten csökkenésről beszélhetünk. Személyi hitelből a tavaly augusztusi összeg 143,4%-a, míg lakáshitelből a tavaly augusztusi 201%-a került kihelyezésre idén augusztusban, ezzel szemben a babaváró hitelek esetében csupán a 83,8%-a.

Loading...

Általánosságban a babaváró hitelek piacának stagnálását jelzi, hogy a tavalyi évben havonta átlagosan 22,54 milliárd forint került kihelyezésre a konstrukcióból, míg az idei évben 20,64 milliárd forint (-8,4%).

Loading...

A szerződések darabszáma a júliusi 1 955-ről augusztusban 1 943-ra csökkent, ami a hitelösszeghez hasonlóan 0,6%-os csökkenést jelent. Ugyanakkor a tavalyi év azonos időszakával összevetve már igen jelentős csökkenést figyelhetünk meg – a 2023. augusztusi 2 549 szerződéshez képest a mostani érték 23,8%-os visszaesést jelent.

JÓL JÖNNE 2,7 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 699 918 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 53 004 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 12,86%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 53 149 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nőtt ugyanakkor a szerződések átlagos hitelösszege – a szerződések darabszáma és az új szerződések összege alapján azt mondhatjuk, hogy augusztusban átlagosan 10 893 831 forintot vettek fel a babavárósok, ami 4 059 forinttal magasabb a júliusi értéknél (+0,04%).

Augusztusban is nőtt a hitelköltség-mutató

Augusztusban - ha kis mértékben is, de - tovább emelkedett a babaváró hitelek átlagos hitelköltség-mutatója – a júliusi 9,66%-ról 9,76%-ra (+0,1%p). A növekedés azonban nem újkeletű folyamat, hiszen az április óta folyamatosan megfigyelhető – az akkori 8,65%-hoz képest mostanra 1,11 százalékponttal nőtt a babavárók átlagos hiteldíja.

Címkék:
mnb, eredmény, hitelezés, családtámogatás, hitelek, magyar nemzeti bank, babaváró támogatás, babaváró, babaváró kölcsön, babaváró hitel,